A kormány a veszélyforrás
Erkölcsi előnyt kell szereznie a baloldalnak a Fidesszel szemben, meg kell mutatnia, hogy másként politizálna – mondja a Párbeszéd Magyarországért szóvivője, aki szerint sok példa van arra, hogy egyetlen korrupciós ügytől is megroggyant egy kormányzat.
– Nemzeti konzultációt indítottak Rogán Antalról. A kormányzattól lopott kifejezés címén az interneten poénkodnak vele, korrupt behajtónak, csicskásnak titulálják. Nem tudják eldönteni, hogy viccet csináljanak-e belőle vagy veszélyforrásnak tekintsék?
– Nem csak Rogán, az egész kormány több mint veszélyforrás: megvalósult katasztrófa. Tíz- és százmilliókat, tíz- és százmilliárdokat talicskáznak ki az államkincstárból. Sok esetben még papírjuk is van róla, hiszen törvényeket hoztak a bűncselekmények fedezésére. Ráadásul félniük sem kell, hiszen saját embereik ellenőrzik őket.
– De miért nem tesznek feljelentést a rendőrségen vagy az ügyészségen?
– Ó, már rengeteg feljelentést tettünk! Nem csak kormánypárti politikusok bűncselekményei miatt fordultunk a hatóságokhoz, felhívtuk a figyelmet Polt Péter legfőbb ügyész tétlenségére is. Nemrég a Markó utcában sétáltam, és eszembe jutott, milyen szép volt, amikor a főügyészségre molinót feszítettünk vagy amikor Poltnak egyenes gerincet adtunk. Lássuk be, amíg ő a legfőbb ügyész és a Fidesz van hatalmon, érdemi ügyekben itt nem lesz vádemelés.
– Jávor István korrupciókutató szerint a kormány az igazságszolgáltatást a korrupció védelmében próbálja felhasználni. Önök belátták, hogy idehaza tehetetlenek, ezért fordulnak a Nyugathoz? Most éppen L. Simon László ügyében tettek bejelentést az EU csalás elleni hivatalánál. A gyanú szerint az államtitkár birtoka után hektáronként egymillió forint földalapú támogatáshoz jutott, s ez a sokszorosa annak, amit általában a gazdálkodóknak adnak. Korábban az uniós hivatal bizonyította, hogy Lázár János embere, Homolya Róbert az NFÜ elnökhelyetteseként dolgozott, amikor saját beosztottjai százmilliós fejlesztési pénzt ítéltek meg főnökük cégeinek.
– Ez nem pótcselekvés: EU-s pénzek ügyében akkor is az uniós hatósághoz fordulnánk, ha valódi jogállam működne Magyarországon. De egyre kisebb érdeklődéssel figyelem azokat a vitákat, amelyek arról szólnak, hogy idehaza „foglyul ejtett, párt- vagy maffiaállam” alakult-e ki. A kérdés az, hogy lehet-e a helyzetről érthetően beszélni és van-e olyan, aki hitelesen teszi ezt. Ha a Jobbik ezt a témát is a magáévá teszi, akkor elvész az esélye annak, hogy a következő néhány évben baloldali váltás jöjjön. A hazai feljelentéseket már csak regisztrációs céllal tesszük meg. De ha egyszer lesz lehetőség a számonkérésre, akkor könnyen elő tudjuk keresni ezeket a dokumentumokat.
– Szeretnének saját elszámoltatásügyi biztost? Gyurcsány épp a múlt héten beszélt arról, nem volna szabad ilyen terveket dédelgetni.
– Az ellenzéki szavazók egyszerre vágynak elszámoltatásra és kiegyezésre. Mind a kettő legitim igény. Az igazságszolgáltatásnak viszont a kormánytól függetlennek kell lennie.
– Már azt hittem, meg akarják majd mondani, mi után kell nyomozni.
– Nem. Egyszerűen el kell söpörni az igazságszolgáltatás útjába kerülő akadályokat.
– Persze ez is csak a vágyak kategóriájába tartozik. Egyelőre – fegyverek híján – kövekkel dobálnak, így próbálnak bevenni egy fideszes várat.
