A józan ész programja

Már egy hónapja miniszterelnök. Még mindig úgy gondolja: nem politikus?

Azt gondolom: a politikusnak élethivatása valamely párt színeiben megszerezni és megtartani a politikai hatalmat. Nekem más a célom, és semelyik pártnak nem vagyok tagja.

De politikai hatalmat gyakorol – az MSZP „színeiben”.

Ami úgy pontosabb: válságkezelésre vállalkoztam – rendkívüli helyzetben egy évre – az MSZP belső és az SZDSZ külső támogatásával.

És az nem politikusi szerepvállalás, hogy részt vett a szocialista párt majálisán? Vagy: korteskedett Szili Katalin mellett a pécsi kampányban? Úgy tetszik: ha az MSZP-be nem is, de a szocialisták belső politikai világába már belépett.

Nézze: programunkat szavazataival is támogatja az MSZP és az SZDSZ. Ha a munka ünnepén arra kérnek, beszéljek a programról – amelynek egyik kiemelt célja a magyar munkahelyek megvédése –, akkor kötelességem, hogy elmenjek és elmondjam: miért van szüksége Magyarországnak határozott, gyors válságkezelésre, amely sajnos fájdalmas intézkedésekkel is jár. Megtenném az ellenzék, a jobboldal kérésére is, ám ezt egyelőre csak az MDF igényelte. Ahova nem hívnak, oda nem tudok elmenni. Egyébként a majálison a szakszervezeteknél is jártam. Érdekvédelmi felelősségükből adódóan ők azok, akik kritikusak jó néhány intézkedéssel szemben. Már csak ezért is szerettem volna beszélni velük – hangsúlyozom: ott is – arról, mire van szükség, mi miért történik. A válságkezelő program ugyanis nem elméleti koncepció, hanem konkrét, tömegeket érintő „életmentő műtét”.

Lendvai Ildikó pártelnök a szocialista majálison meghirdette a „baloldali minimum” programját: munkahelyek védelmét, a társadalmi leszakadás megakadályozását, egyenlő teherviselést, félelem nélküli életet, a jövő építését. Ez elfogadható az ön számára is?

Igen. Olyan értékeket közvetít, amelyeket én magam is vallok.

Pedig számomra úgy tűnik: míg az ön programja a válságot igyekszik kezelni, addig a „baloldali minimum” mintha a Bajnai-program megszorító intézkedéseinek társadalmi hatásait próbálná kivédeni.

Nem ez a program váltja ki a „hatásokat”, hanem maga a világgazdasági válság. Amelynek nincs ideológiája, mindenkitől az egész világon kisebb-nagyobb áldozatot követel attól függően, mennyire felkészülten érte az adott országot, annak gazdaságát. Mi megpróbáljuk Magyarországra nézve értelmezni a nemzetközi válság üzenetét, s magyar válaszokat adni rá. Azt mondja Popper Péter: az ember nem válogathatja meg azokat a helyzeteket, amelyekbe az élete során belekerül, ám azt eldöntheti, miként viselkedik ezekben a szituációkban. Számomra teljesen elfogadható az a magatartás, amit az MSZP vagy az SZDSZ képvisel: nem vitatják a „válságkezelő válaszokat”, de közben keresik azokat a megoldásokat, amelyek révén megjeleníthető a saját politikai értékrendjük, beleértve a szociális igazságosságot is.

Két éve nyilatkozta a 168 Órának: szabadelvű szociáldemokratának tartja magát, s közel áll önhöz a Tony Blair-féle gondolkodás, amely a versenyképességet és a szociális igazságosságot próbálta „összebékíteni” Angliában.

Ma sem gondolom másként.

Mégis politikus?

Mindenkinek van politikai meggyőződése, nekem is. De ebben a súlyos válságban nem lehet ideológiai doktrínák alapján eljutni a megoldásokig. Csakis racionális helyzetfelismerésből indulhatunk is. Nem akarok túl ideologikus lenni, de régóta megfigyelhető a világban egy ingamozgás a gazdasági racionalitás és a társadalmi igazságosság között. Nálunk hosszú ideje a szociális igazságosság jegyében hozott intézkedések felé mozdult el az inga: már annyit költöttünk újraelosztásra, hogy ez nemcsak lefékezte a gazdaságot, hanem eladósított bennünket. Ha nem tudjuk helyrebillenteni az országot, összedől. Persze ha most meg túlságosan a gazdaság felé löknénk el az ingát, annak a társadalmi stabilitás látná kárát. Az a célunk, hogy a józan ész parancsát követve megtaláljuk a helyes egyensúlyt.

Gondolja, hogy ezt méltányolják majd a nyugdíjasok, akiktől most elvették a 13. havi nyugdíjat?

