A kormány döntése értelmében minden településen lesz ATM, ám nem mindegy, hogy melyik automatában veszi fel a készpénzt!
A melegedő klímához alkalmazkodva a korábban csak élelmiszerekben előforduló kenyérbogár most a történelmi pannonhalmi könyvtárat is megtámadta. A kár súlyos, a fémrágó bogarat nehéz irtani.
Egy idei szabályozás szerint percek dönthetnek arról, hogy jár-e a pénz vagy sem.
Kapu Tibor a második magyar űrhajós, most kiderült, hogy pontosan mennyibe került az utazás.
Újabb rettegett betegség ütötte fel a fejét, a bőrcsomósodáskór miatt már a Nébih is figyelmeztette az állattartókat.
2012. január 20., 11:18
Botka László szerint "a magyar kormány Európa szégyenpadjára került", az Európai Parlament szerdai vitájában a demokrácia hiányát kérték számon a legfontosabb szövetségesek. Szeged szocialista polgármestere erről csütörtökön a Közéleti Kávéház című rendezvényen beszélt Szegeden.
2012. január 20., 10:51
Az EP Magyarországról szóló szerdai vitájára is kitért pénteki rádióinterjújában a kormányfő.
2012. január 20., 07:22
Nincs sérültje az ácsi vasúti átjáróban történt csütörtök esti balesetnek - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2012. január 20., 06:07
Pártalelnök, államtitkár, nagyköveti lobbista, kisvárosi piacok szerelmese, valamint nyugdíjvédelmi megbízott. Október óta pedig újra a Fidesz szóvivője. Selmeczi Gabriella portréját LAMPÉ ÁGNES rajzolta meg.
2012. január 19., 17:01
2012. január 19., 16:44
Hatalmas és egyöntetű tiltakozást váltott ki a parlamenti pártok, illetve a civil mozgalmak körében, hogy az Orbán-kormány két évre lefoglalta Budapest központi helyszíneit, a nemzeti ünnepek megrendezésére hivatkozva. Így az ellenzéki megmozdulások számára a belvárosban gyakorlatilag nem maradt hely. Az ellenzék a döntést a hatalmi arrogancia újabb, leplezetlen megnyilvánulásának tekintik, és hatalmas ellendemonstrációkat, helyeztek kiáltásba márciusra. Már most szombaton is lesz tüntetés a várban.
2012. január 19., 16:14
Orbán Viktor diákolimpikonok előtt ma arról beszélt: a megújuló Magyarországon nem az összeköttetések és az ügyeskedés, hanem csak az igazi teljesítmény számít. A miniszterelnök az "igazi teljesítmény" kapcsán egyetlen szóval sem tett említést az általa az államfői székbe erőltetett Schmitt Pál plágiumügyéről. Az interneten gúnyos bejegyzések tömkelege követte az orbáni szófordulatot.
2012. január 19., 15:14
A jobboldali közszereplők által szervezett kormánypárti békemenettel egy időben ellenzéki demonstráció is lesz a fővárosban.
2012. január 19., 13:17
Interjút készítettünk Schiffer Andrással – aki akkor még az LMP frakcióvezetőjeként nyilatkozott. Kérdeztük őt a hírről, mely szerint a pártban egyre erősödő nézet, hogy szorosabb, akár választási együttműködés is szükséges az ellenzéki pártok között. Schiffer, ahogy korábban, most is ez ellen érvelt. Állította, álláspontjával többségben van az ökopártban, s ha mégsem, arra nézvést nincs forgatókönyve. Rá alig több mint 48 órával bejelentette, lemond a frakcióvezetésről. Az indok: a frakcióban nincs meg az LMP önálló politizálásának kellő támogatottsága. Úgy véljük azonban, az eredeti szöveg, épp a történtek fényében, sokatmondó. KRUG EMÍLIA interjúja.
2012. január 19., 11:17
Az államfő országjárása keretében csütörtökön Heves megyébe, illetve a megyeszékhelyre látogatott.
2012. január 19., 09:29
Most sem előrehozott választásokra, sem két és fél évig tartó vergődésre nincs idő, lépni kell - mondta a volt kormányfő a HVG-nek.
2012. január 19., 09:01
A 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom felháborítónak tartja azt a sunyi és kicsinyes eljárást, ahogyan a kormány megpróbálja ellehetetleníteni az ellenzék március 15-i ünneplési lehetőségeit.
2012. január 19., 07:37
A Magyar Szolidaritás Mozgalom 2012. március 10-én tömegdemonstrációt szervez: "Együtt a Köztársaságért – tüntetés a szociális és a szabadságjogokért".
2012. január 19., 05:14
A kormány lefoglalta Budapest egész belvárosát a március 15-i ünnepségek idejére, szinte egy talpalatnyi helyet sem hagyva az ellenzéki és civil demonstrációknak.
2012. január 18., 22:12
Harcosan tevékenykedett tavaly a parlamenti kétharmad. Csatáztak Orbán Viktor hadai, ha kellett, ha nem, ha volt kivel, ha nem. Az ellenzék jobb híján az obstrukció eszközéhez nyúlt, performance-okat adott elő. 2011 legemlékezetesebb parlamenti pillanatait PUNGOR ANDRÁS gyűjtötte össze.
2012. január 18., 20:00
Újabb levelet küldött Navracsicsnak a médiaügyi EU-biztos