A Korrupciókutató Központ rengeteg közbeszerzési szerződést tett közzé kereshető formában

2018. február 15., 21:36

Szerző:

A Corruption Research Center Budapest/Korrupciókutató Központ munkatársai 192 ezer közbeszerzési szerződés adataiból készítettek rendezett és kereshető adatbázist. Az adatbázis célja, hogy átláthatóvá váljanak a magyar közbeszerzések, illetve hogy kutatók, újságírók és más érintett résztvevők számára is elérhetővé váljanak a közbeszerzési adatok. Az adatbázison még dolgoznak, de nagy része már elérhető.

Az adatbázisban kereshetők az információk 

  • a felhívás közzétételének dátuma,
  • a felhívást közzétevő neve,
  • a nyertes neve,
  • az elnyert összeg,
  • az ajánlattevők száma,
  • a felhívások linkje alapján.

A 192 ezer szerződés a 2005. január 1. és a 2017. december 31. közötti időszakra vonatkozó adatokat tartalmaz.

A CRCB azért is készítette el az adatbázist, mert a Közbeszerzési Hatóság honlapján nem érhetőek el rendezett, kereshető formában az adatok. Céljuk az adatbázissal az, hogy a már említett érdeklődőkön kívül magyar állami intézményeket (például a Gazdasági Versenyhivatalt, az Állami Számvevőszéket vagy az Igazságügyi Minisztériumot) segítsenek „a korrupció felszámolásáért végzett munkájukban".

A munkát az EU, az OTKA és a CRCB finanszírozta.

15:59

Súlyos, háromezer embert érintő vízhiány van Solymáron, mintegy ezer háztartásban a nap nagy részében egyáltalán nem folyik a csapból a víz – közölte Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön, a Pest megyei településen tartott sajtótájékoztatón.

15:53

Egy újabb belga csokoládégyár üzemében azonosították azt a bélfertőzést okozó baktériumot, amely néhány hónappal korábban az olasz Ferrero csokoládégyár belgiumi telephelyén okozott szalmonellafertőzést, és ezzel több mint 300 megbetegedést Európa szerte – írta a The BrusselsTimes hírportál csütörtökön.

15:08

Az orosz-ukrán háború kitörése után pár hónappal Svédország és Finnország egyszerre adta be csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. Az út a tényleges csatlakozáshoz viszont nem olyan egyszerű, mint azt sejteni lehetett, mert Törökország több indokkal is akadályozza a folyamat gyors lezárását. Dag Harteliust, Svédország budapesti nagykövetét kérdeztük többek között a svéd–török viszonyról, Svédország NATO-hoz való csatlakozásáról és az orosz–ukrán háborúról.