A coming outnak gazdasági feltételei is vannak – interjú Gregor Anikóval, aki szerint a meleg férfiak is kizsákmányolnak nőket

– Míg korábban együtt mozogtak a nőjogi és az LMBTQ-mozgalmak, mos­­tanra külön utakon járnak. Utóbbiak sikeresebbnek tűnnek, mint a feministák.

– Ez főként Észak-Amerikára és Nyugat-Európára igaz. A hatvanas évektől kezdve, amikor az emberi jogi mozgalmak színre léptek és megszervezték önmagukat, az akkori LMBTQ-mozgalmak komoly eredményeket értek el. Amerikában szövetségi szinten rendezték például a melegházasság ügyét, amit a múlt héten a német Bundestag is megszavazott. Eközben a nőjogi mozgalmak Amerikában még mindig azért küzdenek, hogy az összes államban ugyanolyan feltételekkel hozzáférhető legyen az abortusz.

– Mi az oka annak, hogy a feminista mozgalmak sikertelenebbek?

– Az egyik magyarázat szerint az LMBTQ-mozgalmakban felfedezhető a patriarchátus.

Az LMBTQ-közösségekben a fehér, középosztálybeli férfiak kezében sokkal több politikai, gazdasági és egyéb, például kapcsolati tőke halmozódik fel, mint a nőkében. Ezért tudnak olyan ügyeket, mint például a melegházasság, felkarolandó ügyként definiálni, majd keresztülvinni. Tőkéjük is van a harchoz. A reprodukciós jogok kérdése viszont a kapitalista társadalmi rendhez kapcsolódik, ahol a lényeg az, hogy a munkaerő újratermelésének feladatán keresztül is a gazdasági berendezkedéshez kell kapcsolódni.

A nők feladata nem egyszerűen csak a munkaerőpiacon való részvétel. Ez rávilágít arra is, miért tudnak viszonylag eredményesebbek lenni olyan nőjogi témák, mint például a politikai reprezentáció vagy a vállalatok irányító testületeiben való részvétel, hiszen ezeknek gazdasági hasznuk van. A baloldali, rendszerkritikus feminizmus nem egyszerűen csak a patriarchátust és a nők elleni elnyomást kérdőjelezi meg, hanem rávilágít arra is, hogy

az elnyomásnak gazdasági gyökerei vannak. Ez viszont a kapitalista alapokat is megkérdőjelezi – az LMBTQ-mozgalmon belül csak nyomokban jelenik meg ilyen gondolat.

Ami Magyarországot illeti: a rendszerváltás után megalakulhattak a hazai LMBTQ-szervezetek is. A politikai átmenet társult a demokratikus jogok kiterjesztésével és meggyökereztetésével, a gazdasági pedig egy neoliberális kapitalizmusba való átmenethez szükséges privatizációval, alacsony jóléti újraelosztással.

Fotó: Bazánth Ivola

– Egyes közgazdászok szerint elég magas volt az az újraelosztás. A rendszerváltáskor beszakadt a foglalkoztatás, és az ebből következő rendkívüli elszegényedést mérsékelni lehetett egyfelől a családtámogatási rendszereken keresztül, másfelől inaktív státusok létrehozásával a társadalombiztosításon keresztül. 2010 után aztán más rendszer alakult ki.

