"A Fidesz megbukott hitelességből"
Az MSZP elnöke szerint a Fidesz megbukott hitelességből, amikor Varga Mihály, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kénytelen volt visszavonulót fújni, és mindent visszavonni, amit eddig a kormánypárt állított vagy ígért.
Lendvai Ildikó közleményében azt írta, hogy az eredmény szempontjából mindegy, hogy a Fidesz eddigi felelőtlen nyilatkozatai milyen okból születtek. "Akár ostobaságból, akár önös gazdasági vagy politikai spekulációk miatt tették, amit tettek, kijelentéseikkel majdnem a szakadékba döntötték a forintot, a Magyarország iránti, sokak áldozata árán visszaszerzett bizalmat" - fűzte hozzá.
Az MSZP elnöke az MTI szerint Varga Mihály szombati megállapításait úgy értékelte: ki kellett mondani, hogy a Fidesz eddigi nyilatkozatai "nem voltak szerencsések". "Nincs államcsőd", ha csak a Fidesz elő nem idézi - mutatott rá Lendvai Ildikó, és idézte Varga Mihályt, aki kijelentette, hogy "a magyar gazdaság helyzete konszolidált". Szemben az eddigi rágalmakkal "a hiány tartható" - tette hozzá a pártelnök.