Fontos változást jelentett be a LEGO

Épp kilencven éves a dán játékgyár, ünneplésképpen nagyot dobtak.

2022. június 6., 12:53

Szerző:

Cukornádból fog készülni a Lego új, környezetkímélő építőkockája, jelentette be a cég kilencvenedik születésnapja alkalmából a dániai Billundban, alapítási helyén tartott ünnepségen. Ahogyan arról a 24.hu ír, a cég már 2015-ben elhatározta, hogy a jelenlegi, kőolajszármazék-műanyag alapanyagot fenntartható és nem szénhidrogén-alapú alternatívára cseréli le az EU előírásainak és 2030-as célszámainak megfelelően.

2018-ban kezdődött el a polietilén alapú, puhább alkatrészek (fák, bokrok és egyéb növényt formázó LEGO-elemek) cukornádból gyártása, ekkor kerültek a boltok polcaira az első, ilyen elemeket tartalmazó termékek is. Most azonban a cég bejelentette,

2030-ig minden hagyományos műanyagalkatrészt lecserél a játékokban.

Ez két okból is fontos: egyrészt a hagyományos kőolaj felhasználásával készült műanyag kitermelésénél a klímaváltozást okozó anyagok kerülnek a légkörbe, a műanyagrészecskék pedig a környezetben nem bomlanak le, és ezért óriási mértékben járulnak hozz a szennyezéshez. Korábban, épp a Lego váltásával kapcsolatban felmerült, rendben van az, hogy környezetkímélőbb lesz az alapanyag de éppen ezért nem bomlik-e le hamarabb majd?

Erre Tim Brooks, a LEGO Csoport fenntarthatóságért felelős alelnöke úgy válaszolt, erről szó sincsen, az alapanyag, a polietilén pontosan ugyanaz a puhább részeknél, csak annak forrása más.

(Kiemelt kép forrása: Tobias Hase / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)