A Jobbik megfenyegette a titkosszolgálatokat
"A Nemzetbiztonsági Hivatal – nevét és címerét leszámítva – a magyar demokrácia szégyene lett, közönséges pártcélokra használják, különösen a Jobbik ellen, ezért szükséges feloszlatása és a vezetők elszámoltatása" – jelentette be közleményében a Jobbik.
A Jobbik – írja a párt alelnöke, Novák Előd által jegyzett közlemény – a titkosszolgálati eszközöket elsősorban a szervezett gazdasági bűnözés felkutatására, az elrabolt nemzeti vagyon útjának felderítésére használná.
Novák Előd úgy fogalmaz: "A Jobbik elleni, népfrontos támadások jól láthatóan titkosszolgálati segédlettel zajlanak. Az NBH rendszeresen az elvtársi médiának ad ki törvénytelenül információkat, melyekkel az új erőt némi csúsztatással le lehet járatni. A titkosszolgálatok azzal vannak elfoglalva, hogy pl. a gárdisták zsarolására-megfélemlítésére gyűjtsenek terhelő adatokat, mint amilyen esetleg egy egyenruhás fénykép. A Jobbik tűrhetetlennek tartja, hogy az NBH a Magyar Gárdát tartja a legfőbb társadalmi veszélynek, s nem pedig pl. a politikusbűnözést."
Novák előd megfogalmazása szerint "a titkosszolgálati vezetők és az általuk kiszolgált cselédmédia számon kérése mellett az NBH feloszlatását is indokoltnak látja a Jobbik Magyarországért Mozgalom."
A párt az elmúlt húsz év, de különösen az utóbbi két ciklus politikai és gazdasági visszaéléseinek feltárása céljából a Jobbik programja a Pongrátz Gergely Nemzeti Igazságtételi Központ létrehozását tartja szükségesnek. Ennek az igazságszolgáltatás munkáját segítő központnak a feladata az eddig eltussolt bűncselekmények felderítése és a felelősségre vonás kezdeményezése lesz.
"A titkosszolgálati eszközöket a szebb jövőben inkább az elprivatizált nemzeti vagyon útjának és jogtalanságának felderítésére kell használni, illetve általánosságban a gazdasági bűnözéssel, a hatalomátmentőkkel szemben" – írja közleményében a Jobbik alelnöke.