A gyűlöletkampány mellett is sikerült 279 menekültet befogadnia a kormánynak
Nem sokkal azután, hogy – mint megírtuk – Orbán Viktor a Kossuth rádióban szép, kifinomult jogi munkának nevezte a szerdán elfogadott Stop Soros törvényt, s egyértelművé tette, hogy annak értelmében Magyarország többé nem fogad meg senkit, az mfor.hu megírta, hogy a nagy gyűlöletkampány közepette a kormány 279 menekültet fogadott be.

Mindez annyit tesz, hogy kétszer annyi menekültet fogadtunk be, mint 2017-ben. A portál a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal legfrissebb statisztikájára alapozza az adatokat, melyek szerint
2018 április végéig összesen 708 ügyben sikerült döntést hozniuk, ami töredéke a 2017 és 2016 első négy hónapjában lefolytatott ügyek számának.
A 708 eljárás 39,4 százalékánál pozitív döntés született, ez pedig számszerűsítve azt jelenti, hogy 297 menekültet fogadtunk be (valamilyen státuszban). A legtöbb menekültet, 232-t oltalmazottként ismert el a hatóság, 12-en befogadotti státuszt kaptak, 35 személyt pedig menekültként ismert el a hatóság.
Oltalmazott az lehet, akinek nem állnak fenn a menekültkénti elismerés feltételei, a befogadott pedig olyan menekült, aki hazájában szintén veszélynek van kitéve, és nincs olyan harmadik ország sem, ahol befogadnák.