A Jobbik visszahozná a kamerákat: a parlamenti „zsibvásárt” látni kell

A Jobbik az alkotmány kijátszásának és az Országgyűlés méltóságát sértő lépésnek tartja, hogy Sólyom László helyett a pénteken hivatalba lépő köztársasági elnöknek, Schmitt Pálnak küldik el az utolsó parlamenti ülésnapon elfogadott jogszabályokat. Novák Előd, a párt országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elképesztőnek nevezte, hogy a kormánytöbbség ezt megelőzően „több hétig húzta” a médiát és a hírközlést szabályozó törvénymódosítás zárószavazását, s mindezt azért, mert a Fidesz „jó eséllyel” tartott attól, hogy Sólyom László államfő azt alkotmányos normakontrollra küldi.

2010. augusztus 5., 15:22

Hozzátette: az alkotmány értelmében a házelnök nem mérlegelhette volna a javaslat aláírását, azt azonnal meg kellett volna küldenie a köztársasági elnöknek.

A politikus kifogásolta továbbá, hogy a kormánypártok „nyilvánvalóan házszabályellenesen (...) csempésztek” módosító indítványokat a médiát szabályozó törvénymódosításhoz, így például az utolsó pillanatban mentették meg a Sláger Rádió és a Danubius Rádió frekvenciáján létrehozott „pártrádiókat”.

Novák Előd szerint Schmitt Pál házelnöki munkájával az „elmúlt húsz év gyakorlatát folytatta”, mivel a kormánypártok az elmúlt két hónapban rendszeresen megsértették az Országgyűlés házszabályát.

A képviselő pártja egyik legnagyobb sérelmének nevezte, hogy az Országgyűlés „képviselők néhány tucatnyi összejövetelévé” degradálódott. A Jobbik újra engedélyezné az üléstermen belüli szabad forgatás lehetőségét, mivel a hivatalos televíziós közvetítések nem adják vissza az ott folyó „zsibvásárt” – fűzte hozzá.

A jobbikos politikus emlékeztetett továbbá arra, hogy pártja eltörölné a képviselők helyettesítését a parlamenti bizottságokban, az általuk benyújtott házszabály-módosítási javaslat szerint a jövőben egyetlen képviselő helyett sem szavazhatna valamelyik társa.