A házelnök ízlése

- Miért éppen Strasbourg? Bizalmatlanok a magyar igazságszolgáltatással szemben?

– Igazságtalannak tartjuk tiszteletdíjunk csökkentését, ezért jogorvoslatot keresünk. Mivel az Országgyűlés működéséről szóló törvény nem szabályozza a fellebbezési jogot, kénytelenek vagyunk Strasbourgban kezdeményezni az eljárást.

– Azt írták közleményükben, hogy számos demokratikus parlamentben közmegbecsülés mellett alkalmazzák a fegyelmi jog intézményét. Azokban is csökkentik vagy megvonják a tiszteletdíjat egy rendzavarásért?

– Mindenütt fenntartják a rendet, ám azt nem a véleményektől féltik, hanem az erőszakos fellépésektől, az elnök tekintélyének megsértésétől. Belgiumban például a sértő megjegyzést írásban vissza lehet vonni, és akkor visszavonják a büntetést is. Aki megzavarja az ülést, rendreutasítják, majd másodszorra megvonják tőle a szót. Franciaországban is hasonló a helyzet: akkor lehet büntetni, ha az elnököt megsértik, ekkor szómegvonás és tizenöt napra kitiltás következik. Az unió parlamentjében rendkívül súlyos rendbontást kettőtől tíz napig terjedő napidíjmegvonás követ, de ha valakit ideiglenesen kizárnak, fellebbezhet.

– Miért tartja igazságtalannak a büntetést?

– Azt nem feltételezem, hogy arra gondol: sokalljuk a levont összeget.

– Akár erre is gondolhatok, nem?

– Persze, de szeretném hinni, hogy arra gondol, amire mi: a viták helye a parlamenti arénában van, az Or­­szággyűlés a szólásszabadság egyik legfontosabb színtere. Mi erre szeretnénk felhívni a figyelmet. A házelnök javaslata a megrendszabályozásunkról éppen arról szól, hogy ma a parlamentben korlátozott a politikai véleménynyilvánítás.

– Ki is tilthatta volna magukat az aznapi ülésről. Ha nem is bilincsben – ahogyan az ellenzéket láttatni szeretik –, de az egyenruhás házvédők udvariasan megmutatták volna a kijáratot: erre tessék! Az jobban fájt volna?

– Ma már nehéz erre pontosan felelni, most sem a pénzbírság fáj, hanem az eljárás. Senki nem tanúsított a Ház méltóságát súlyosan sértő magatartást, felemeltünk egy molinót, és mikrofonba elmondtuk a véleményünket. Nem akadályoztuk az Országgyűlés munkáját, különösen a zárószavazást. Nem beszéltünk csúnyán, nem használtunk kirekesztő, másokat sértő kifejezéseket. Nem adtunk okot arra, hogy a házelnök a szigorított házszabály rendteremtő eszközeivel éljen, amelyeket éppen az egyre inkább elharapózó szélsőséges megnyilvánulások miatt adott a kezébe a törvény.

– Az ülés rendjét sem zavarták meg? Indokolatlan erre hivatkozni?

– Ez sokféleképpen értelmezhető gumifogalom. Mi az ülés rendje? Ha akarom, belefér egy molinó, ha akarom, nem. Ha úgy akarom, hogy a teremben csak sötét öltönyös úri em­berek foglalhatnak helyet, akik előreengedik a nőket, soha meg nem sértik őket, sem durva kifejezésekkel, sem a nők társadalmi szerepének lebecsülésével. Ha a házelnök úgy akarja, olyan lesz a rend, hogy bárki csak akkor szólalhat meg, amikor erre a házszabály lehetőséget ad, máskor meg soha, sehogyan. Figyelemfelkeltő akciókra éppen azért kényszerül az ellenzék, mert Kövér László házelnök többször is példáját adta annak, hogy a legszívesebben olyan parlamentet képzelne el, ahol nincs ellenzék, nincs ellenvélemény, ahol egy szűk hatalmi elit már jó előre eldöntötte, milyen paragrafusokat farag, milyen rendet teremt saját érdeke és kedve szerint.

– Egy másik házelnök úr egy másik párt fellépését akár a parlamenti őrség bevetésével is megtorolhatta volna, mégsem tette. Tudja, miért nem?