– Igen, a szociális transzferek nélkül nyilván rosszabbak lettek volna a mutatók. De a rendszerváltás idején a szociális ellátórendszert visszanyesték. Csökkent például a bölcsődei férőhelyek száma, viszont a bevezetett, de alacsonyan fizetett főállású anyaság jól rezonált a kurzusra, a konzervatív kormányzat tradicionális nőpolitikájára, és illeszkedett ahhoz is, hogy akkoriban volt egy nagy női munkanélküli­-csoport, amellyel valamit kezdeni kellett. Ebben a politikai átmenetben erőteljessé válik a különböző kisebbségi csoportok emberi jogi megközelítése, ami illeszkedik a gazdasági átmenet logikájába. Az emberi jogi keret azzal az igénnyel lép fel, hogy vannak egyetemes, az embertől el nem idegeníthető jogok. Kérdés viszont, hogy a szociális jogok ebbe mennyire tartoznak bele. A különböző kisebbségi csoportok is az emberi jogi keretbe tudták beilleszteni azokat a problémákat, amelyek megoldásáért küzdöttek. A hazai nőmozgalomban ilyennek tekinthető például a nők elleni erőszak ügye, s bár az isztambuli egyezmény ratifikálása nem történt meg, hosszú évek kitartó munkájának eredménye a kapcsolati erőszak önálló büntetőjogi tényállássá válása, az LMBTQ-mozgalom pedig eredményként tudja felmutatni a bejegyzett élettársi kapcsolatot, és célnak tekinti, hogy egyre többen vállalják szexuális orientációjukat. A coming out azért is cél, mondják, mert a kutatások szerint az, aki ismer meleg embereket, általában elfogadóbb velük szemben. Csakhogy a coming outnak gazdasági feltételei is vannak.

Ahhoz, hogy valaki a családja, a barátai, a munkatársai előtt nyitott legyen, az kell például, hogy ne kelljen félnie a hajléktalanságtól, mert elzavarhatja a családja,

vagy ha ez megtörténik, legyen például bérlakásprogram, egyáltalán: valami védőháló. Itthon hasonló kritikákat fogalmazott meg a hazai LMBTQ-aktivizmussal szemben a néhány éve színre lépő Buzi Újhullám nevű csoport.

– Arra utal, hogy a meleg identitás vállalása a középosztály luxusa lenne?

– Jelen gazdasági kontextusban a melegházasság vagy a coming out ügye, de akár a gyerekvállalás is, előfeltételeznek egy stabil anyagi alapot, amely egyénileg nem minden meleg számára elérhető, illetve az állami újraelosztás sem segít ennek elérésében. A gyerekvállalás ügye újabb törés a feminista és az LMBTQ-mozgalom között.

– Ez a béranyaság kérdése kapcsán merül fel. A béranyaság azt jelenti, hogy gyermektelen pároknak egy nő vállalja a mesterséges megtermékenyítés útján megfogant magzat kihordását, megszülését.

– Áprilisban jött ki a Medián kutatása, amelyet a Háttér Társaság megbízásából végzett, és amelyből az derült ki, hogy a magyar lakosság 32 százaléka támogatja a béranyaság intézményét azért, hogy meleg férfipároknak lehessen gyerekük. Ez óriási arány.

A béranyaság azért fontos kérdés baloldali és feminista szempontból, mert jellemzően alacsony státusú, nagyon szegény nők vállalják, és ezáltal zsákmányolják ki őket a középosztálybeli meleg férfiak.

– De ez nem bal- vagy jobboldali kérdés, és nem fér bele az emberi jogi keretbe sem.

– De viszonylag egyszerű legitimálni „az én testem, az én választásom” elvével, akárcsak a prostitúciót. Felmerül persze, hogy mennyire lehet választásról meg szabad döntésről beszélni egy olyan nő esetében, aki arra szorul, hogy kilenc hónapért cserébe annyi pénzt kapjon, amennyit egyben addig még sosem látott. A másik ok, amiért a melegházasság ügyét a mozgalmon belül bírálják, az az, hogy vannak fontosabb és szélesebb kört érintő ügyek, például hogy nagyon rosszak az LMBTQ-emberek mentális és fizikai egészségügyi mutatói. Az ilyen típusú beszélgetések eltűntek a Pride programjából.

– Mi az oka ennek?

– Ezek stratégiai kérdések, és visszakanyarodnak ahhoz, hogy milyen társadalmi térben, milyen háttérrel és milyen ügyeket, egyszóval kiket kíván képviselni a mozgalom. Az utóbbi időben az látszik, hogy normalizálni akarja a saját jelenlétét a társadalomban. Ez főként a melegházasság és a gyerekvállalás témáján keresztül történik. Ez stratégiai szempontból is adekvát, mert a magyar társadalom család- és gyerekközpontú értékrendet vall. Könnyen bele lehet vinni azt az érvelést, hogy a melegek is ugyanolyan emberek, mint mások, családra, gyerekekre vágynak. A hazai LMBTQ-mozgalom kutatói mást is kiemelnek: a nemzethez tartozás szimbolikáját.

