75 hektó pancsolt szeszt találtak a NAV nyomozói, öt évet is kaphatnak a zugfőzők

2018. január 30., 12:21

Szerző:

Akár 75 hektoliter alkoholos ital is piacra kerülhetett volna abból a pancsolt alapanyagból, amit Polgáron találtak a NAV pénzügyi nyomozói. A tömény szeszt egy garázsban fejtették tartályokba ketten a rajtaütéskor – közölte a NAV észak-magyarországi sajtóreferense kedden az MTI-vel.

A szervezet tájékoztatása szerint az Észak-magyarországi régió egyik legnagyobb illegális szeszforgalmazóját iktatták ki a NAV pénzügyi nyomozói. 

A 12 helyszínt érintő nyomozás és a házkutatások eredményeként kiderült, hogy az elkövetők házilag pancsolt szesszel kereskednek több megyében is. A nyomozással egy időben a NAV pénzügyőrei jövedéki ellenőrzéseket is végeztek.

A helyszínen a NAV szakértői intézetének mobillaborja kimutatta, hogy a szesz szennyezett, emberi fogyasztásra alkalmatlan. A 95 százalékos szeszen kívül színező és ízesítő anyagokat, illetve szűrő- és szivattyú-berendezéseket is találtak. Ezekkel a gépekkel a 30 hektoliter alapanyagból több mint kétszeres mennyiségű alkoholos italt lehetett volna előállítani. 

A nyomozók megtalálták a füzetekben vezetett eladási listákat, amelyekből kiderült, hova kerülhettek a házi gyártású italok. A vevők kiléte, az eladott mennyiség elemzése még nem zárult le – jelezte Kovács Dorina.

A jövedéki bírság mellett a bűncselekmény elkövetése miatt akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható az ügyben.