Azért kell megszüntetni a 13. havi nyugdíjat, mert jelenleg nem tudjuk miből fizetni. De ha a gazdasági növekedés fenntarthatóan 3,5-4 százalék körül alakul, akkor megint lehet nyugdíjprémium. Most a legfontosabb, hogy nagyon gyorsan meghozzuk azokat az intézkedéseket, amelyekkel Magyarország kikerüli a buktatókat, s talpon marad. Mert lehet bármilyen szép víziónk is a jövőről, ha közben szétesik a magyar társadalmat összetartó rendszerek közül a legfontosabb, a foglalkoztatás, amely a családok megélhetésének forrása. Helyreállíthatatlan károk keletkeznének a gazdaságban, ha a kisvállalkozások – mint jövedelemtermelő és foglalkoztató egységek – tömegével omlanának össze. A következő egy évben növekedési pályára kell állítani az országot úgy, hogy – egyre több munkahellyel – ismét a munka legyen a társadalmi értékrend középpontjában.

Ehhez képest – a válság kirobbanása óta – itthon mintegy 80 ezer ember veszítette el az állását, nagyjából 10 százalékos a munkanélküliség, ami emelkedhet is jövőre.

Nem védekezésként mondom: az Európai Unióban átlag 11 százalékos munkanélküliségre számítanak. Mi most azért cselekszünk, hogy minél több munkahelyet megmentsünk, és életben tartsuk a vállalkozásokat is. De van egy másik lényeges kérdés is: a sok tízezer munkahely, amely a válság miatt megszűnik Magyarországon, hol jön majd létre újra a krízis enyhülésével? Itt, vagy Szlovákiában, vagy másutt? Ez is azon múlik, mit teszünk most. Tudunk-e olyan módosításokat bevezetni, hogy megérje Magyarországon munkaerőt alkalmazni, s megérje elmenni dolgozni. Ezt a két dolgot egyszerre kell kezelni. Miközben az egyensúly megőrzéséért óriási kiadáscsökkentést hajtunk végre, nem adjuk fel azt a célunkat, hogy adót csökkentsünk. A jövedelemadó sávhatárát idén visszamenőleg 1,7 millióról 1,9-re emeljük.

Ami nem elég a foglalkoztatás élénkítéséhez.

Én sem állítom, hogy ez nagy ugrás. Inkább fél lépés. De az már önmagában is nonszensz, hogy az adósávhatár 1,7 milliónál kezdődött, ugyanakkor az átlagbér éves szinten 2,4 millió forint. Vagyis jóval az átlag alatt már a magas adókulcsot kellett fizetni. Ha az egyensúly megengedi, illetve ha erről meg tudunk állapodni az IMF-fel és az EU-val, akkor jövőre sokkal nagyobb lépést tervezünk.

Konkrétan mit?

Azt szeretnénk, hogy az adófizetők több mint 90 százaléka az alsó sávban adózzék.

Csakhogy több munkahely nyilván attól lesz, ha a foglalkoztatást terhelő adókat lényegesen csökkentik. Ennek pedig csak egy része az szja-módosítás.

Másik része pedig az, amit a munkaadók fizetnek. Már idén a minimálbér kétszereséig öt százalékkal csökkentjük ezt a járulékot. És itt is az a helyzet: ha az egyensúly lehetőséget teremt rá, 2010-ben minden jövedelemkategóriára kiterjesztjük az ötszázalékos járulékcsökkentést.

Viszont vannak közgazdászok, akik szerint a mostani válságintézkedések csak a csőd elkerüléséhez elegendők, a felemelkedéshez már nem.

Én pedig azt mondom: ez a program a felemelkedésről is szól.

Mit is mondhatna mást?

Még az érveimet is. Intézkedéseink között több lényeges, középtávú lépés van, amely rövid távon ugyan nem hoz bevételt, ám a jövő szempontjából kritikus fontosságú. Magyarországon ma nagyon sokan azért nem mennek el dolgozni, mert nem éri meg nekik. Ez három kategóriában jellemző: az alacsony képzettségűek, a kisgyermekes anyukák és az idősebb, ám munkaképes korú nemzedék esetében. A nyugdíjkorhatár felemelése 2012-ig egy fillért sem hoz, utána is csak fokozatosan jelentkezik megtakarításként. Vagy: a gyes-gyed idejének háromról két évre csökkentése semmiféle megtakarítással nem jár 2012 előtt. Mindkét lépésnek az a célja: amikor már érdemi, 3 százalékot meghaladó növekedés lesz a magyar gazdaságban, és megint munkahelyek létesülnek, akkor ezek a társadalmi csoportok ott tudjanak maradni a munkaerőpiacon. És meg is érje nekik – az adócsökkentés miatt. Ami pedig az alacsony képzettségűeket illeti: a járulékcsökkentéssel és az egészségügyi hozzájárulás eltörlésével nekik is segítünk. Tehát nem igaz, hogy ez a program csak a megszorításokról szól.

