A Fidesz bocsánatot kért a Helsinki Bizottságtól

2017. december 4., 23:12

Szerző:

Egy hétfő este kiadott közleményben a Fidesz bocsánatot kért a Magyar Helsinki Bizottság megrágalmazásáért. A kormánypárt az egyik 2015-ös közleménye miatt indított pert bukta el, amely azt állította, hogy a civil szervezet a nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendelését teljesíti, és meghamisítja a 2014-es menekültügyi statisztikákat. Egyik állítás sem felelt meg a valóságnak, a bíróság egymillió forint megfizetésére kötelezte a pártot, és eltiltotta a jövőbeli jogsértésektől. Kötelezték a Fideszt arra is, hogy a jogerőre emelkedést követő 8 napon belül nyilvános bocsánatkérést tegyen közzé az MTI-OS útján, fejezze ki sajnálkozását a jogsértő állítások miatt. 

„A véleménynyilvánítás szabadsága csak a bírálat, jellemzés, nézet és kritika szabadságát foglalja magában, de az alkotmányos védelem nem vonatkozhat a tények meghamisítására”

– hangzott a Kúria döntése, amelyet a civil szervezet úgy kommentált: hazudozni még egy kormánypártnak sem szabad. A döntést nyáron a Kúria is megerősítette, és bár a Fidesz az egymilliós büntetést átutalta, a bocsánatkérés elmaradt. Emiatt a Magyar Helsinki Bizottság a múlt héten végrehajtást kezdeményezett a kormánypárt ellen, ami után a Fidesz észbe kapott. Bocsánatkérése így hangzik:

„2015. május 22. napján az MTI Országos Sajtószolgálata útján megjelent közleményében a Fidesz a következőket tette közzé:

»A nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani. Hazugságaikkal szemben a tény az, hogy 2014-ben a menedékkérők négyötöde, mintegy 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, tehát megélhetési bevándorló volt. Idén májusig a menedékkérők 17,3 százaléka érkezett háborús övezetből, vagyis az illegális határátlépők nagy többsége nem politikai menekült. Felszólítjuk a Helsinki Bizottságot, hogy fejezze be a hazudozást és legalább egy ilyen fontos és súlyos kérdésben ne a zsebeik Soros György pénzével való kitömésével legyenek elfoglalva!«

A Fővárosi Törvényszék 65.P.22.573/2015/12. számú ítélete megállapította, hogy az alperes (Fidesz) megsértette a felperes (Helsinki Bizottság) jóhírneve védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a fenti közleményében valótlanul állította, hogy a felperes szervezet nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesíti tevékenysége során, és fekete-fehér adatokat is próbál meghamisítani, továbbá, hogy a hazánkba érkező menedékkérők számával, összetételével kapcsolatos adatokat is hamisított 2014. évre vonatkozóan, ezért az alperes sajnálkozását fejezi ki.”