Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2011. szeptember 22., 10:23
Kisiklott egy tehervonat egyik kocsija Szolnok és Abony között; mindkét vágányt elzárták a közlekedés elől.
2011. szeptember 22., 09:32
Elzárta az állami pénzcsapot a fogyasztóvédő civilek elől a kormány, pedig ha a szervezetek működése ellehetetlenül, akkor nem lesz, aki fogja a vásárlók kezét. A fogyasztóvédők most kiköltöznek az irodáikból, elküldik alkalmazottaikat. Már az unió is felkapta a fejét arra, ami a társadalmi szervezetekkel Magyarországon történik: aggasztónak tartják az állami támogatás mérséklését. Miért bizalmatlan velük a kabinet? PUNGOR ANDRÁS írása.
2011. szeptember 22., 08:56
Több mint száz embert mentettek ki egy fővárosi házból a IX. kerületi Kén utcában, ahol hajnalban leszakadt egy födém egy első emeleti lakásban. A balesetben kilencen könnyebben sérültek meg, négy gyerek és egy csecsemő is van közöttük.
2011. szeptember 22., 08:46
Választói rekordpasszivitás, a Jobbik erősödése és Orbán Viktor népszerűségvesztése – ez olvasható ki a HVG megbízásából készített .
2011. szeptember 22., 08:05
Olvasatlanul törölte jó néhány parlamenti képviselő azt a szakmai javaslatot tartalmazó e-mailt, amelyet a közelmúltban a vegyipari szakszervezet (VDSZ) a Munka törvénykönyvével kapcsolatban a politikusoknak küldött.
2011. szeptember 22., 05:45
Halálos balesetet szenvedett egy kutatóbúvár a Molnár János-barlangban – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. A férfi életéért 45 percen keresztül küzdöttek, de már nem lehetett megmenteni. A búvár 37 éves volt. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség azonnal felfüggesztette a barlang kutatásáért, illetve a búvárok merüléséért felelős személy engedélyét.
2011. szeptember 21., 21:31
Nemcsak, hogy demokráciában ilyesmi nem lehetséges, hanem bármelyik jogállamban sem. Sőt még Prokofjevtől és Sosztakovicstól sem fosztották meg a Sztálin-díjat. Az, hogy valakit véleménye miatt valakit megfosszanak akármilyen kitüntetéstől, ez tökéletesen abszurd – mondta Heller Ágnes, filozófus a Klubrádióban.
2011. szeptember 21., 20:29
Elakadt az LMP népszavazási kezdeményezése: a párt tíz munkajogi, tanügyi kérdését, amelyet az OVB szeptember 1-én jóváhagyott, az Alkotmánybíróságnak is meg kell vizsgálnia. A kezdeményezések megsemmisítését kérő indítvány érdekes módon nem a kormánypártoktól, hanem két olyan jogásztól érkezett, akik már a Fidesz népszavazásait is torpedózták.
2011. szeptember 21., 18:49
Gubcsi Lajos megbukott - Számos botrány után kedden a Honvédelmi Minisztérium honlapján bejelentették, hogy távozik posztjáról Gubcsi Lajos, a HM Zrínyi Média Kft ügyvezető igazgatója.
2011. szeptember 21., 18:02
A 4K! – Negyedik Köztársaság ifjúsági mozgalom felszólítja Orbán Viktort, hogy visszamenőlegesen fizesse vissza jogászképzése költségeit a magyar államnak.
2011. szeptember 21., 17:46
Még az oktatási bizottság fideszes alelnöke sem tudja, milyen szakértői csapat készítette el az oktatási törvényt. Azt sem tudni lesz-e forrás ennek kivitelezésre. Hiába mondtuk el aggályainkat, „nagyon kevés esetben talált értő fülekre” – fogalmazott Pósán László, aki bevallása szerint még nem találkozott a felsőoktatási koncepcióval. A HÖOK sajtótájékoztatón kelt ki Hoffmann Rózsa felsőoktatási törvénytervezete ellen.
2011. szeptember 21., 17:03
Schiffer: "nonszensz, hogy egy demokráciában politikai döntésekért bárkinek is jogi felelősséget kelljen viselnie." Az LMP nem vesz részt a 2002-2010 közötti államadósság növekedéséért viselt jogi felelősséget vizsgáló parlamenti albizottság munkájában - jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.
2011. szeptember 21., 16:32
Gyurcsány Ferenc a 168 Óra e heti számában megjelent interjújában arról is beszél, meg kell fontolni az MSZP parlamenti frakciójának az átalakítását. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke holnapra, csütörtök 12 órára rendkívüli frakcióülést hívott össze.
2011. szeptember 21., 16:18
Sajnálattal értesítjük haszonélvezőit és átkozóit, végletekig hű támogatóit és halálos ellenségeit, hogy szerettünk, Egykulcsos Adó gyors születése utáni hosszan tartó betegségben elhunyt. Emlékműve az Orbán Viktor Halva Született Ötletei Mauzóleumban, a főoltár mellett jobbra lesz felállítva, a szertartás időpontjáról később tájékoztatást adunk. Ölelünk mindenkit, Orbán Viktor és a gyászoló pártcsalád.
2011. szeptember 21., 16:03
Paul Lendvai, a Bécsben élő publicista a 168 Óra e heti számában arról beszél: Ausztriában már a jobboldal is egyre élesebben bírálja Orbán Viktort.
2011. szeptember 21., 14:52
Visszavonták Kertész Ákos díszpolgári címét - Újabb nevet töröltek Budapest díszpolgárainak névsorából. Ezúttal Kertész Ákos írótól vonták vissza a címet. S egyúttal Gergényi Péter egykori budapesti rendőrkapitányt is megfosztották 2006-ban adományozott Budapestért Díjat.