– Talán nem akart erőszakos eszközökhöz nyúlni, elegendőnek tartotta a negyven jobbikos képviselő egyhavi tiszteletdíjának megvonását. Ez nagyjából 17 millió forint. De nem ugyanaz elfoglalni az emelvényt, és skandálva hazaárulózni, vagy fölemelni egy feliratot a terem közepén, és érvelve elmondani, miért nem szabad megszavazni a földtörvényt. És ha már itt tartunk, az sem éppen igazságos, ha egy szélsőséges, rasszista megnyilvánulás ugyanakkora büntetéssel jár, mint a „Földrablás helyett földosztást!”-feliratú molinó.

– Nem akkorával járt.

– Korábbi esetekre gondoltam.

– Még egy szakbírónak is komoly dilemma, amikor arányosítania kell a büntetést. Szegény házelnök pedig sohasem dolgozott bíróságon. Nem könnyű az élete.

– Azzal a politikával és azzal a stílussal van bajom, amelyet Kövér László képvisel, és amelyet ház­el­nökként meghonosított. Az Országgyűlés elnökének ugyanis az volna a feladata, hogy biztosítsa a T. Ház demokratikus munkáját. Neki ehhez pártatlanul, elfogulatlanul kellene vezetnie az üléseket. Ehelyett sértő megjegyzéseket tesz, kommentálja a felszóla­lásokat. Méltatlannak nevezte, hogy a tőle balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek, aztán egy bizottsági ülésen – nem a plénumon, ahol a választók is hallhatják – elnézést kért. Lukács Zoltán felszólalása után pedig egyszer azt mondta, hogy a demagógia a szólásszabadság része. Ez nem sérti a parlament méltóságát?

– Erre ő volna illetékes válaszolni. Tőle is megkérdezte?

– Volt botrány mindkét eset után. Csak nem hallani a közvetítésekből, mert akik szóvá teszik, azoknak nincs bekapcsolva a mikrofonjuk. Az országgyűlési képviselők – egy ilyen hatalom számára – nem jelentenek többet, mint ujjakat, amelyek nyomkodják az „igen”-gombot. Aki ilyen világról álmodozik, az nem érti, mit jelent a népképviselet, vagy rosszabb esetben nagyon is tudja, és a többségi demokráciára hivatkozva félresöpri a demokratikus alapokat.

– Ha sokszor megbüntetik magukat, előbb-utóbb a kampányköltségek között kell elszámolniuk a több százezer forintokat. Bírja majd a pártkassza?

– Ez fel sem merült. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy ne engedjük fegyelmi üggyé változtatni azt, ami a politikai véleménynyilvánítás körébe tartozik. Amikor az unió parlamentjében pár éve a skótok saját nyelvükért harcolva bevittek az ülésterembe egy hatalmas molinót, az elnök megvárta, míg mindenkinek alkalma nyílott elolvasni, aztán higgadtan közölte, hogy most már össze lehet hajtani, haza lehet menni. Elintézhető ez kulturáltan is, nem az osztályfőnöki pálcát suhogtatva.

– Októberben vette át Kukorelly Endre helyét, nyilván még mindig újoncnak számít. Nem bánta meg, hogy képviselő lett?

– Egyáltalán nem. Nagyon jó érzés, óriási felelősség másokat képviselni, igaz, sokkal tisztább viszonyokra számítottam. Belülről egészen más a pártharcokat látni, mint olvasni róluk. Az kifejezetten rosszulesik, hogy az ellenzék totálisan alárendelt helyzetben van, néha úgy érzem, mint ha ellenségként tekintetnének ránk a „nemzetet” képviselő kormánypártok. Nem azt nézik, hogy egy módosító javaslat indokolt-e, vagy sem, kellőképpen kidolgozott-e, hanem azt, hogy ki nyújtotta be. A Fidesz–KDNP úthengere rendre elnyom minden ellenzéki kezdeményezést, és csak azt engedi hallatni, ami az érdekei szerint való.

– Ahol „ellenzék nélkül is működhet parlament”, ott marad a szubjektív szigor. Mi ebben a meglepő?

– Egy egészségesen működő demokráciában a politikai kultúra a meghatározó, nem pedig a házelnök ízlése. Ott arra is figyelnek a hatalmon lévők, hogy ne csak a saját politikai oldaluknak és saját érde­keiknek feleljenek meg, hanem döntéseik, törvényeik elfogadhatóak legyenek más pártok szimpatizánsainak is. Az emberek többségének is, amelyre álszent módon oly nagy gyakorisággal hivatkozik a Fidesz. Egy demokratikus hatalmi többség nagyvonalú, és elfogadja, ha nem szereti mindenki, és nem gondolja, hogy aki nincs vele, az ellene van. Vagy nincs is.