A civilizáció folyamatosan összeomlik

A háború kiterjedésétől nem tart, és a klímaváltozás hatásait sem tartja leküzdhetetlen emberi akadálynak Rab Árpád jövőkutató, az NKE Információs Társadalom Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. A következő évtizedek hatalmas kihívást tartogatnak, aminek megoldására kifejlesztettük a technológiákat, de gyökeres szemléletváltásra, társadalmi fejlődésre is szükség lenne.

2022. augusztus 18., 08:47

Szerző:

A második világháború hosszú évekre megtanította a világgal, hogy el kell kerülni a nagy háborúkat. Kell-e tartani az ukrajnai háború eszkalálódásától, vagy kitart a békevágy Európában?

A nagy háborúk két főbb okból szűntek meg. Elsősorban mert nem érte meg, másrészt pedig az emberi élet értéke felértékelődött. Egykor értékes volt földet, aranyat, rabszolgákat szerezni. A gazdasági szempontból egymásra utalt világban már fontosabb a pénz és a tudás a nyersanyagoknál. Emiatt a rivalizálás inkább gazdasági természetű, s ideális esetben vértelen. Az erőforráshiányos világ felé közeledve úgy tűnhet, hogy megint eljött a háborúk kora, ahol a nyersanyagok eléggé fontosak ahhoz, hogy a közvetlen fizikai erőszak újra elterjedjen, de nem szabad elfeledni, hogy az egymásra utaltság miatt ez már nem lehet nyertes stratégia. 

Oroszország mégis háborút indított.

Mivel Oroszország nem elég erős gazdasági hatalom, ezért dönthettek a katonai lépések mellett. Ez egy hálózati, információs társadalomban teljesen irracionális, kétségbeesett döntés. Oroszországnak nagyon nem fogja megérni: az információs társadalomban nem lehet nyertes stratégia az ipari társadalom logikáját követni. 

Azok az országok , akik szintén a világ újrafelosztásában érdekeltek, most visszarettenhetnek a háborútól?

Elemzőként egy háború megindítása öngyilkosságnak tűnik. Ötven év múlva biztos arról beszélgetnénk, hogy Oroszország miért nem a tudástőkéjét, a technológiáját, a mezőgazdaságát fejlesztette. Az Egyesült Államok és Európa igenis azt érezheti, hogy a szankciókkal felgyorsították a már zajló gazdasági háborút, amivel kivégzik az orosz gazdaságot, illetve Ukrajna támogatásával a Nyugat a saját lakossága életét  sem tette kockára. Az orosz gazdaság nyersanyaglelőhely és piac lesz a jövőben, kiszolgáltatva a Nyugatnak vagy Kínának.

Idén tavasszal egy pódiumbeszélgetésen azt mondta a válsághelyzetekről, hogy meg kell találnunk a valódi értékeinket, hogy a jövőben jobban tudjunk reagálni a kihívásokra. Háború, pandémia és gazdasági válság közepette milyen értékekre gondol?

Az elmúlt száz évben az emberiség meggazdagodott, számos dolgot elért, amit szeretett volna. Nőtt az életminőségünk, sőt megdupláztuk a várható élettartamunkat. Az új kihívás már ennek az életszínvonalnak a megtartása úgy, hogy a környezetet is megóvjuk – leküzdve egoizmusunkat. Az emberiség egy pazarló logikával hatalmas jólétet ért el, mára azonban tudjuk, hogy a pazarlás és az egyenlőtlen elosztások helyett az intelligens együttműködés a lehetőségekkel teli út, melynek működtetésében a technológiának van meghatározó szerepe. A legfontosabb technológiai fejlesztéseinket, mint az internet, mesterséges intelligencia, egy sor életminőségjavító innovációt azért alkottunk, hogy a pazarló megoldásaink helyett intelligensebbet válasszunk. Miközben a jövőt működtető technológiákat fejlesztjük, valójában folyamatosan azt kérdezzük magunktól, mit tartunk értéknek a jövőben. Ezért fontos, hogy társadalmilag jó technológiákat fejlesszünk. Gondoljunk az oktatásra, hogy a pandémia alatt sikerült megoldani iskola jelenlét nélkül is a tanítást. A technológia már adott volt, de most az a kihívás, hogy megvizsgáljuk az oktatás értékeit, hogy mi a fontos. Fontos-e, hogy a gyerekek együtt legyenek és szocializálódjunk? Vagy a tudásátadásra koncentráljunk, esetleg szórakoztató oktatás legyen-e? Azért fejlesztünk robottanárokat, hogy a tanárokat pótoljuk, vagy hogy egyéni fejlesztést tudjuk a gyerekeknél végrehajtani? Amilyen válaszokat adunk ezekre a kérdésekre, azok összességét lehet értékként tekinteni.

