A Charta tiltakozik

A Magyar Demokratikus Charta elutasít minden olyan kezdeményezést, hogy egy-egy sokakban visszatetszést keltő kijelentésre, nyilatkozatra hivatkozva megfosszanak valakit művészi, tudományos, szakmai teljesítménye, érdemei alapján megítélt elismerésétől, díjától, kitüntetésétől.

2011. szeptember 18., 15:36

Az állam tisztségviselőit az állampolgárok szolgálóinak és nem urainak tekintjük, akiknek nem feladata, hogy egyénileg vagy testületileg bárkinek bármiből, kiváltképp hazafiságból jó vagy rossz érdemjegyeket osszanak, és ennek alapján vonják meg tőle a korábbi elismerést. Az ilyesmi óhatatlanul a szellem szabadságának korlátozásához, az öncenzúra visszatéréséhez vezetne, ami legfeljebb a kormányon levőknek lehet érdeke, Magyarországnak semmiképp – közölte a Magyar Demokratikus Charta.

Tegnap 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Tegnap 16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Tegnap 15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.