– Dávid is parittyával és kővel győzte le Góliátot. Lehet, hogy jön egy jól irányzott lövés, és leomlik az egész építmény. Sok példa van arra, hogy egyetlen korrupciós ügytől is megroggyant egy kormányzat.
– Addig is ujjal mutogatnak a vár katonáira? Rogánt kicsúfolták, Lázár Jánost nemrég a tolvajok fejedelmének titulálták.
– Ennél sokkal több dolgunk van. Ha a volt fideszes frakcióvezető kap egy új minisztériumot, el kell mondanunk, hogy felesleges évente tízmilliárdokat kidobni propagandára, meg azt is, hogy egy rendes országban Rogán Antal már rég rács mögött ülne. De ez nem elég: erkölcsi előnyt kell szereznünk. Nemcsak a PM-nek, hanem az egész baloldalnak. Meg kell mutatnunk, hogy mi másképpen politizálunk. A PM-társelnök Karácsony Gergely vezette Zuglóban elérhetők az önkormányzat szerződései az interneten. Nem értem, más baloldali polgármester ezt miért nem teszi meg.
– Egyrészt alig vannak, másrészt talán nekik is akad takargatnivalójuk.
– Talán igen. 2010 előtt is komoly volt a korrupció, igaz, nem e köré szerveződött az állam működése. De most, hogy a régi baloldal már második ciklus óta ellenzékben politizál, tennie kellene azért, hogy morálisan megtisztuljon.
– Meg tervek is kellenének. A Transparency szerint Magyarország az EU korrupt harmadához tartozik. Friss hír, hogy a látványsportok, főként a fociklubok átláthatatlanul jutottak kétszázmilliárd forintnyi állami adótámogatáshoz. Hogyan jöhet itt megtisztulás?
– Új intézményeket hoznánk létre, ilyen lenne a PM által javasolt Korrupcióellenes Ügyészség is. Új normák, új szabályok kellenek, amelyek biztosítják az átláthatóságot és az állami szervezetek korrupcióval szembeni ellenállását. Eltörölték a lobbitörvényt is, aminek alapján regisztrálták, hogy ki kivel, milyen ügyben folytat megbeszéléseket. Nem vagyok naiv, tudom, hogy ezt is ki lehet kerülni, de szép lenne, ha eljutnánk a skandináv szintig. Ott akár a miniszterelnök levelezésébe is betekinthetnek a polgárok. Addig is kénytelenek vagyunk olyan puha eszközökben bízni, amilyen a példamutatás.
– Nem csak illúzió, hogy visszatérhet itt egy kevésbé korrupt világ? Hiszen velejéig rohadt minden, a kutatók szerint korrumpálódott az állami bürokrácia, és a pártok öröklik egymástól a rendszert.
– Az Eötvös Károly Intézet kiadványának a címe: Skandináv tolvajokat Magyarországnak! Hajlandó vagyok elfogadni, hogy valamilyen szintű korrupció mindig is lesz, de nem mindegy a mérték és az, hogy a korrupció az állam céljává „nemesedik-e” vagy sem. Elkötelezett vezetőkre van szükség, akik nem tűrik meg a korrupciót és megértetik a munkatársaikkal is: ha bárki saját zsebre dolgozik, azzal az egész szervezetnek árt.
– Gyurcsány Ferenc röpiratában azt írta, az ellenzék tanácstalan, nincs tapasztalatuk, miként kell küzdeni a maffiaállammal szemben. Ha ehhez hozzávesszük, hogy támogatottságuk is csekély, akkor eléggé reménytelennek tűnik a helyzet.
– Gyurcsány Ferenc gondolkodjon el azon, kormányfőként miért nem volt sikeres a korrupcióellenes harcban! Az MSZP-nek is elemeznie kellene, hogy politizálásának korábbi gyakorlata mennyire volt összhangban azzal, amit most a Fideszen számon kérnek. Igaz, hogy a PM még kis párt, de kovásza lehetünk egy pozitív folyamatnak, amelynek eredményeképp a baloldal erkölcsi fölényre tehet szert a Fidesszel szemben. Ám ehhez a régi baloldalnak, az MSZP-nek, DK-nak is össze kell szednie magát.