A kormány szerint valójában spórolás a migrációellenes kampány
Januárban Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke írásban több kérdést is feltett Orbán Viktor miniszterelnöknek. Vadai többek között azt akarta megtudni, hogy pontosan mennyi közpénzt költött eddig a kormány a migráció elleni kampányra – írja az Index.
A kormány nevében a választ (?) Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára adta meg.
„A bevándorlással kapcsolatos kommunikációs tevékenységek költsége messze elmarad azon költségek mellett, amelyeket akkor kellene előteremtenünk, ha elindulnának a betelepítési programok, és életbe lépne a kvótarendszer. Az egyes tájékoztató akciók költségeivel kapcsolatban a kabinet hivatalosan benyújtott adatigénylések keretében rendszeresen tájékoztatást ad.”
Az államtitkár tehát megint nem válaszolta meg a többeket is kínzó kérdést. Ráadásul az sem igaz, hogy a kabinet rendszeresen tájékoztatást ad a hivatalos adatigénylésre. Legutóbb az Átlátszótól 114 ezer forintot kért Rogán Antal minisztériuma cserébe azért, hogy elárulják, hogy sikerült 12 milliárdot elkölteni „sorosozó” propagandára egy év alatt.
A 168 Óra január 4-én, majd 29-én is kikérte a „Soros-terv” Nemzeti Konzultáció költségeit, de választ egyik megkeresésünkre sem kaptunk.