A gép működik, a csavarok lazulnak – Orbán Viktort hallgatni nem buli
A gép jól működik, de veszélyesen lötyög néhány csavar: ezzel a tapasztalattal ért véget a Fidesz idén nyári kampánysorozata, amely Szlovákiában kezdődött és Erdélyben ért véget július utolsó napjaiban. Két olyan nyári, Magyarország határain túli rendezvény van, amelyet a magyar kormány évek óta propagandacélokra használ: a szlovákiai gombaszögi és az erdélyi tusnádi tábor. Mindkét – elvileg fiataloknak szóló – programsorozat ugyanúgy zajlik. Kulturális vagy kulturálisnak látszó és politikai tartalmak váltják egymást, esténként koncertek, napközben sörsátrak várják a vendégeket. Mindenki részt vesz ezeken, az is, aki a magyar kormány támogatója, és az is, akit hidegen hagy a politika vagy éppen határozott ellenzéke az Orbán-rezsimnek – mivel ezekben a térségekben kevés a megfizethető, fiataloknak szóló program.
Tusnád pedig – részben a magyar állami támogatásnak köszönhetően – ingyen van. Kiváló pálya tehát a propagandára, politikai rekrutációra vagy a politikai ellenfelek nagy közönség előtti vegzálására. Tusványoson hagyományosan csak Fidesz-barát meghívottak vannak jelen évek óta a kulturális és a politikai rendezvényeken egyaránt. Noha az erdélyi találkozók sora még a nyolcvanas években, a közeli Szent Anna-tónál valódi ellenzéki kezdeményezésként indult, a kilencvenes években pedig valódi politikai egyeztető fórumként működött, mára teljesen egyoldalúvá vált. Ezen az eseményen egyetlen olyan meghívott sem jut szóhoz Erdélyben, aki az Orbán-kormánnyal szemben a valódi kritikát képviselné. Nem úgy Gombaszögön, ahol idén tényleg viták bontakoztak ki – e sorok írója is részt vehetett a pozsonyi Pátria Rádió által szervezett, a sajtószabadságról és a magyar sajtó helyzetéről szóló szakmai beszélgetésen. A magyar kormánypárti sajtó fájlalta is, hogy Szlovákiában a „kormánypénzből támogatott” táborban miért jutott szóhoz Veiszer Alinda, Beer Miklós vagy éppen Závada Pál.
Ilyen „hibát” Tusnádfürdőn nem követtek el,
zökkenőmentesen követték azt a forgatókönyvet, amely hónapokkal korábban szintén a magyarországi propagandasajtóban kezdődött, és amelynek eddigi összegzése volt tulajdonképpen a miniszterelnöki beszéd. A legnagyobb visszhangot az Orbán János Dénes, Prőhle Gergely és L. Simon László által a kultúrpolitikáról folytatott beszélgetés váltotta ki, amelyből a legtöbbet a kortárs magyar írókat (most éppen Parti Nagy Lajost) illető címkéket idézték, pedig már itt elhangzott a kulcsszó, amelyet aztán a kormányfő is idézett: „markáns kultúrpolitikára” van szükség, hogy „megmaradjunk államalkotó” nemzetnek (L. Simon László). Arról, hogy miként működik a „markáns kultúrpolitika”, látszólag megoszlottak a vélemények a beszélgetés résztvevői között. Orbán János Dénes példaként a Színház folyóirat esetét hozta fel. Meg kellene vonni a lap támogatását – javasolta –, vagy le kellene mondania a főszerkesztőnek, Tompa Andreának, aki elzárkózik a (kormánypénzből működtetett) íróakadémia által támogatott szerző írásának közlésétől. L. Simon László meglehetősen indulatosan reagált erre a felvetésre, „nem tudom, miben szocializálódtatok itt, Erdélyben”, közölte, bár arra nem tért ki, hogy a magyarországi politikai és kulturális kontroll pontosan hogyan kötődne az erdélyi szocializációhoz.
Annak ellenére hogy kiemelt figyelmet kapott a miniszterelnök beszédében és a kormánypárti sajtóban is az irodalom, a kultúrpolitika, a kortárs magyar művészet, a legszegényebb programmal ezen a héten épp a Janus Pannonius irodalmi sátor jelentkezett. Olyan kortárs írók léptek fel, mint Georg Spöttle, akit biztonságpolitikai szakértőként szoktak bemutatni a magyar sajtóban, vagy a Jobbiktól a Fideszhez látványos fordulattal megtért politikus, Borbély Zsolt Attila, de szintén az irodalmi sátor fellépője volt az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor is. Hasonló színvonalú szerény programmal jelentkezett a Magyar Teátrumi Társaság is, amely szintén önálló sátrat kapott Tusványoson: pár gyerekprogram, néhány cirkuszi, két színházi produkció (Pindroch Csaba és a gyergyószentmiklósi Figura-előadás), valamint egy kultúrpolitikai beszélgetés jutott a tusványosiaknak az Echo TV-s Farkas Boglárka és az MTVA-vezérigazgató Vaszily Miklós részvételével.
