Afrikából pótolják a kihalt indiai gepárdokat

Több tucat gepárd áttelepítéséről írt alá megállapodást Dél-Afrika Indiával, az állatokat az elkövetkező tíz évben viszik át az egyik kontinensről a másikra – közölte csütörtökön a dél-afrikai környezetvédelmi hivatal.

2023. január 26., 21:46

Szerző:

Tavaly szeptemberben próbaképpen már áttelepítettek Namíbiából nyolc gepárdot a csaknem 8000 kilométer távolságra lévő indiai Kuno nemzeti parkba. Ez volt az első alkalom, hogy vadon élő gepárdokat szállítottak egyik kontinensről a másikra, hogy aztán ott ismét szabadon engedjék őket. 

Indiában 70 éve kihalt a gepárdhoz hasonló nagymacskafaj. 

A dél-afrikai hatóság közleménye szerint első körben 2023 februárjában 12 gepárdot szállítanak repülőn Indiába, ahol a Namíbiából érkezett társaikhoz csatlakozhatnak majd. 

„A tervek szerint évente további 12 példányt telepítünk át az elkövetkező évtizedben” – tette hozzá a hivatal. 

A gepárd az egyetlen nagyobb emlős, amely kihalt Indiában az ország 75 évvel ezelőtti függetlenné válása óta. A környezetvédelmi minisztérium már korábban is kérelmezte az engedélyt az újrahonosításra, de a legfelsőbb bíróság 2013-ban még elutasító határozatot hozott arra hivatkozva, hogy egyetlen tudományos kutatás sem ajánlja az újrahonosítást. 

Noha a gepárd akár 120 kilométeres óránkénti sebességre is képes, a leggyengébbnek számít a nagymacskák között, és a nála erősebb ragadozók (oroszlánok, párducok) által ritkán lakott, tágas térségekre van szüksége a fennmaradáshoz, hogy neki is jusson elegendő élelem.

(Kiemelt képünk: Gepárd [Acinonyx jubatus raineyig] Tanzániában. Fotó: Wikimedia Commons/Flickr/Rob Qld)