A KDNP a sarokban

Most tekintsünk el attól, hogy elsődleges célja az új egyháztörvény megvédése a világból érkező támadásoktól nem sikerült.

Szó eset persze még a kormányzati üldözési mániáról is, mely szerint szinte mindenki alaptalanul támadja őket és munkájukat. Majd a beszélgetés vége felé Bolgár György emlékeztette a riportalanyt arra a néhány hónappal ezelőtti kijelentésére, hogy bár messze nem ért egyet a Klubrádió minden mondatával, de sajnálná, ha nem szólna tovább az adó. Nem csoda tehát, hogy most, amikor az elhallgatás már csak napok kérdése lehet, ismét megkérdezte, a riporter, hogy mit szól a döntéshez.

Mielőtt a méltatlan választ ismertetnénk, csak felhívom az olvasó figyelmét – ámbár tudom, hogy nem kell – a tényre, hogy a rádió frekvenciájának elvétele világméretű felháborodást eredményezett. Nos, ezek után lássuk a választ, a KDNP frakcióvezetője először megpróbált a médiahatóság mondvacsinált, erősen kreált álláspontja mögé bújni a válasz elől.

Egy múlt század eleji iskolamester hanghordozását kölcsön véve deklamálta, hogy az a pályázat sikerülhetett volna jobban is. Bolgár György ekkor visszakérdezett, hogy miként lehetett volna jobb a pályázat, amikor egy beszélőrádió frekvenciáját zeneire írták ki? A frakcióvezető ekkor meggondolatlanul még egyet hátrébb lépett, és hopp, már bele is zuhant a hiteltelenség sötét vermébe, mert azt bírta mondani, hogy a pályázati kiírást, és annak tartalmát, no meg az egész ügyet tulajdonképpen nem is ismeri.

Aj jajjjjjjjjjjjj! – mindenképen nagy a baj, ugyanis, ha igaz az állítás, akkor vészes érdektelenséggel állunk szemben, hiszen amiért a fél világ hörög, az el sem érte a frakcióvezető ingerküszöbét. Nos, ezt azért még róla se ne higgyük el!

Valószínűbbnek látszik az a helyzet, hogy pontosan tudja, mi történt, de nem mer, vagy nem is akar ellene szólni, mert a lelke mélyén egyet ért azzal, hogy ha nincs bíráló, akkor bírálat sincs, és ettől a dolgok egyszerre maguktól rendbe jönnek. Nem mellesleg, az utóbbi időben többször is megfigyelhettük, hogy a KDNP a sarokban ülve dörzsölgeti a kezét – jó kis képzavar, akár az államelnök is mondhatta volna –, miközben a Fidesz elvégzi azokat az esetlegesen népszerűtlen feladatokat, amiket normális esetben nekik kellene. Mindez persze a kölcsönösség jegyében történik, hiszen az ő „jó asszonyuk” meg elővezeti az Orbán Viktor szívének legkedvesebb múlt századi oktatási törvényt.

Ez a parlament mélységesen sajnálhatja, hogy a törvény nem olyan, mint az óbor: mennél régebbi, annál jobb, értékesebb. Sajnos, ezzel szemben egy avíttas törvény nem fenségesen patinás, egyszerűen csak dohos.

Pálmai Tamás