Az 50%-os kedvezménnyel rengeteg helyen élhetnek a diákok.
Idén sok balatoni strandon emeltek árat, azonban ezzel a módszerrel még lehet ingyen fürdőzni.
Nagy Feró is reagált Azahriah pár nappal korábbi posztjára, amiben az énekes véglényeknek nevezte a Fidesz szavazóit.
A nyári forróságért rajongók továbbra is örülhetnek, de enyhül az időjárás, a hét közepén lesz egy kis tavasz is.
Egy új szabályozás miatt, jelentősen megdrágulhatnak a fapados légitársaságoknál vásárolt repülőjegyek.
2015. november 13., 13:48
Heves adok-kapok alakult ki az Országgyűlés Népjóléti bizottságának múlt heti ülésén. A kormánypártiak kihátráltak a gyermekéhezés megelőzéséről szóló kezdeményezés mögül, amelyet bal- és jobboldali képviselők közösen nyújtottak be. Pár nappal később azonban a kormány több olyan előterjesztésről is döntött, amelyek egybevágnak a civilek által kidolgozott, a hazai gyermekéhezés felszámolását célzó Nemzeti Minimum-programmal. Lapunknak sikerült egy asztalhoz ültetni a vitázó feleket, Szabó Tímeát és Révész Máriuszt. A számháború most is jól ment.
2015. november 13., 12:46
Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó szerint nincs szükség a Nemzeti Minimum programra, mert az Orbán-kormány már felszámolta a gyermekéhezést. Véleménye szerint azok a gyerekek, akik mégis éhesek, a szülők hibájából éheznek. Hegedűs Zsuzsa azt is hozzátette: a kormányt elavult, 2008-2009-es gyermekszegénységi adatok alapján bírálják.
2015. november 13., 11:59
Göncz Árpádné és gyermekei köszönetet mondanak mindazoknak, akik a volt köztársasági elnök elhunyta miatt kifejezték részvétüket, megjelentek temetésén, a budapesti és vidéki megemlékezéseken
2015. november 13., 11:17
A rendőrség robbanóanyaggal visszaélés megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást az 53 éves székesfehérvári férfi ellen, aki éles robbanótesteket tárolt a hobbikertjében.
2015. november 13., 09:05
A Népszabadság szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt vizsgálja, hogy az RTL Klub visszaél-e piaci erőfölényével. A lap információi szerint a reklámügynökségek meglepődve tapasztalják, hogy a vizsgálat keretében a GVH a jövő évi terveikről is faggatná őket , holott az szerintük üzleti titok.
2015. november 13., 07:26
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntekre virradóra a nemzetközi deviza kereskedelemben.
2015. november 13., 06:28
Feloldják a forgalomkorlátozás egy részét vasárnaptól: a BKK szerint a végleges állapothoz hasonló forgalmi rend szerint lehet majd – könnyebben – közlekedni a tér főbb útvonalain. Addig viszont érdemes más útvonalat választani a hét végére ott várható további lezárások miatt.
2015. november 12., 18:58
Még az önkormányzati választások előtt került ki ez a molinó a hamarosan megnyíló postahivatalról a pestlőrinci Havanna lakótelepen. A vászon itt-ott már foszlik, de a postahivatal azóta sem nyitott ki, és egy ideig még nem is fog.
2015. november 12., 18:01
Magyarországon arra használják az Európai Határvédelmi Ügynökség embereit, hogy ők vezessék elő a tárgyalásra azokat, akik illegálisan jutottak át a kerítésen, és akikre ezért kiutasítás vár – írja a Le Monde.
2015. november 12., 16:57
Hosszan tartó, súlyos betegség után csütörtök hajnalban, 32 éves korában elhunyt Fülöp Márton korábbi magyar válogatott kapus.
2015. november 12., 16:48
Egy feltételezett zsebtolvajt keresnek a nyíregyházi rendőrök.
2015. november 12., 16:37
Nem árulja el Rogán Antal, kik adnak neki tanácsot összesen havi négy és fél millióért. A miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter – ahogy a többi tárcavezető is – a szocialista Mesterházy Attila kérdésére leírta, hányan és miért dolgoznak, és milyen pozícióban, de szerinte nincs lehetősége felfedni tanácsadói kilétét. A Transparency Internationalnál viszont azt mondják: a politikai tanácsadók is kormánytisztviselők, vagyis nyilvánosságra lehetne hozni az adataikat. Mesterházy azt mondta: kikéri a tanácsadók neveit is.