Az 50%-os kedvezménnyel rengeteg helyen élhetnek a diákok.
Idén sok balatoni strandon emeltek árat, azonban ezzel a módszerrel még lehet ingyen fürdőzni.
Nagy Feró is reagált Azahriah pár nappal korábbi posztjára, amiben az énekes véglényeknek nevezte a Fidesz szavazóit.
A nyári forróságért rajongók továbbra is örülhetnek, de enyhül az időjárás, a hét közepén lesz egy kis tavasz is.
Egy új szabályozás miatt, jelentősen megdrágulhatnak a fapados légitársaságoknál vásárolt repülőjegyek.
2015. október 12., 09:40
Kétmillió forinttal akarták megvesztegetni a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egyik munkatársát – hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában hétfő reggel.
2015. október 12., 08:24
A háttérből Oroszország szervezheti és finanszírozhatja azokat az autóbuszokat, amelyek a Balkánról Nyugat-Európába szállítják menekültek tömegeit – ezt mondta a cseh védelmi miniszter magyar kollégája kijelentésére hivatkozva.
2015. október 12., 05:03
Érvényes, de szavazategyenlőség miatt eredménytelen volt a vasárnapi polgármester-választás a Somogy megyei Böhönyén, ezért 120 napon belül újabb időközi választást kell tartani.
2015. október 12., 04:02
Lopás miatt keresi a rendőrség a képen látható férfit.
2015. október 11., 19:04
Az Együtt elutasítja a tervezett állami földértékesítési pályázatokat, ahogy korábban a földbérleti pályázatokat is elutasította, mert azokra semmi szükség nincs – mondta Szigetvári Viktor pártelnök vasárnap Felcsúton.
2015. október 11., 17:05
A jövő héten szinte szünet nélkül borús lesz az ég. Sokszor kell esőre is készülni, egyes területeken jelentős mennyiségű csapadék hullhat. A leghidegebb órákban néhol fagypont körüli értékeket is mérhetnek, s többfelé még nappal is 10 Celsius-fok alatt maradnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
2015. október 11., 15:31
A Demokratikus Koalíció szerint a milánói világkiállítás kapcsán tett feljelentésük ügyében Polt Péter legfőbb ügyész a Fidesz védőügyvédjeként lép fel.
2015. október 11., 15:09
Nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. De fáradhatatlan még mindig. Előadásokat tart gyereknevelésről, érzelmi biztonságról és a mai oktatás problémáiról is. A pszichológus azt mondja: őt édesapja, Vekerdy Géza szeretete és intelligenciája indította el az életben.
2015. október 11., 13:44
Az MSZP szerint miközben a kormány közpénz-milliókból azt hirdeti, hogy a „reformok működnek”, egyre több és egyre riasztóbb adat mutatja meg Magyarország valós helyzetét.
2015. október 11., 11:12
Hiába követelnek teljes kárrendezést a tüntetéseiken a csődbe ment Quaestor károsultjai, erre egyelőre beláthatatlan ideig várni kell. Pedig hatályos már az erről szóló törvény, de úgy tűnik, a jogszabály megalkotói a törvénynek nem szereznek érvényt. Ehelyett a brókercég felszámolója a kisbefektetőket bennfentes kereskedelem gyanújával állítja bíróság elé.
2015. október 11., 11:02
24 százalékosra csökkentette többségi tulajdonát a barackmagbotrányban elhíresült agárdi Simon és Simon Mezőgazdasági Kft.-ben L. Simon László államtitkár. Ez azonban mégsem jelent igazi változást.
2015. október 11., 09:04
A vádlottak részéről könny és zavarodottság kíséri Szegeden az illegális határátlépők ügyében gyorsított eljárással születő ítéleteket. Ezt tapasztalta az AFP tudósítója több esetben is.
2015. október 11., 06:35
Életét vesztette a sofőr, miután autója Délegyháza és Dunavarsány között a Vasút soron az útról lehajtott és nekiütközött egy magasfeszültségű oszlopnak – közölte a katasztrófavédelem szombaton este.
2015. október 11., 05:02
A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz megakadályozta a kampányfinanszírozás átláthatóvá tételét.
2015. október 10., 19:51
Négy megyére másod-, kilenc megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra a meteorológiai szolgálat jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt.
2015. október 10., 16:58
Schmitt Pált választotta meg csütörtökön elnökének az a magas szintű szakértői csoport, amelynek az a feladata, hogy értékelje a sport szerepét az Európai Unió külkapcsolataiban, és tanácsot adjon arra vonatkozólag, hogy miképpen járulhat hozzá a sport az unió külpolitikai céljainak eléréséhez.