Nem véletlen, hogy a Pride évről évre a nemzet klasszikus és szimbolikus tereit-útjait járja végig. Most a Kossuth térről indul a Hősök tere felé az Andrássy úton keresztül. Ezzel a nemzethez tartozást kívánják kifejezni, azt, hogy az LMBTQ-emberek is a nemzet részei.

Ez ismét vitát generál a mozgalomban: jó cél-e ilyenformán inkluzívvá tenni a nemzet fogalmát, elveszi-e ez annak hierarchikus, más csoportokat kirekesztő jellegét?

– De baj-e, ha csak a középosztályt képviseli a mozgalom? Egy erős, a jogaiért kiálló széles középosztály minden társadalmi rétegre pozitívan hat.

– Azzal, hogy az LMBTQ-jogok emberi jogként artikulálódnak, szövetségeseket lehet kötni más emberi jogi csoportokkal. A Pride-okat az utóbbi években különböző civil csoportok a szolidaritásukról biztosították. Kérdés, hogy a szolidaritás működne-e visszafelé is. Én ezt kevéssé látom. Sokan azt is felvetik, hogy rengetegen elmennek a Pride-ra, amely bulifelvonulás lett, a politikai él kiveszett belőle. Valóban, 2013-tól látványosan többen lettek a rendezvényen, ekkor indult el a Nyitottak vagyunk program, számos cég csatlakozott a Google és a Prezi felhívásához. A Nyitottak vagyunk weboldalán az az érvelés ugrik a szemünk elé, hogy „nyitottnak lenni helyes”, és hogy „megéri”, mert ez jót tesz a munkahelynek, produktívabbak a munkavállalók, nem mellesleg jó reklámfelület is egy magas vásárlóerejű közegben. Az emberi jogok egyrészt egy moralizáló, másrészt pedig gazdasági keretben jelennek meg.

Polémiák

Az idei Pride óriási vitával indult: petíció született azért, hogy egy transznemű előadóművész, Alok Vaid-Menon ne tartsa meg a performance-át, mert korábban tett kislányokat szexualizáló, pedofíliát legitimáló, erőszakot relativizáló kijelentéseket. Az ügy azzal zárult, hogy mivel az előadóművész visszavonta és törölte az inkriminált bejegyzéseit, utólag el is határolódott tőlük, a Pride szervezői nem gördítettek akadályt a fellépése elé.

Gregor Anikó szerint az eset a szolidaritás kölcsönösségének kérdését veti fel. Nem is először, ugyanis korábban is indult már belső vitával a Pride. Tavaly például egy prostitúcióval kapcsolatos workshop nyomán robbant ki egy polémia, végül a Pride nem is fogadta be a rendezvényt, azt azon kívül tartották meg. A Pride szervezői problémásnak vélték, hogy a workshop a prostitúciót alapvetően munkaként értelmezte, és más szemléletet – például hogy ez anyagi és szexuális kizsákmányolás – a résztvevők nem kívántak megjeleníteni. Ezután sokakban maradt tüske, mert felszínre került az a törésvonal, hogy a prostitú­­ciót munkaként, szabad döntésként vagy szexuális és anyagi kizsákmányolásként értelmezzük-e, emlékeztet Gregor Anikó. Mindez arra is rávilágít, hogy a hazai LMBTQ-mozgalom sem egységes bizonyos kérdésekben, ez igaz a hazai feminista mozgalomra is, egyes ügyek mentén pedig még köztük is akadnak viták.

– De ez micsoda szerencsés egybeesés! Jó az egyénnek, jó a gazdaságnak.

– Csak az a kérdés, hogy ezek a cégek mennyit tesznek vissza a közösbe az újraelosztáson keresztül.

Vagy a Facebook, amely most bevezeti a szivárványos like-ot, de közben alig adózik.