De mintha a felnőttek sem tanulnának. Gyorsul a majomhimlő amerikai terjedése. Adott volt pénz, paripa, fegyver, mégis több millió dózis vakcina romlott meg raktárakban, ahelyett, hogy a majomhimlővel küzdő afrikai országoknak adták volna, ami megelőzhette volna a betegség elterjedését.

Meggyőződésem, hogy sokkal pusztítóbb járványok várnak még ránk. Tudjuk, hogy az állatfajok sokszínűségének pusztulása miatt a vírusok egyik legjobb stratégiája átterjedni a sokasodó emberre. A tapasztalataink alapján erre van lehetőségünk előre felkészülni. A probléma, hogy az elmúlt száz évben abszolút a pénz, a „megéri-e” kérdése volt a vezérlő erő a bajok kezelésében. Az újabb járvány esetében is halogatták, hogy egy költséges járványkezelési rendszert beindítsanak-e, ment a mérlegelés, hogy mikor éri meg. A felelősségi szintek elcsúsztak, hogy mikor kell cselekednie egy világszervezetnek, egy kormánynak, egy helyi választott vezetőnek. Amikor még ötszáz fős közösségekben éltünk, tiszta volt, hogy kié a döntés felelőssége. Ez is azt mutatja, hogy a politika is inkább kicsiben hatékony, nagyobb léptékben már gyakori az „oldja meg más” mentalitás.

Ez az „oldja meg más” nem sokban különbözik a kormány által hangoztatott „ez nem a mi háborúnk” szlogentől.

Egy rendkívül összekapcsolt világban élünk, nem lehet azt állítani, hogy valami csak más problémája. A „nem a mi háborúnk” szlogen a minket ért károk csökkentésének vágya és érthető biztonság-üzenet, ám annyiban igenis a mi háborúnk is, hogy a mi jövőnket is rombolja. A hálózati gondolkodás, a jövőépítés jó üzenete például az, hogy a háborúnak minél hamarabb véget kell vetni, én ezt fontosabb kormány-üzenetnek tartom, mint hogy ez nem a mi háborúnk. 

Olyan érzése támadhat mégis az embereknek, hogy minden tudásunk, tapasztalatunk dacára futunk bele újabb nehézségekbe.

Ezt azért érezhetjük így, mert mindig az előttünk álló kihívás a legnagyobb. Elfelejtjük, hogy milyen nagy kihívásokat oldottunk meg eddig is, és hogy ez bizony sok munka volt. Szeretnénk, hogy egy csapásra mindent megoldó varázsvesszőnk legyen, de e helyett sok év, sok-sok mindennapi apró egyéni döntés és ezek fáradtsága, felelőssége van. Az eddigi kihívásokhoz képest a legnagyobb különbség az, hogy megváltoztak a léptékek, fajunk elért arra a szintre, hogy meg kell tanuljon globális felelősséget vállalni. Elkényeztetett gyerekből felelős felnőtté válni egyszerre csodálatos és félelmetes. Ahhoz, hogy mi jólétben élhessünk a jövőben, ahhoz az is kell, hogy ne legyenek szegények az afrikai emberek, mert akkor az ő problémáik lassan átgyűrűznek hozzánk is. Az emberiség rengeteg kapacitását nem használja ki. Pedig láthatjuk, amikor megjelenik a kényszer, fél év alatt komplett országok állnak át más energiatermelési módokra. Amikor nagy a szükség, beindul az innováció.

A teljes interjút a 168 Óra augusztus 18-án megjelent számában olvashatja.

(Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)

Nehéz volt gyerekek sorsa, valamint a gyerekek nevelése Magyarországon. A nehéz körülmények okai között szerepelnek a korlátozott óvodai férőhelyek, az akadozó egészségügyi ellátás, továbbá az is, hogy megduplázódott a gyermekpornográfia áldozatainak száma.