Aszteroida súrolja a Földet

Vasárnap kisebb kisbolygó halad el a Föld mellett. Bár, a napokkal ezelőtt felfedezett űrvándor néhány műhold pályájánál szorosabb közelségbe kerül tőlünk, a NASA szakemberei szerint nem veszélyezteti a bolygót.

2014. szeptember 5., 11:14

A 2014 RC aszteroida vasárnap, magyar idő szerint este negyed nyolc után suhan el mellettünk. Ekkor Új-Zéland felett halad majd, néhány geoszinkron pályán (körülbelül 36 ezer kilométeres magasságban) keringő kommunikációs és meteorológiai műhold pályáján belül. Útja legközelebbi pontján mintegy 34 ezer kilométerre kerül a földi felszíntől. (40 ezer kilométerre a Föld középpontjától mérve).

A NASA közleménye szerint a 20 méter átmérőjű aszteroidát augusztus 31-én fedezték fel a Tucson közeli Catalina égboltfelmérési projekt keretében, majd másnap éjszaka észlelték a hawaii Pan-STARRS-1 teleszkóppal is. Az űrvándor elhaladása során nagyon halovány lesz. Puszta szemmel nem is lehet majd kivenni, de ha az időjárás engedi, az amatőr csillagászok teleszkópjaikkal észlelhetik – írja a

hirado.hu.

A sebes űrvándor nem veszélyezteti a Föld körül keringő szatelliteket, és közelsége révén a kutatóknak még különleges lehetőséget is nyújt arra, hogy többet kiderítsenek a kisbolygókról.

A NASA szakemberei feltérképezik a 2014 RC későbbi pályáit is, hogy feltárják, a jövőben fenyegetheti-e a bolygót. Eddig több mint 10 ezer Földközeli égitestet fedeztek fel a Naprendszerben.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.