A bérlők generációja – az új gazdaság és kockázatai

Pár éve találkoztam Axellel Berlinben, ő volt az

Airbnb-házigazdám. A lakása kiadásából élt, amíg saját cégét próbálta elindítani. Mialatt ott laktam, átment a barátnőjéhez, Aliciához. Alicia az Etsynárulta kézműves játékait, hétvégenként Uber-sofőrként dolgozott, vizsgaidőszakban pedig kiadta bérbe az autóját a GetAroundalkalmazáson keresztül.

A felsorolt cégek mind cserealapú, nem profitorientált közösségi szerveződés jeles vállalkozásai. A gondolat nem új – bár az eredeti ötlet egyáltalán nem szólt pénzről. Martin Weitzman harvardi közgazdász 1985-ös Az együttműködésen alapuló gazdaság (The Share Economy) című, névadó könyve még a stagnáló gazdaságra kínált alternatív, nem piaci megoldásokat. 2008 és 2010 között, vagyis a pénzügyi válság mélypontján aztán induló vállalkozások (startupok) ezrei kezdték továbbgondolni a közösségi alapú szerveződésben rejlő lehetőségeket.

Ma már nemcsak szörfdeszkát lehet kölcsönözni, hanem létezik közösségi alapú hitelezés és projektfinanszírozás is, mások pedig online oktatási platformokon keresztül teszik pénzzé tudásukat. Az alapeszme azonban az olyan kezdeményezésektől vált igazán ismertté, mint az Airbnb és az

Uber, amelyek mögött komoly piaci logika húzódik. A munkaerő bérbeadását elősegítő alkalmazások mára a munka világát is befolyásolják.

Egy autó tulajdonlása kötött kiadásokkal jár akkor is, ha a garázsban áll. Egy szörfdeszkát is csak néhányszor használunk egy évben. Ha viszont bérbe adjuk, javul a kihasználtsága. Ez kisebb fogyasztással jár, hiszen nem porosodik minden padláson egy-egy szörfdeszka.

Ha a berlini Alicia meg akarta látogatni a családját Spanyolországban, szervezett még egy utast az autójába a

BlaBlaCaron, ami nagyjából fedezte az útiköltséget, Axel kiadta berlini lakását, és akár hetekig is élhettek Spanyolországban extra költségek vagy bevételkiesés nélkül. Az erre szakosodott alkalmazások segítségével mindenki magának osztja be az idejét és dönti el, hol, mikor, mennyit tud vagy akar dolgozni.

Ha ma valaki kiskereskedelemmel akar foglalkozni, annak nem kell üzlethelyiséget bérelnie, kifestenie, árukészletet felhalmoznia. Nem kell felvennünk valakit és belevetnünk magunkat a munkáltatói bürokráciába. Helyette elkezdhetjük kicsiben, például a kézműves tárgyak adásvételére szakosodott Etsyn. Az új technológiák áthidalják a belépéssel járó költségek problémáját. Átveszik a szervezés, a piac kiépítésének feladatát, aztán összeegyeztetik a keresletet a kínálattal, akár kontinenseken keresztül is.

De ha nincs kereslet, azonnal elapad a bevétel. Ha pedig a munkaerőnk a termék, a kereslet hiánya bizony azonnali munkanélküliséget jelent mindenfajta védőháló nélkül. Az együttműködésen alapuló gazdaság a munkaerőpiacon ezért kiszolgáltatottságot is jelent. Egyre több fiatal ragad alulfizetett és átmeneti munkákba, miközben reménytelenül keresi a jogilag jól védett, főállású foglalkoztatást.

