A korábbi III/III-asok aktívan működnek

– Az ügynöktörvényt csak akkor szokták előkapni, ha az aktuálpolitika érdeke úgy kívánja. A mostani lehallgatási botrány azonban nem üti meg ezt a szintet – véli a fórumos Csapody Miklós.
A politikus szerint a Kenedi-bizottság munkája viszont elvileg indokolttá tehetné az ügynöktörvény felmelegítését.
– Ennek ellenére nem látok rá esélyt. A politika a szaktudomány eredményeit nem veszi figyelembe. Eddig sem kezdett semmit a jelentésekkel.
Csapody abban sem hisz, hogy az SZDSZ a törvénymódosítást feltételként szabná a MSZP-nek a költségvetés és az adótörvény elfogadásához.
– Az a pásztorfiú esete lenne, aki háromszor-négyszer kiáltott farkast, de már nem hisz neki senki. Különösen, ha ezt a pásztorfiút Fodor Gábornak hívják, aki nem ápol túl jó viszonyt a kormányzattal.
A képviselőnek amúgy lesújtó a véleménye a titkosszolgálatokról.
– A rendszerváltás után elbocsátott „légió” fiatal generációja pénzért bármire hajlandó. Kiderült, korábbi III/III-asok aktívan működnek, a vállalkozói szféra részei. Így válnak a maffiamódszerek a politika eszközeivé. Hogy Boross Pétert idézzem: „A tisztességtelenség ma egy szakma.” Közéletünket minősíti, hogy Kövér László annak idején azt a Horváth Józsefet tette meg a Nemzetbiztonsági Hivatal második-harmadik emberévé, aki III/III-as volt.
Ironizál is.
– Elképzelem, amint Almássy felhívja az UD Zrt. vezetőjét, hogy nem muzsikál a hűtő, nézze már meg, a nyers hús és a máj között nincs-e lehallgatókészülék a fagyasztóban. Attól pedig végképp bepárásodik a szemüvegem, amikor Stumpf István azon búsong, hogy bár megkapta érte a magáét, a Fideszen belül mindig kiállt a független MDF mellett.

Csapody úgy véli, a Fidesz sosem mondott le az MDF megsemmisítéséről.
– Néhányan arra számítanak: benne lesznek a leendő kormányban, s már most helyezkednek. Almássy Kornél jóval a lehallgatási botrány előtti egyik elnökségi ülésen azt mondta: bizonyos befektetői csoport kétmilliárd forintot szán az MDF „megerősítésére”. Almássy gyors karrierje kapóra jött – megkeresték.
Az ügynöktörvény kapcsán Szabó Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese sem bizakodó.
– Két érdek vív egymással. Az egyik a társadalomé, amely egyszer s mindenkorra lezárná a pártállam titkosszolgálati múltját, méghozzá úgy, hogy nyilvánosságra hozna minden dokumentumot. De ott az állam is, amelynek nemzetközi kötelezettségei miatt néhány ügyet továbbra is államtitokként kell kezelnie.
A politikus szerint ezért csak kompromisszumos megoldás jöhet szóba.
– Mi lenne, ha Magyarország kiadná a NATO fél kémelhárítását? Hisz az 1989 előtti és utáni időszak között folytonosság van. Ez egy szakma. Ha a kompromittált személyről kiderül, hogy kém, hogyan dolgozzon tovább? Ha valaki 1989 előtt poloskát telepített, most meg elhárítja egy iszlám fundamentalista robbantását, én inkább arra szavazok: ne tudja meg a közvélemény, mi volt a munkája az előző rendszerben.
Szabó úgy látja: megeshet, hogy a törvényt alku részévé tenné az SZDSZ.
– Sikerként könyvelhetné el a törvénymódosítást, de azzal is jól járna, ha csökkentenék az adókat. Így belső kompromisszumként előfordulhat, hogy szélesebbre tárják az ügynöktörvény kapuit.

Mit mond az állambiztonsági akták kutatója, Kenedi János?
– A mostani lehallgatási ügy ahhoz a kolosszális blöffhöz kezd hasonlítani, amelyet 1998-ban Szájer József „magyar Watergate-nek” nevezett. Ez keltette életre a Defend Kft.-t, és „hozta fel” alapítóját, Földi Lászlót. Az ő napja is a III/III-as főcsoportfőnökség alkonyakor ragyogott fel. Az Információs Hivatal műveleti igazgatója lett, ahonnan a politikusoktól és vállalkozóktól hemzsegő Nyírfa-ügy miatt menesztették. Aztán a Fidesz felkarolta.
A történész szerint elképzelhető, hogy Horváth is hasonló karriert fut be.
– Az sem lepne meg, ha feloldanák az UD Zrt. rövidítését, amelyből Új Defend jönne ki.
Kenedi úgy véli: olyan dossziétörvényre van szükség, amelyik depolitizálja és dekriminalizálja az 1990. előtti állambiztonsági iratokat.
– Semmilyen toldozott-foldozott ügynöktörvény nem képes megismertetni az utókorral, hogyan működött az állambiztonsági gépezet. Ahhoz pedig, hogy a kompromittálások és a zsarolások titkos adatbankja a politika tőzsdéjén ne devalválódjék, egyetlen eszköz kínálkozik: a nyilvánosság.

