Új törpebolygót fedeztek fel a Naprendszerben
Egyelőre még 2014 UZ224-nek hívják, de idővel lehet, hogy hangzatosabb nevet is kap a Naprendszer legújabb tagja. A törpebolygó a Plútó pályáján túl, a Kuiper-övben kering, pályája legtávolabbi pontján 7,3 milliárd kilométerre a Naptól. Átmérője 530 kilométer, ezzel a Plútó 1200 kilométeres legnagyobb holdjánál, a Charonnál is jóval kisebb. Míg a Plútó 248, addig a 2014 UZ224 mintegy 1100 év alatt kerüli meg a Napot.
David Gerdes, a Michigani Egyetem csillagászprofesszora elmondta: a törpebolygót a Sötét Energia Kamera (Dark Energy Camera, DECam) segítségével fedezték fel – írja az MTI. Az eszköz fő küldetése a táguló univerzum feltérképezése, mely folyamatot a legújabb elméletek szerint a sötét energia hajtja. A DECam a Földtől távolodó galaxisokat és szupernóvákat fényképezi, de a felvételeken közelebbi objektumok is feltűnnek.
A projektet vezető Gerdes professzor egyetemistáknak adta ki a feladatot: találjanak ismeretlen égitesteket a Naprendszerben a DECam észlelései alapján. A fiatalok egy elemző szoftver segítségével azonosították a 2014 UZ224-et még 2014-ben, de két évbe telt, mire sikerült igazolniuk a felfedezést.
Eddig a Naprendszer legkisebb törpebolygója a Ceres volt, 950 kilométeres átmérővel. Hogy az új égitest végül hivatalosan is megkapja-e ezt a címet, az a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) döntésén múlik.