Új influenza: tesztelik a magyar oltóanyagot

Augusztus közepére készülhet el leghamarabb az új influenza elleni magyar oltóanyag - írta a szombati Népszabadság.

2009. július 11., 05:16

Már megindult az oltóanyaggyártás, az úgynevezett preklinikai vizsgálatokra azonban még nem került sor - napokon belül megkezdődhetnek viszont a tengerimalac-kísérletek -, és természetesen a klinikai kipróbálás is hátravan még. Ebből tehát legkorábban augusztus közepére lehet használható vakcina, akkor kezdődhet meg a Magyarország számára szükséges mennyiség felhalmozása - mondta a gyártó Omninvest szóvivője a napilapnak.

Már legalább öt világcég rendelkezik hatékonynak tűnő oltóanyaggal. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra számít, hogy Európában a betegség az emberek húsz százalékát fertőzheti meg, a tervek szerint ennél több embert kell beoltani - írta az MTI szerint a Népszabadság.