Kevesen voltak a németbarátok, még kevesebben a nyilasok
Tetszéssel olvastam Bokor Lászlónak a külügyi szolgálattal foglalkozó alapos cikkét. Némi nosztalgiával is, hiszen két éven át, 1945. decembertől 1948. januárig előbb fogalmazógyakornoki, később miniszteri segédfogalmazói minőségben magam is külügyi dolgozó voltam. Ott szerzett tapasztalataimra támaszkodva fűzök kiegészítést ahhoz a megállapításhoz, miszerint 1945 után kevés külügyest igazoltak.
A külügyben kevesen voltak a németbarátok, még kevesebben a nyilasok. Széles körű ismereteiknek és világlátottságuknak köszönhetően az átlagosnál jobban, reálisabban látták a jövőt. Neveltetésük és ízlésük pedig távol tartotta őket a nyilasoktól. A demokratikus és parlamentáris államrend számíthatott munkájukra.
1946-ban a diplomataképzés még a korábbi módon, a házon belüli szaktanfolyamon történt. Nagy tapasztalattal bíró karrierdiplomaták, kiváló nemzetközi jogászok oktatták a gyakornokokat, akiknek a Külügyi Akadémia elődjének, a Wesselényi Miklós által vezetett Külügyi Társaságnak egyes előadásait is látogatniuk kellett.
A külügy számos vezetői posztján 1947-ben még „régiek” álltak. Arisztokraták is szolgáltak még: báró Czikann-Zichy Móric, gróf Esterházy András, br. Orczy Béla, br. Rubido-Zichy-Iván, gr. Sommsich László, br. Szalay Mária, br. Thierry Heribert. Misszióvezetői poszton is állt még régi karrierdiplomata: Washingtonban Szegedy-Maszák Aladár, Londonban Bede István, Rómában Kertész István, Prágában Rosty-Forgách Ferenc.
Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatásakor számos külszolgálaton lévő diplomata felmondott és kinn maradt.
Idehaza 1948-ban kezdődött a külügy gleichschaltolása. Az első lépésben januárban száz külügyest egyszerre elbocsátottak. Köztük engem is. Ezután kerültek a szolgálatba sokan olyanok, akiknek egyetlen képesítésük a káderlapjuk volt.
Nem folytatom. A fentieket a Két év a külügyben című, a Kossuth Klubban tartott felolvasásban elmondtam. Előadásom egyébként 2006-ban megjelent memoáromban.
Del Medico Imre
Budapest
