A kormány elhalasztotta a szolgáltatók fekete napját

A mérőórákkal kapcsolatos összes költség a cégeket terheli, a Főgáznál teljes fogyasztóvédelmi átvilágítást rendelnek el, az Elmű-Émász ügyében pedig részletes kivizsgálás jön – derült ki szerdán Giró-Szász András kormányszóvivő és Németh Szilárd rezsibiztos közös sajtótájékoztatóján. Az alapdíjról, illetve a fejlesztési feladatokról és a számlázással kapcsolatban felmerült problémákról egyelőre nincs döntés. Pedig a fenyegetőző kormányzati felvezető alapján mindenki erre számított.

2014. február 26., 17:22

Eljött a szolgáltatók fekete napja, de nem úgy alakult, ahogy arra sokan korábban számítottak. A kormány a közszolgáltatásokkal kapcsolatos teendői során a fogyasztók érdekét akarják szem előtt tartani, és nem a cégekét – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő, aki szerdán a témában tartott közös sajtótájékoztatót Németh Szilárddal, a rezsicsökkentések végrehajtásáért felelős munkacsoport vezetőjével.

Alapdíjakról, fejlesztési feladatok kérdéséről, számlázással kapcsolatosan felmerült problémákról, illetve a kikapcsolással összefüggő kérdéskörről tárgyalt a kormány – ezekben az ügyekben azonban még nem hozott döntést. Ezenkívül még három napirendi pont volt: a mérőórák és a Főgáz kérdése, valamint az Elmű-Émásszal kapcsolatos szigorú és teljes kivizsgálás, amelyet a kormány elrendelt az energiahivatalnál a kormányszóvivő szerint – számolt be erről a HVG.hu.

120 rezsifórum

Németh Szilárd elmondta, hogy a rezsicsökkentések során nagy hangsúlyt fektettek a konzultációra. Százhúsz rezsifórum volt, a több mint hetvenezer résztvevő ezer feletti javaslatot tett. A korábban felsorolt hét területre fókuszál a kormány. Két kérdésben azonnali intézkedéssel megoldhatók a problémák – emelte ki Németh Szilárd. A kormány úgy döntött, hogy a mérőórákkal kapcsolatos összes költség a szolgáltatókat fogja terhelni. A munkacsoport arra kapott felhatalmazást, készítse elő a jogszabályi környezetet, ezt még ma elkezdik.

A másik terület, ahol tulajdonjogi kérdés van, a Főgáz (a cég az állam és a fővárosi önkormányzat közös tulajdona). Teljes fogyasztóvédelmi átvilágítást rendeltek el a cégnél a fogyasztók érdekében, ezt az energiahivatal és a fogyasztóvédelmi hatóság folytatja majd le. Németh Szilárd ezek után egy kilencvenéves, járókerettel járó néni példáját hozta fel, akinél a Főgáz túlvételezés miatt kikapcsolta a gázt, de most a „tulajdonosi befolyást is latba vetve” itt az ideje, hogy megvédjék a fogyasztókat.

Köbméter vs. megajoule – mondta Németh Szilárd arra utalva, hogy sokan felhozták, hogy nem értik a számlát. Az alapdíj és fogyasztási díj problémája szerinte az, hogy aki nem vételez például gázt, vizet, annak is fizetnie kell, ezt is megvizsgálja majd a kormány. Németh szerint itt is fogyasztóvédelmi eszközökkel kell élni.

Az Elmű-Émásznál az osztalékkivonás ügyére kitérve Németh elmondta, hogy ez szerintük az ellátás biztonságát veszélyezteti. Ezen a területen még további vizsgálatokat tesznek majd meg – fejtette ki a Giró-Szász. Az utóbbi részt úgy pontosította, hogy a karbantartásra félretett pénzekből ne lehessen osztalékot kivenni.

Németh Szilárd újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy ha szükséges, akkor a döntésekhez összehívják a parlament ülését, de ha lehetséges, akkor megoldják a parlament nélkül az intézkedéseket.

Eddig ennyit buktak a szolgáltatók

A jelenlegi kormányciklusban nem bánnak kesztyűs kézzel az energia- és közműszolgáltatókkal. 2013. január 1-jével lépett életbe a közművezetékek tulajdonosait terhelő közműadó. Ennek értelmében a közművezetékeket üzemeltető energiaszolgáltató cégek vezetékeik métere után 125 forintot fizetnek, függetlenül attól, hogy azok éppen üzemelnek-e. Az eredeti tervek szerint az önkormányzatok döntésére bízták volna, hogy kivetik-e az adót a cégekre, a harmadik Matolcsy-csomag azonban – melynek keretében a törvényt megszavazták – a közműadót a helyi önkormányzatok helyett a központi kormányzattal szedeti be. A közműadó alól felmentést élveznek az állami cégek és intézmények (például a Mavir vagy a Mol), és húsz-, harminc-, illetve nyolcvanszázalékos kedvezményt a kisebb hírközlési társaságok. Mindenkinek másképpen fáj a közműadó, mivel egységnyi vezetékre különböző számú fogyasztó jut. Éves árbevételükhöz képest a Magyar Gázszolgáltató Kft. (MAGÁZ) és az E.ON fizet a legtöbbet a földgázvezetékei után, a bevételük huszonnégy, illetve tizenhárom százalékát.

Szintén tavaly januárban indult a rezsicsökkentés, amely első körben tíz százalékkal csökkentette a lakossági gáz-, áram- és távhődíjakat, majd tavaly júniusban a víz, a csatorna, a szemétszállítás és a kéményseprés díját is. Októberben jött a második rezsicsökkentés, ami további tizenegy százalékkal nyirbálta meg a közműszámlákat, jelentős bevételkiesést okozva ezzel a szolgáltatóknak. Idén februárban megszavazták a rezsicsökkentés harmadik körét, a tavalyi húszszázalékos csökkentés után a gáz árát április 1-jétől további hat és fél százalékkal, az áramét szeptembertől további 5,7 százalékkal, a távhő árát októbertől további 3,3 százalékkal csökkentik majd.

A rezsiharc nagy vesztesei a fővárosi közműszolgáltatók. A Magyar Narancs információi szerint a Fővárosi Vízművek Zrt.-nek a rezsicsökkentés és a közműadó 2013-ban másfél milliárd, 2014-ben várhatóan kétmilliárd forint költséggel jár. A Főtávnál a 2013-as árbevétel-kiesés várhatóan 5,3 milliárd forint, 2014-ben további 4,2 milliárd forint lesz, a Főgáz vesztesége pedig az állami kompenzációt is beleszámítva négymilliárd forintra tehető.

2013 előtt éppen a rezsicsökkentés és a közműadó életbe lépésének napján szűnt meg az energiaellátókat 2010 és 2012 között sújtó ágazati különadó. Ezt nemcsak a szorosan vett energiapiacon kifejtett kereskedelmi, termelői tevékenység, hanem az energiaellátó személyében folytatott valamennyi nyereség- és jövedelemszerzésre irányuló tevékenység (például bérbeadás) után is fizetniük kellett. 2010 és 2012 között az energiaszektorra kivetett különadóból körülbelül kétszázmilliárd forint folyt be a központi költségvetésbe, a 2013-as évben pedig közműadókból hatvanmilliárd forint bevétellel számolt a büdzsé.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.