Napi horoszkóp, 2024. december 19.: a Kos felfedez valami szépet, a Nyilas egyre magasabbra szárnyal

Mutatjuk, mi vár a csillagjegyekre csütörtökön a napi horoszkóp szerint.

2024. december 18., 20:04

Szerző:

Elkészült a csütörtöki napi horoszkóp, nézze meg, mit ír mára önnek az előrejelzés!

Kos (03.21.–04.19.)

A szeretetnek kedvez ma a bolygók együttállása. Legyen ma nagyvonalú és kísérletező a szeretetben, kedves Kos! Új tárgyat találhat ma magának az önben lévő szeretet – anélkül azonban, hogy a már meglévőknek kevesebb figyelem jutna. Nézzen körül maga körül a szeretet szemüvegén keresztül, és fel fog fedezni valami szépet!

Bika (04.20.–05.20.)

Eszébe jut valami, amit korábban elfelejtett, és amit még most sincs késő bepótolni. Persze menet közben csomó minden megváltozott, de bizonyos szempontból végül is kifejezetten jó, hogy csak most kerül sor erre a valamire, ami eddig kiment a fejéből.

Ikrek (05.21.–06.21.)

Általában be szokta tudni osztani az idejét, de ma ön is versenyt fut az idővel. Ne aggódjon, mert a nap végére jóval nyugisabbak lesznek a dolgok, ha tényleg akar, önmagára is tud szakítani egy kis időt: megéri, mert a lelkének igazán szüksége van most egy kis törődésre, odafigyelésre, elcsendesedésre.

Rák (06.22.–07.22.)

Arra figyelmezteti ma a Rák a horoszkópot, hogy vigyázzon, mert rossz emberhez méri vagy hasonlítja magát. Nem tudhatja, de az illető igazából teljesen más háttérrel rendelkezik, mint ön. Ne akarja ugyanazt ugyanúgy elérni, mint ő! Ne mérje össze kettejük teljesítményét! Ne mérje magát máshoz, sőt, ha meg tudja tenni, ne mérje ma magát egyáltalán!

Oroszlán (07.23.–08.22.)

Van egy célja, de ezt a mai napon csak akkor tudja elérni, ha egy kicsit változtat a stílusán, és kedvesebb hangnemre vált. Egy bizonyos személyt meg kell győznie, és az illető nem áll távol attól, hogy beadja a derekát.

Szűz (08.23.–09.22.)

Együtt könnyebb – ez lehetne a nap mottója mára a Szűznek. A munkáját, de az érzelmeit is érdemes ma megosztania másokkal. Akár csak egy kis ventilálás vagy tanácsadás erejéig, de az igazán nagy sikereket és örömöket a napban a közös munka hozza majd meg a Szűz számára.

Mérleg (09.23.–10.22.)

Ma ne vonjon meg önmagától semmit, amiben örömét leli! Valaki segíteni is fog abban, hogy megtanulja, hogyan kell élvezni az élet apró örömeit, és nem folyamatosan görcsölni és stresszelni. Az biztos, hogy sokkal közelebb fognak kerülni egymáshoz, ha önnek is sikerül megnyílnia.

Skorpió (10.23.–11.21.)

Ez a nap a jótékonyságra és az odafigyelésre hívja a Skorpiót. Amit ma ön ad másoknak (legyen az pénz, szeretet, odafigyelés, energia, bármi), azt az univerzum ötszörösen fogja önhöz visszajuttatni hamarosan. Ma ne kérjen, ne várjon el, ne követeljen: ma elsősorban adjon!

Nyilas (11.22.–12.21.)

Szárnyalni fog ma a Nyilas: mint egy vitorlázórepülő, bármilyen felfelé szálló áramlatot a legnagyobb természetességgel és könnyedséggel lovagol majd meg. A nap minden egyes kis pozitív történése feljebb és feljebb viszi majd önt. Talán most egy de-t vagy azonban-t vár, de ezúttal nincs ilyen. Élvezze a repülést, örüljön neki, hogy ilyen jól esik ma önnek minden, ami szép, töltekezzen el a világ jó dolgaival, mert erre való az élet!

Bak (12.22.–01.19.)

Kövesse a nyomokat, hallgasson az intuíciójára, menjen bátran oda, ahova ez a nap vezeti! Meglátja, ez nem csak egy szürke nap a sok közül, ma mutatni szeretne önnek valami fontosat az univerzum!

Vízöntő (01.20.–02.18.)

Olyasmi élmény lesz a mai nap a Vízöntő számára, mint amikor egy automata sebváltóhoz szokott sofőr visszaül egy régebbi típusú, kézi váltós autóba. Lesznek éles tempóváltások a napban, és egyáltalán nem fog automatikusan menni az ezekhez való alkalmazkodás. De talán jobb is ez így: minden egyes alkalommal tudatosan kell majd felmérnie a helyzetet és tudatosan kell megválasztania, hogy az adott szituációhoz milyen tempó illik. Vigyázzon, mert ha nem így tesz, ha elbambul, akkor lehet, hogy koccanást vagy torlódást okoz majd!

Halak (02.19.–03.20.)

Érezze, kedves Halak: tele van ma a szíve szeretettel, mint a mélytányér a húslevessel! Ahogy a nap folyamán viszi magával ezt a képzeletbeli tányért, óhatatlan, hogy itt-ott meg ne billenjen egy kicsit, hiszen nem lehet mindig tökéletesen egyenesben tartani. Ilyenkor lehet, hogy kicsöpög egy kicsi a tényér szélén – annyi baj legyen! Ez egy olyan húsleves, hogy minél többet ad belőle, annál több marad önnek is!

(Kiemelt kép: Shutterstock/Antonio Guillem)