A magyarországi és az erdélyi színházi, irodalmi és kulturális élet – pártállástól függetlenül – látványosan távol maradt a rendezvénysorozattól, ellentétben a gombaszögi kínálattal, ahol viszont tényleg pezsgett a kortárs kultúra.
Míg a „kultúrpolitikai fordulat” a szervezői és támogatói szándéktól függetlenül látványosan elmaradt az idei nyári táborban, addig a politikai tartalmon azt jelezte, hogy érzékelhető az áthangolódás. Kiemelt figyelmet kapott például az úgynevezett Beke-ügy, más néven a kézdivásárhelyi terroristaper (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistái 2015. december elsején a Románia nemzeti ünnepén tervezett felvonulást akarták megzavarni), de több, korábban a magyar szélsőjobbhoz kötődő figura is megjelent és szót kapott idén. Szintén eljött Schiffer András, az LMP egykori társelnöke, aki visszatérő fellépője a rendezvényeknek. Újdonság volt viszont, hogy megjelent Bárándy Gergely korábbi szocialista politikus is. Ezt a magyar sajtó úgy értékelte, hogy a magyarországi ellenzéki pártok „kapituláltak” a fideszes kampánytábor előtt, és legitimálták azt a jelenlétükkel. Valójában nem ez történt, hiszen a meghívottak az ellenzéki pártok „egykori” politikusaiként szerepeltek, a rendezvény marginális epizódnak tekinthető, ráadásul semmi olyasmi nem hangzott el, ami lényegileg érintené akár az ellenzéki pártok helyzetét, akár a Fidesz és az ellenzék viszonyát. Ettől még nem vált többszólamúvá a tusványosi üzenet, nem lett hitelesebb tőle a kormánypropaganda.
A legmeglepőbb hiány az idén Kelemen Hunoré volt: bár évek óta az RMDSZ és a Fidesz közeledéséről, az Orbán Viktor és az RMDSZ elnöke közötti jó viszonyról szólnak a hírek, az erdélyi magyar politikus az idén távol maradt a tábortól.
Pedig azt még az Orbánnal kifejezetten távolságtartó Markó Bélával kapcsolatban is minden évben meglebegtették az elnöksége idején, hogy talán meglátogatja a tábort, talán részt vesz a vitákon. Markó egyszer sem ment el, de ez az izgalom és találgatás Tusványos történetének részévé vált. Most jelen volt néhány ismert másod- és harmadvonalbeli RMDSZ-es politikus (Székely István, Hegedüs Csilla), felszólaltak a Kelemen Hunor ellenzékeként ismert székelyföldi önkormányzati politikusok is, de az elnök nem jelent meg. Ugyanígy távol maradtak a román politikai és kulturális élet képviselői is – kivéve azt a néhány visszatérő vendéget, akik a román–magyar viszony alakulásától függetlenül évről évre eljönnek, és akiknek egyébként nincs jelentős befolyásuk a két ország viszonyának alakulására.
Pedig annak, hogy a magyar miniszterelnök évről évre Romániába, egy, a bukarestiek számára is könnyen megközelíthető és szimbolikus jelentőséggel bíró helyszínre látogat, éppen az egykor Erdélyben megkezdett és fenntartott párbeszéd lenne a legfőbb célja és értéke. Az egyetlen üzenet, amelyre a romániai román nyelvű sajtó felfigyelt és kiemelt, az az volt, miként viszonyul Orbán a centenáriumi évhez, hogyan beszél a 1918–2018-as évfordulóról. A legtöbbet idézett gondolata az volt, miszerint Székelyföld már Románia létrejötte előtt is létezett, és akkor is létezni fog, amikor „egész Európa be fog hódolni az iszlámnak”. A magyar kormányfő kijelentését visszafogottan kommentálta a román sajtó, annak ellenére hogy a centenáriumi év miatt megerősödtek a nacionalista mozgalmak Romániában, és minden, a székelyföldi autonómiát vagy a román–magyar viszonyt érintő esemény a korábbinál hevesebb reakciókat vált ki mostanság. Mintha a román közélet idén szándékosan hűtötte volna a tusványosi tábor körüli hangulatot.
