Fiatal ellenzékiek demonstrálnak szombaton

A jobboldali közszereplők által szervezett kormánypárti békemenettel egy időben ellenzéki demonstráció is lesz a fővárosban.

2012. január 19., 15:14

Egy facebook-csoport, a Magyar Köztársaság Barátai a budai várban lévő Dísz térre hívja azokat, akik elutasítják Orbán Viktor politikáját és felháborítónak tartják Schmitt Pál plágiumbotrányát.

Az esemény szervezői hangsúlyozzák, hogy ez egy civil demonstráció, eredetileg maximum néhány száz demonstrálóra számítottak, de lehetőséget adnak arra, hogy nagyobb ellenzéki szervezetek – pártok kivételével – felszólaljanak.

A Várban szombaton az ellenzék fiatal arcai fogják megmutatni magukat. Rövid beszédeket hallhatunk majd Ferencz Norberttől, aki radikális szociális munkásként azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szándékosan „kukázott” Józsefvárosban, ami miatt eljárást is indított ellene a kormánypárti kerületvezetés.

Az Új Ellenállástól Érsek Obádovics Nándor, az Egymillióan a Demokráciáért szervezettől Vámos Anna, a Magyar Szolidaritás Mozgalomtól az ifjúsági tagozat vezetője, Bors József, a szervezők nevében pedig Kalmár Szilárd fog felszólalni.

Időpont: 2012. január 21. szombat 16.00 Dísz tér