A Fidesz támogatottsága elpárolgott

Magyar politika (Magyar politics) címszóval a The Economist nyomtatott változata arról ír, hogy Magyarországon most van a felvonulások idénye.

2012. október 26., 06:44

A lap szerint két nagy tüntetés mutatja, mennyire megosztott lett az ország Orbán Viktor és populista pártja alatt. Pedig október 23. elvileg a nemzeti egység napja. A miniszterelnök az ünnepen kirohant a bankárkapitalizmus és Brüsszel ellen, amely azt akarja, hogy a magyar nép viselje a visszaesés és a meggyengült gazdaság költségeit. Az ellenzék demonstrációján valamivel kevesebben voltak, mint a hatalom rendezvényén. A fő attrakciót Bajnai Gordon jelentette, aki közhírré tette visszatérését a politikába. A tekintélyes technokrata azzal vádolta a kormányt, hogy felosztja az országot az ügyfelei között. Orbán tüzes hangvétele az EU-val és a nemzetközi pénzvilággal szemben még összehozhatja a hűséges híveket. Egyben elszívja a támogatást Jobbiktól, amely egyáltalán nem tudta learatni a magyar gazdasági válság gyümölcseit. De a következő választás középen dől el. A Fidesz ugyan vezet a közvéleménykutatásokban, ám támogatottsága elpárolgott a földcsuszamlás-szerű 2010 győzelem óta. A fiatal demokraták két éve azzal az ígérettel kerültek hatalomra, hogy támogatni fogják a bajban lévő középosztályt. A gyermekes családoknak nyújtott adókedvezmények segítettek is, de sokan mások változatlanul rászorulnak a gyámolításra. Például az orvosok és a tanárok csak a töredékét keresik meg annak, amit nyugaton kapnának, igaz az élelmiszer és a közszolgáltatások díja jelenleg valamicskével alacsonyabb errefelé. Orbán nemrégiben azt állította, hogy tízmillió szabadságharcos miniszterelnöke. A valóság ennél prózaibb. Sok magyar emlékszik még, milyen lelkesen szavazta meg az uniós csatlakozást. Ugyanők most azt akarják, hogy Budapest álljon ki az ország érdekeiért, de ésszerűen. Belefáradnak a kormányfő harcias retorikájába, főként, mivel a kabinet még mindig megállapodást akar az IMF-fel és az EU-val. A legnagyobb tábort a bizonytalanok alkotják. A jogosultak fele azt mondja, egyetlen pártnak sem adja a voksát. Ily módon a verseny teljesen nyílt. Orbán számára lidércnyomás, hogy az újrajelentkező Bajnai egyesíteni akarja a széttagolt ellenzéket, meg kívánja győzni az üzleti életet és a középosztályt, és ezáltal igyekszik rávenni a határozatlanok seregét, hogy igenis menjen el szavazni. A miniszterelnök jogosan aggódik.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.