Belehamisították a tevéket a Bibliába

A Biblia pátriárkák korában játszódó történeteinek tevéi utólag kerülhettek a szövegbe, mert ezek az állatok valójában csak a IX. században jelentek meg Izrael földjén, derült ki a legkorábbi háziasított tevék régészek által megtalált csontjainak karbondatálásából, írja az MTI.

2014. február 6., 06:15

Erez Ben-Joszef és Lidar Szapir-Hen, a tel-avivi egyetem régészeinek közleménye szerint ez az eltérés is azt bizonyítja, hogy a Biblia szövege jóval az abban szereplő történetek kora után alakult ki. Az izraeli kutatók az ország déli részén, az Arava-völgyben talált rézolvasztó helyeket vizsgálva figyeltek föl rá, hogy a tevék csontjai csakis az időszámításunk előtti X. század utáni lelőhelyeken kerültek elő, és sohasem korábban.

A teherhordó háziasított tevék megjelenése fontos gazdasági és társadalmi változásokat hozott a térségbe, és ez az időszak a feltárt csontok alapján évtizedes pontossággal meghatározható: évszázadokkal követte a pátriárkák korát, és évtizedekkel Dávid királyságát.

Noha a tevéket az Arab-félszigeten már időszámításunk ellőtt 2000 körül elkezdték teherhordásra használni, de Izrael vidékére csak jóval később, valószínűleg egyiptomi közvetítéssel jutottak el. Erre utal az is, hogy az egyiptomiak éppen abban az időben foglalták el ezt a területet, amikor a tevék a régészek szerint megjelentek.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.