Oliver Sacks 400 amfetamin-tablettát is leküldött egy hétvégén
Ifjúságának eddig alig ismert anekdotáiról és a kábítószerekkel saját magán végzett kísérletekről is mesélt a Telegraph-nak nyilatkozva Oliver Sacks világhírű neurológus, író.
Sacks legismertebb alkotása az 1973-as Ébredések című regény, amelyet saját tapasztalatai alapján írt, és amely speciális neurológiai rendellenességtől szenvedő emberek esettanulmánya. A könyvből 1990-ben három Oscar-díjra jelölt filmadaptáció készült Robin Williams és Robert De Niro főszereplésével.
A 79 éves, brit származású, New Yorkban élő és dolgozó ideggyógyász, amellett hogy a Columbia Egyetem professzora és világszerte elismert szaktekintély, maga is ritka neurológiai zavarokkal küzd. Ezek egyike a prozopagnózia, vagy arcvakság, amelynek következtében nem képes megjegyezni ismerősei, rokonai, de még a saját arcát sem. Emellett egy ritka vizuális hallucináció miatt nem lát egyik szemére.
Sacks
a Telegraph-nak arról beszélt, hogy valósággal megigézték egyes bizarr neurológiai állapotok – különösen a hallucinációk – az 1960-as években. Véleménye szerint a hallucináció nagyrészt félreértett pszichológiai jelenség, amely nem feltétlenül egy súlyos mentális betegség, vagy a leépülés jele. Sacks abban az időszakban különféle hallucinogén anyagokkal – LSD-vel és amfetaminokkal – kísérletezett, és úgy döntött, hivatalosan is ezt a témát fogja tanulmányozni.
Sacks tanulmányait Nagy-Britanniában végezte, és abban az időben, amikor az Egyesült Államokba érkezett, választott szakterülete forradalmi átalakuláson esett át. A neurológusok és pszichiáterek akkortájt kezdték kiismerni az emberi agy két féltekéje közötti kommunikációért felelős ingerületátvivő anyagok (neurotranszmitterek) működésének mikéntjét.
1962-ben Sacks a Los Angeles-i UCLA kórházban kezdte meg rezidensi idejét – ekkor kezdett kannabiszt szívni és LSD-t használni. Saját magán kísérletezett: morfiummal lőtte magát, és őrölt hajnalkamagot (természetes hallucinogén) fogyasztott, amelyet vaníliafagylaltba kevert, hogy ízletesebbé tegye. Amikor 1965-ben New Yorkba költözött, a kórházi munka végeztével rendszeresen „kábítószer-vakációkat” tartott hétvégenként. Esetenként 400 amfetamin-tablettát is lenyelt két nap alatt.
Az ilyen kísérletek alkalmával, bevallása szerint, igazán látványos hallucinációkat élt át. Egy alkalommal azt képzelte, hogy szülei helikopterrel érkeztek hozzá meglepetéslátogatásra, de később könnyekben tört ki, amikor rájött, hogy csak képzelődött. Másik alkalommal pedig, egy jókora adag morfium után 12 órán át hevert az ágyában, miközben a fürdőköpenye ujján zajló Azincourt-i csatát bámulta.
Egy 1967-es hétvégi speed-tivornya közben döbbent rá először, hogy képes lenne olyan orvosi témájú művek megírására, amelyek a tudományt és a humanizmust száz éve divatjamúlt módon ötvözik. A szóban forgó hétvégén egyébként a speed hatására egy ültő helyében átolvasott 500 oldalnyi Viktória-korabeli orvosi szöveget a migrén kezeléséről. Állítása szerint ez volt az utolsó alkalom, hogy speedet fogyasztott. Nem sokkal később kezdett el dolgozni első könyvén (a mű címe Migraine – magyarul nem jelent meg), amely elindította a világhírnév felé.