A gazdasági növekedésből, ha nem megfelelő mértékű az életesélyeket kiegyenlítő újraelosztás, nem profitál egyenlően mindenki. Nem lesz például bérlakásprogram, támogatott egészségügyi kezelések, ami rengeteg LMBTQ-embert is érint.

– De ha a jogok erősödnek, az az intézmények-hatóságok működésében is megjelenik. Ha pedig mégsem, akkor van mire hivatkozni, és peres úton kikényszeríthető a jogkövető magatartás.

– Igen, de ez magát a rendszert nem változtatja meg. Nagyon hasznos például, hogy Magyarországon működik az Egyenlő Bánásmód Hatóság, ahová egyéni esetekkel lehet fordulni, de hiába van az egyenlő bánásmód törvény is hatályban 2004 óta, a rendszert, amely az eseteket kitermeli, nem változtatja meg, csak lokálisan kezeli.

– De ezek az attitűdformáló programok egy idő múlva a társadalom minden szegletében hatnak. Önmagában az emberi jogi keret kitágításával profitálnak a hátrányos helyzetű csoportok is. Vagy ezt nem így látja?

– Az egyéni attitűdök formálása fontos, de ezeket az attitűdöket is formálja a tágabb gazdasági kontextus. Leegyszerűsítő például a homofóbiát kizárólag egyéni attitűdként értelmezni. Ha nem vesszük figyelembe azt az egyenlőtlen gazdasági-társadalmi rendszert, amiben kialakul, nagyon könnyen valamiféle kulturális felzárkózást sürgető, elitista, moralizáló elvárásokká válnak a mozgalmak által felkarolt célok. Több millió ember nem rendelkezik itthon ma a méltó emberi élethez szükséges anyagi minimummal, kiszolgáltatott a helyzetük, magukra hagyták őket. A szociális biztonság jogának képviselete vagy hiányzik, vagy a radikális jobb karolja fel.

– Gondolja, hogy nincs annak hatása, hogy a cégek próbálják elkerülni a diszkrimináció vádját? És azt, hogy ha megsértik a törvényt, akkor kártérítést fizessenek? Szerintem ennek van visszatartó ereje, már csak piaci alapon is.

– Egyik oldalon ez igaz. Ugyanakkor ez csak a munka világában hat. Mikor lesz ebből kölcsönösség? Mikor fog a Prezi vagy a Google felvonulni egy, a reproduktív jogokért szervezett tüntetésen? Nem fog, mert ez nyilván nem jelentene reklámfelületet. Ilyen értelemben az LMBTQ-identitás árucikké válik. A hazai melegmozgalomban is volt olyan csoport, amely keményen fölvetette az újraelosztás kérdését, a Népszabadság közölte is a hitvallásukat, de csak pár évig működött a csoport. Nagy volt ugyanis velük szemben az ellenállás.

Sajnos az LMBTQ-mozgalmat sok oldalról támadják, ezért stratégiailag fontos, hogy kifelé az egységesség képét mutassa. Ezzel viszont a vitákat teszi zárójelbe.

Amikor valaki megkérdezi, hogy „miért pont a melegházasság ügyét karoljátok fel?”, akkor azt kérdezik vissza, „Miért, te azt akarod, hogy ne legyen melegházasság?” Rögtön ez az automatikus ellenreakció, ami lehetetlenné teszi a mozgalmon belüli vitát is.

Gregor Anikó

1984-ben született Békéscsabán. 2007-ben az ELTE Társadalomtudományi Karán szerzett szociológusdiplomát, 2011-ben a CEU gender­­mesterképzésén végzett kitűnő minősítéssel. 2015-ben védte meg PhD-értekezését a nemi szerepekkel kapcsolatos magyarországi attitűdök témájában, azóta az ELTE TáTK Társadalomkutatások Módszertana Tanszék adjunktusa, a Digitális Közönségmérési Tanács kutatója. 2016-ban az ELTE intézményen belüli szexizmus- és erőszak­­érintettség kutatásának vezetője.