A Fidesz ráteheti a kezét a Sláger FM-re is
A lap információi szerint Habonyék eredetileg azt tervezték, mostanra le is zárják az ügyletet, ám a tárgyalások elakadtak, mivel a Fidesz-közeli médiaguru egyszerűen túl keveset kínált a rádióért.
A csatornát működtető cég jelenlegi tulajdonosa a Tematic Media Group Kft., ami a nagyváradi illetőségű Radu Morar kezében van. Ő a Magyar Nemzetnek azt mondta, a Sláger FM értékesítése nincsen napirenden, hozzátéve: üzletemberként azt az elvet vallja, mindig van az a pénz, amiért bármi eladó, ilyen összeget azonban eddig senki nem kínált a csatornáért.
A Sláger FM egy hónapja sales house-t váltott: reklámfelületeiket most már a Radio Sales House Kft. értékesíti, amely több szállal kötődik Habony Árpádhoz. A cég egyik tulajdonosa Tombor András, akit legtöbbször Habony Árpád hitelezőjeként emlegették a hazai sajtóban, miután a miniszterelnöki tanácsadó NAV-vizsgálata során kiderült: 20 millió forintot adott neki kölcsön a vállalkozó. A vállalat másik tulajdonosa mögött pedig Csetényi Csaba üzleti köre áll. Csetényi jellemzően a „Rogán Antal szomszédja” jelzővel tűnik fel a magyar sajtóban, úgy hírlik azonban, neki is inkább Habonnyal erős a kapcsolata, nem a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjével – írja a Magyar Nemzet.