Ungváry Krisztián tagja a bizottságnak, és optimistább, mint Kenedi.
– Ha azt gondolnám, hogy a munkánk nem lehet hatással a törvényre, nem is vállaltam volna szerepet a kutatásban.
A történész úgy látja, a kormánynak jól felfogott érdeke az új törvény.
– A bizottság elkészítette a jelentését, már „csupán” politikai döntés kell. Amit lehet, azt nyilvánosságra kell végre hozni. Mert ami nálunk van, az egy európai számára nevetséges.
Ungváry szerint nincs összefüggés a bizottság munkája és a lehallgatási botrány aktuálpolitikai eseményei között.
– Annak, hogy az akciót Horváth Józsefnek, a III/III-as főcsoportfőnökség egykori munkatársának a cége végezte volna, nincs jelentősége. Ez a politikai „játék” egyik eszköze. A helyzet sokkal súlyosabb. A megbízó, bárki legyen is, nem Horváth József. Ő csupán szolgáltató. A prostitúciót sem a nők, hanem az igény számlájára kell írni. Tudtommal mindkét oldalon ülnek egykori pártfunkcionáriusok és KISZ-titkárok. De a történetben az ügynök a legjelentéktelenebb. A lényeg az: kik, hogyan és milyen módszerekkel mozgatták a szálakat.

Az iratok nyilvánosságra hozatalát eredményező törvénymódosításért az SZDSZ majd’ két évtizede küzd.
– Szeretnénk, hogy a megfigyeltek és az áldozatok végre hozzáférhessenek a róluk szóló információkhoz. A lényeg nem az ügynökkérdés: az állambiztonsági gépezet működését kell megismernünk – mondja Gulyás József, az SZDSZ ügyvivője, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagja. – Míg Szlovákiában, Romániában, Németországban választóvonalat húztak a régi és az új rendszer nemzetbiztonsági szervezetei között, nálunk megmaradt a folytonosság. A mai napig magas rangú tisztek keverednek kínos gazdasági, politikai ügyekbe, törvénytelen eszközök használatának gyanújába, amivel rombolják a nemzetbiztonság tekintélyét és a közbizalmat. Fontos lenne, hogy kiderüljön: Dávid Ibolya megfigyelésében ki volt a megrendelő, ki a végrehajtó. És persze jogos elvárás, hogy a bírósági ítélet se várasson magára évekig.
Gulyás megjegyzi: nem új ügynöktörvényre, nem új átvilágítási eljárásra van szükség, hanem az elmúlt rendszer összes dokumentumának kutathatóságára. Állítja, a törvény nem „alkukártya” az SZDSZ kezében.
– Nem ezen múlik a költségvetés megszavazása. De a pártok közötti bizalmat igencsak erősítené, ha iratnyilvánosság-ügyben előrelépés történne.
Világos.

Nem tapasztal haladást az ügynöktörvény ügyében Gálszécsy András, a Boross-kormány egykori titkosszolgálati minisztere.
– Kenedi Jánosék már több jelentést készítettek. A mostaniban nincs új megállapítás. Azt mondják, minden iratot nyilvánosságra kell hozni, mert egy nem jogállamként működő ország iratait át kell adni a jogállaminak. Csakhogy az állam Szent István óta folyamatos, hol jogállami volt, hol nem. Itt pedig békés rendszerváltás történt. Olyan nincs, hogy a zord, keleti despota állam másnap reggel nyolckor virágzó nyugati demokráciává változik.
Gálszécsy minisztersége idején döntötte el a titkosszolgálat, hogy nemzetbiztonsági okokból mely dokumentumokat tart vissza, és melyek kerülnek a Történeti Levéltárba.
– Százötvenezer ügyet átadtak, ötvenezret megtartottak. Aki Kossuth-díjat szeretne, ássa be magát a Történeti Levéltárba, lesz nyersanyaga bőven.
Az ügynöktörvény módosításának nem látja értelmét.
– Belülről figyelhettem a titkosszolgálatok működését, tudom, mi az, ami nem a nyilvánosságnak szól. Ehhez képest a lehallgatásról szóló hangfelvétel smafu. Az ügyben igazán az kelt megütközést, hogy a pártoknak semmi sem drága, egy kanál vízben megfojtanák egymást. A botrány rávilágított, hogy a politika rátelepedett a titkosszolgálatokra. Pedig nem szabadna államtitkokban kutakodniuk. Lehet valami abban a feltételezésben, hogy az UD Zrt.-nek belső ember segített hozzáférni a NBH szerveréhez.

S hogy miként fajult idáig a helyzet?
– Az Antall-kormány idején méltányosan bántak a volt állambiztonsági tisztekkel, amikor elküldték őket. Négy év múlva Hornék visszahívták a rendszerváltás előttieket, majd jött az Orbán-kormány, és újra kirúgták őket – sorolja Gálszécsy. – Ez négyévenként ismétlődik. Horváth – aki a belső elhárítás „spiclicsoportjának” tagja volt – Orbán alatt az NBH főigazgató-helyettese lett! Őt Medgyessy idején távolították el.
Gálszécsy szerint így mára minden párthoz jól képzett, tapasztalt titkosszolgálati tisztek kötődnek. Azt támogatják, aki segítette őket.
Abban a kérdésben pedig, hogy a lehallgatási ügyről bármi kiderül, a volt miniszter igencsak szkeptikus.
Nem csoda.