Tavaly egy magyar civil aktivista tiltakozása megzavarta Orbán Viktor beszédét, és erre akkor a román országos sajtó is kiemelten odafigyelt. Arra lehetett számítani, hogy idén szigorítják a tábor biztonságát, de nem ez történt. A miniszterelnöki konvojt csupán néhány rendőrautó biztosította, csak a színpadot zárták körül kordonnal, és azt egy magán őrző-védő cég ellenőrizte. Nem volt sem beléptetőkapu, sem csomagellenőrzés. A kormányfő beszédét hallgató néhány száz embert a közvetítőkocsik elé terelték. Tavaly egyenszalmakalapokban jelent meg a hallgatóság, akkor nyilvánvaló volt, hogy szervezett közönsége van Orbán Viktornak. Most nem volt ilyen külső, látható jele annak, kik és miért jöttek el meghallgatni az Erdélyben felszólaló magyar miniszterelnököt. Egyszer lendült magasba egy CÖF-ös zászló, amit aztán az aktivisták vissza is csomagoltak, és a beszéd alatt többé nem vettek elő. Nem bukkantak fel a korábbi években megszokott településnév-táblák sem, amelyeken az idelátogatók azt hirdették, Magyarország mely részéről érkeztek. Volt viszont igazi pólókavalkád. Akadt, aki az Ukrajnára és Oroszország szerepére is kitérő beszédet egy putyinos pólóban hallgatta végig, másnak a hasán csak a rövid 2/3 felirat üzenet díszelgett. Egy fiatal férfi a melegellenes beszédet pride-os blúzban hallgatta végig, csendben, rezzenéstelen arccal, a testén viselt szivárványnál már csak az égbolton megjelenő szivárvány volt határozottabb állásfoglalás. És olyanok is akadtak, akiknek a pólóján pontokba szedve ott állt a teljes beiktatási Orbán-beszéd a 2030-ig tervezett hatalommal, Magyarország megerősödésével és azzal a rövid pontosítással, hogy Orbán #nemgeci – igaz, erre a tényre külön nem tért ki a magyar miniszterelnök a színpadon.
A beszéd alatt több „előtapsoló” is aktív volt, gyakoriak voltak az „így van”, „jól mondja” bekiabálások. S bár a statisztériát a szervezők láthatóan gondosan beterelték a színpad elé, többen ültek ott olyanok is, akik valóban spontán lelkesedtek, fakadtak sírva vagy éppen nevettek harsányan Orbán Viktor szavait hallgatva. Többnyire idős emberek, akiknek nehézséget okozott eljönni a nyári táborba.
A fiatalok idén is, ahogy a korábbi években ez egyre feltűnőbbé vált, távol maradtak. Őket nem a nem létező irodalmi kínálat, még csak nem is a korábbinál sokkal szegényebb koncertprogram és legfőképpen nem a politikai üzenet hozta el ide, hanem az Olt-parti táborozás hangulata. – Fú, de szar beszédet mondott – háborgott egy középiskolás résztvevő.
– Ott voltál, végighallgattad? – kérdeztem meglepődve, de rögtön lehűtötte az érdeklődésemet. Nem buli Orbán Viktort hallgatni, magyarázta a székelyföldi kamasz, az Indexen olvasta, mit mondott Orbán Viktor néhány méternyire tőle, a sörsátrakon túl. Nem értett vele egyet viszont az az idős férfi, aki a botjára támaszkodva indult haza a nagyszínpad elől. Itt csinálják a történelmet, nem az ATV-ben – magyarázta dohogva a rendezvényt végighallgató, sokak által felismert ellenzéki Konok Péter felé mutogatva. Akit ugyan nem az ATV-ben láthat hétről hétre, hanem egy másik csatornán, de az Erdélybe is rég begyűrűzött médiaválságban ez már nem számít. Lelkes hívek, fintorgó kritikusok, érdektelen kamaszok és még mindig reménykedő, több rezsimet is megélt idősek baktattak hazafelé egymás mellett a tusványosi tömegben. Nem történt atrocitás az idén, nem moccant meg a román–magyar viszony, nem is lett sem botrány, sem katarzis. Hiába az ígéretek Magyarország felemelkedéséről és hogy száz év után újra „nyertesek” lehetünk. Hiába az előtapsolók, a bekiabálók. Fáradt, kopott, sáros volt az idei erdélyi tábor, a miniszterelnök beszéde után volt, aki szimbolikusan, volt, aki konkrétan mocskosnak érezte mindazt, ami a jelenlévőket körülvette. A gép működik, de a csavarok lazulnak a Gombaszög és Tusnád közötti térben, és senki sem tudja, ki mossa majd le a szennyet. / Parászka Boróka