Akik így vélekednek, leginkább a reformokat hiányolják belőle. Noha – például – Békesi László azt nyilatkozta: szűk egy esztendő alatt nem is lehet végignyomni a nagy reformokat.

Érdemi reformintézkedés – egyebek mellett – a gyes, gyed átalakítása vagy a 13. havi nyugdíj eltörlése, a nyugdíjkorhatár felemelése, ami hosszú távra hat. Vagyis bizonyos elemeit, paramétereit megváltoztattuk a nyugdíjrendszernek, de maradtunk a meglévő keretek között. Tudom, például Bokros Lajos a nyugdíjrendszer lényegesen jelentősebb mértékű, „paradigmatikus” átalakítását sürgeti, ám ehhez több idő kell. Aki ilyen vagy más nagyarányú strukturális változást akar, erre kell felhatalmazást kérnie a választásokon. Nem pedig mellébeszélni és mást ígérni.

Most mire vagy kire céloz?

Arra: 2006-ban nem mondta el a később újraválasztott kormánypárt a választóknak, vagy csak töredékesen, hogy mire készül. És – egyes mostani szónoklatok alapján – tartok attól, hogy ez a 2010-es kampányban megismétlődhet.

Utóbbi megállapításával inkább a Fideszre utal?

Inkább. De visszatérve a „hiányolt” reformokhoz: az adórendszerben reformértékű változtatásokat tervezünk, és ez nemcsak a paramétereket érinti. A 2009– 2010-es mozgásterünket – ezt még a közgazdászok közül is csak kevesen értik – alapvetően az határozza meg: a magyar gazdaság növekedése jóval alacsonyabb, mint amivel korábban bárki, akár a Reformszövetség is számolt. Nem mínusz 3-ról indulunk, hanem már mínusz 6-ról. Sőt – úgy tűnik – ennél is rosszabb „növekedésre” kell felkészülni. Azaz: még ilyen jelentős takarékosság mellett sincsen mozgásterünk az adó csökkentéséhez.

Ez nem ördögi kör? Hiszen csak úgy lehet beindítani a gazdaságot, ha drasztikusan csökkentik az adókat.

Épp ezért a jövedelemadó és foglalkoztatást érintő adó, járulék csökkentéséhez mindenképpen ragaszkodunk. Még májusban a parlament elé visszük a 2010-es adójavaslatokat – most készítjük elő –, hogy még ebben az ülésszakban elfogadják őket. Így lesz idő felkészülni rájuk, másrészt világossá tudjuk tenni a világ előtt: Magyarország megértette a válság üzenetét. Végrehajtjuk a szükséges takarékossági intézkedéseket, emellett lépéseket teszünk, hogy a növekedés helyreálljon, s fenntartható legyen hosszú távon. Különben nem fogják elhinni, hogy vissza tudjuk fizetni az államadósságunkat. Márpedig ha ezt nem olvassák ki a programunkból, akkor ugyanaz történne velünk, mint amiből az elmúlt hónapokban már „ízelítőt” kaptunk: egyre csak gyengülne a forint. Belegondolni sem merek, hogy az már Magyarország tartós leszakadásához vezetne, társadalmi összeomláshoz. Intézkedéseinkkel ezt akadályozzuk meg. Ez a válság minden magyar állampolgártól áldozatot kér. Akitől aránytalanul sokat kérne, annak próbálunk enyhíteni a terhein. De a közös teherviselés miatt azoktól is lemondást kérünk, akik a válságot amúgy kevésbé éreznék meg.

Orbán Viktor már így is arról szónokol: „Lassan az egész ország a Gyurcsány–Bajnai-korszak áldozata és kárvallottja.”

Nem szeretném azzal tölteni az időmet, hogy beszálljak méltatlan és sehova sem vezető politikai szócsatákba. Én csakis azzal foglalkozom: mit tudok tenni az előttem álló egy évben azért, hogy az országot kivezessem a válságból. És ha kitartóan, következetesen végigvisszük azt, amit a józan ész egyébként már régóta diktál Magyarországnak, biztos, hogy nemcsak egyszerűen kilábalunk a krízisből, de meg is erősödünk.

Ha mindezt sikerül végigvinnie, az MSZP 2010-ben feltehetőleg önt jelölné miniszterelnöknek. Vállalná?

Én nem erre vállalkoztam. Hanem arra, hogy a következő választásokig elvégzek egy válságkezelő munkát. Utána már sokkal több időt szeretnék tölteni a gyerekeimmel.

Kapcsolódó cikkek