Hároméves vak fiát várta az apa a parkolóban, nehézsúlyú bűnözőként vitték el a rendőrök

2017. november 9., 10:52

Szerző:

Zoltán hétfőn este egy II. kerületi áruház mozgássérült-parkolójában várta, hogy felvehesse kocsival a családját. Három civil ruhás rendőr azonban gyanúsnak találta, és igazoltatni kezdték. Zoltán a legnagyobb nyugalommal mutatta nekik a fia nevére kiállított parkolókártyát, erre azonban közölték vele, jó, akkor be is viszik mindjárt közokirat-hamisítás miatt – kezdte a dermesztő történetet a 444. 

A gyanút azzal ébresztette fel, hogy másik ember nevére szóló igazolványt használt, jóllehet az a másik ember a saját fia.

Hasztalan magyarázta a rendőröknek, hogy a fia, akinek a nevére a parkolókártya szól, hároméves, születése óta súlyosan fogyatékos, alig lát, szóval inkább ő szokott helyette vezetni, a három rendőr ragaszkodott ahhoz, hogy elő kell állítaniuk a súlyos bűncselekmény miatt.

Csak a sokadik kérésére engedték meg, hogy legalább a feleségének szólhasson, mi történt, ezután a rendőrök még a SIM-kártyáját is kivették, a kocsiját a tetthelyen kellett hagynia. 

A II. kerületi kapitányságon megmotozták, elvették a személyes tárgyait, ujjlenyomatot vettek tőle, fotó is készült róla, majd az alagsori cellába zárták. Az ügyvédjével nem beszélhetett, csak annyit közöltek vele, hogy közokirat-hamisítárért akár három év börtönt, jobb esetben egymilliós pénzbüntetést kaphat, és ahhoz is szokjon hozzá, hogy mostantól priuszos lesz. Arra is figyelmeztették, hogy ha nem működik együtt, akár tíz órán át is bent tarthatják.

Egy viszonylag empatikus rendőr azt javasolta neki, hogy írjon alá mindent, akkor elengedik. Ez lett a vége, éjfélre hazakerült. Most panaszt akar tenni az intézkedés miatt.