A bulinegyed egyik zászlóshajója is veszélybe került

A vendéglátós szakma pénzt követel, de a többség nem kockáztatná meg az illegális nyitást. Tibi atya szerint összefogásra van szükség. 

2021. február 1., 07:25

Szerző:

A vendéglátós véleményvezér Tibi atya dobta be az összefogás ötletét, ami többek szerint jó eszköz lehet, hogy az iparág együtt lépjen - írta meg az Index. Eközben egymás után lépnek vissza a tiltakozó vendéglátósok a hétfői nyitástól, a belengetett szankciók ugyanis a leghatározottabb protestálók kedvét is elvette az illegális próbálkozástól.

Forró lesz a talaj, amíg nincs tűzszünetszagú javaslat - mondta a Zsendovits Ábel, a Szimpla tulajdonosa. Szerinte a vendéglátósok egyre hangosabban követelőznek, ha továbbra is bizonytalanságban tartják őket. A nagyobb szereplők eleve kimaradtak volna a tiltakozásból, de már az ő létüket is fenyegeti a hosszas zárvatartás. 

“Lehet civilizáltan arról diskurzust folytatni, hogy kell elhallgattatni a vendéglátósokat, de most már valamivel be kell tömni a szánkat - mondta”. Erre a pénz rendkívül alkalmas lenne. Zsenbovits Ábel szerint a legészszerűbb kompromisszum az lehetne, hogy ha a zárva tartott vállalkozások a 2019-ben befizetett adójukat kapnák vissza mentőövként. Vagy adóerejükhöz mérten súlyoznák a támogatást. 

Az egyik legnagyobb hazai romkocsma bevételének 96 százalékát vesztette el. A Szimpla 120 dolgozójából, csak 15-en maradtak: Szép dolog a járulékkedvezmény, a bértámogatás, és az iparűzési adókedvezmény, de akinek tényleg nulla bevétele van, annak olyan tetemes költségei vannak (rezsi, bérleti díj stb.), hogy a kapott állami segítség érdemben nem jelent semmit 

– mesélt a vállalkozása helyzetéről Zsendovits Ábel. Véleménye szerint:  “Sokan érzik úgy, hogy ez a szektor le van szarva.”

Tibi atya az Indexnek adott interjújában üzente meg a kormánynak: ha az iparág szereplői nem kapnak segítséget a túléléshez, március 15-én tömeges demonstráció jöhet. 

Van benne valami. Tök jó, mert a tárgyalás irányába tolhatja az éles vitát. Meglátjuk!

– reagált a Szimpla tulajdonosa. Lehetetlen egy-két hónapos távlatban tervezni. A véleményvezér a szakma legnagyobb hiányosságára érzett rá, hogy nincs olyan szakmai érdekképviselet, amelyik érdemben tudná hallatni a vendéglátósok hangját. Zsendovits Ábel szerint a szakmának nincs lehetősége tárgyalni a kormánnyal: Ha június előtt nincs remény, azt jobb kimondani, mint lebegtetni, hogy talán majd a jövő hónapban - tette hozzá. 

A Szimpla tulajdonosa szerint nemzetgazdasági érdek, hogy az iparág túlélje a koronavírust. 2019-ben a turizmus és a vendéglátás adta a bruttó hazai termék (GDP) 10 százalékát. Ez az egyik legfontosabb exportcikke Magyarországnak.