Ez azonban egyáltalán nem generációs élmény, a gazdasági helyzet következménye. Nem véletlen, hogy a legnagyobb együttműködésen alapuló cégek éppen a válság alatt erősödtek meg. Idősebb munkavállalók is nehezen találnak állandó és jól fizetett munkát. Tömegek keresnek szabadúszó munkákat olyan oldalakon, mint az Elance, ahol egy főállású fizetés többszörösét is megkereshetik – már ha jól eladható szakértelemmel rendelkeznek és jól is menedzselik magukat meg az idejüket. A munka sincs helyhez kötve. Egy Indiában élő, angolul jól beszélő könyvelő ugyanolyan jól el tudja végezni egy angol cég könyvelését, mint egy főállásban helyben dolgozó alkalmazott.

Tanácsadók, orvosok, ügyvédek is dolgoznak hasonló platformokon keresztül, programozók és IT-szakemberek tömegesen szervezik ki saját munkájukat harmadik világbeli országokba vagy szabadúszóknak, fordítók és írók pedig rutinszerűen itt találkoznak a megrendelőkkel, de még vállalati vezetőket is kölcsönöznek ki cégeknek egyedi projektek menedzselésére.

Mindez azonban könnyen vezet önkizsákmányoláshoz, mivel az új megbízások felkutatása, a munkakapcsolatok ápolása, a számlázás és adóbevallás sok időt vesz el. A teljes kihasználtság pedig egyáltalán nem hangzik olyan jól, ha az ember a saját munkaerejét adja bérbe.

Philipp egy vállalkozást vezet Berlinben, két programozót és egy dizájnert foglalkoztat. Olykor rengeteg a munka, máskor semennyi. Éppen kihangosítón beszél a titkárával, Sztojannal. Sztojan azonban nem az előszobában ül – a cégnek nincs is irodája –, hanem egy szerb kisvárosban. Onnan intézi főnöke levelezését, rendeli az ebédet, foglalja az utazásokat és küld Ubert a vendégekért. Egy online platformon keresztül született a munkakapcsolat, amely alkalmi feladatok kiszervezésére specializálódott. Sztojan folyékonyan beszél németül, pontos és precíz. Továbbá olcsó. Egy Berlinben élő alkalmazottat nem engedhetne meg magának a cég.

A szabad munkaerőt és az egyik napról a másikra evickélő cégeket nem az együttműködésen alapuló gazdaság hozta létre. A bizonytalan helyzet miatt a munkaerőpiacon a kereslet és a kínálat is erősen árérzékennyé vált. A munkavállalók jogokkal való körülbástyázása így csak azokat segíti, akik már bejutottak a privilegizált körbe. Felvetődik a kérdés, hogy az együttműködési alapon kínált munkahelyek akkor is léteznének-e, ha betiltanák a rugalmas önfoglalkoztatást. Volt már olyan, hogy két hónapig nem volt munka, de Philipp tovább fizette Sztojant. Ugyanezt német közterhek mellett nem tudta volna megtenni.

Ronald Coase Nobel-díjas közgazdász 1937-es, A vállalat természete (The Nature of the Firm) című híres esszéjében levezeti, hogy az ipari forradalom óta kialakult vállalati modell, amelyben a munkavállaló a munkaerejét adja el, a cég pedig a munkaszervezést végzi, csak addig működik, amíg így jobban megéri. Ha viszont a cég olcsóbban tudja megvenni kívülről ugyanazt a munkát, az előny elolvad. A foglalkoztatásra lassanként rárakódott munkáltatói terhek ezt az előnyt apránként apasztják. Kérdés, vissza lehet-e terelni ezeket a feladatokat házon belülre.

Az együttműködésen alapuló gazdaság ellenzői sérelmezik a munkavállalók munkajogi védelmének hiányát. Amikor Berlinben betiltották az Ubert, Alina – nem meglepő módon – nem lett hivatásos taxisofőr. Amikor legutóbb Axelnél laktam, hatósági vendégnyilvántartást vezetett és idegenforgalmi adót fizetett. De a berlini hotellobbi még ennél is többet akart, és végül elérte célját. Axel lakása ma már nincs is meghirdetve.

Attól függően, honnan nézzük, az együttműködésen alapuló gazdaság a munkavállalók kiszolgáltatottá válásának oka, következménye – de az is lehet, hogy a megoldása.