A Fidesz ezen a téren szinte minden célját meg tudta valósítani

Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője szerint a kabinet az elmúlt évben igyekezett gyengíteni ellensúlyait és olyan változtatásokat hajtott végre, amelyekkel a következő választás utáni időszakban is megkerülhetetlen politikai pozíció maradhatnak.

2011. április 12., 16:19

A Fidesz ezen a téren eddig szinte minden célját meg tudta valósítani, bár ezzel sokszor a médiatörvény fogadtatásához hasonló, "teljesen szükségtelen" nemzetközi konfliktusokat vállalt - fejtette ki az elemző.

A vezető elemző pártpolitikai szempontból azonban már felemás eredményt tulajdonít kormánypártnak; noha szerinte az ellenzék továbbra is gyenge maradt, úgy gondolja, a Fidesz mára jelentősen vesztett támogatottságából. Juhász Attila arra is felhívta a figyelmet, hogy az új kormányzati szerkezet működése sokszor szervezetlennek tűnt, szakpolitikai szinten látványos a "tervezetlenség és a kiszámíthatatlanság", a nyilvánosság számára pedig nem átlátható a döntéshozatali és az érdekegyeztetési rendszer.