A pokol polgármestere

A Fő utcai börtönben meztelenre vetkőztették, hónapokig folyt a kihallgatás. Cementágyon aludt, reflektorral világítottak a szemébe. Rendszeresen csapolták a vérét, gondolták: ha legyengül, majd csak megtörik. Nem így történt. Fél év után éjszaka szállították az István Kórházba a negyvenkilós emberi roncsot. Az ügyeletes orvos közölte: ha nem mondják meg, ki ez az ember, ő nem veszi át. A központból aztán telefonáltak: a beteg Domonkos Miksa, a gettó egykori „polgármestere”. A kórteremben még magához tért, visszanyerte járóképességét, de pár héttel később belehalt a kínzás okozta sérülésekbe.

Domonkos Miksa Budapesten született 1890-ben Fleischmann Mór kereskedő és Kalisch Rozália gyermekeként. Miksa zsidó elemibe járt, aztán jött a polgári és a Kereskedelmi Akadémia. Még nem volt hétéves, amikor édesapja meghalt, ő pedig ösztöndíjasként folytatta tanulmányait. Teljesítményéért egyszer gót betűs Goethe-sorozatot kapott, máskor Heine-köteteket. Az akadémia elvégzése után két évet Németországban is tanult egy műszaki főiskolán. Szép szál fiatalember lett, és kitűnően tárgyalt németül. Talán megnyerő külsejének is köszönhette, hogy az amerikai Caterpillar cég vele állapodott meg, segédkezzen az amerikai lánctalpas traktor közép-európai terjesztésében. A tehetséges alkalmazott ekkor magyarosította nevét Fleischmannról Domonkosra.

1912-től Pesten saját irodája volt, jó fizetést kapott. Imádta a sportot: kitűnő vívó hírében járt, még párbajozott is. Tudta a híres könyökvágást. Amikor kitört az első világháború, azonnal behívták. Karpaszományosként vonult be, de egy teljes gépkocsizó szállítóegységet bíztak rá. Az első vonalban szolgált az olasz fronton, többször megsebesült. Előbb zászlóssá, majd főhadnaggyá léptették elő. Piavénál azonban fogságba esett. Amikor hazatért, kitüntetései alig fértek el a szíve fölött.

A háború végén szépséges felesége is akadt, a szerelem ellen a proletárdiktatúra sem emelt kifogást. Két szuronyos vöröskatona elkísérte ugyan Miksát a gödöllői főhadiszállásra, hogy ott szolgáljon egy műszaki alakulatnál (fiatal családjára való tekintettel még tiszti szobát is kapott a kastélyban), de a Vörös Hadsereg egyenruháját ő soha nem öltötte magára. A Tanácsköztársaság bukása után a Honvédelmi Minisztérium felvette tartalékos tiszti állományába, és utóbb többször is behívták gyakorlatra. Három gyermeke született: Péter, István és Anna.

Barátai főleg az első világégésből megmenekült tisztek közül kerültek ki. Ha volt valami ünnepség vagy megemlékezés, felöltötte honvédtiszti díszegyenruháját, úgy jelent meg a társaságban. A Kossuth téri Rákóczi-szobor avatásán még fiait is bemutatta egy tábornoknak. A drága gépek üzlete miatt jó kapcsolatban volt több arisztokratával, még Bethlen Istvánnal is, mivel a különleges traktorokat igazán csak a nagybirtokok tudták hasznosítani.

1935-ben felkerült ruhájára a harmadik csillag: századossá léptették elő. Mire életbe léptek a zsidótörvények, Domonkos Miksa megkapta az úgynevezett „Horthy-mentességet”. Rá semmilyen zsidóellenes intézkedés nem vonatkozott. Büszke kiállása volt, mint bármelyik katonatisztnek, mégsem merült fel benne soha a katolizálás. Már a fehérterror és a numerus clausus idején is hangsúlyozta: pont azért nem hajlandó kikeresztelkedni, mert zsidóüldözés van. Amúgy nem gyakorolta az izraelita vallást, nem járt zsinagógába, és a kóser konyhához sem ragaszkodott. Az ő Horthy-mentessége azonban nem védte meg a gyermekeit. Péter nem mehetett egyetemre, majd munkaszolgálatra is behívták. Az ukrán fronton érte a halál. István 1942-ben egy erdélyi munkaszolgálatos táborba került: fát vágott, árkot ásott, építette a gépfegyverállást.

Ebben az időben már Domonkos Miksának sem volt jövedelmező állása. Hősugárzóval ügynökösködött, és tüzelőre sem igen telt. Így találkozott össze iskolatársával, Eppler Sándorral, a hitközség egyik vezetőjével. A történelem úgy hozta, hogy a hitközségnek szüksége lett a hadviselt hazafira. Domonkos százados pedig nem mondott nemet. Képességeit és kapcsolatait arra használta, hogy segítse a munkaszolgálatos századok felruházását, ellátását. A táborokba hurcoltak öltöztetéséről: bakancsról, alsóneműről, pokrócról ugyanis a hitközségnek kellett gondoskodnia. Rájuk hárult az árván maradt gyerekek ellátása is.

Miksa vezetésével a ruhagyűjtő akció országos szervezetté nőtte ki magát. Adományokat gyűjtött a jómódú izraelitáktól, a minisztériumban pedig megkereste egykori bajtársait. Így sikerült megnyerni az ügynek egy jószívű tisztet, bizonyos ocskói Ocskay Lászlót. Ocskay segítségével alakították meg a hivatalos nevén „ruhagyűjtő” munkaszolgálatos századot, amelynek tagjai papírokkal ellátva viszonylag szabadon járkálhattak a városban, a mai Zsidó Múzeum helyiségében lakhattak biztonságban. Domonkos mindvégig szorosan együttműködött Ocskay századossal, aki a vészkorszakban csaknem háromezer ember életét mentette meg az Abonyi utcai zsidó iskolában. (Ez több, mint amennyi Schindler listáján szerepelt.)

Amikor negyvennégy márciusában bejöttek a németek, a hitközség megint csak Miksát vezényelte az élvonalba. Úgy tárgyalt a náci tisztekkel, észre sem vették rajta, hogy zsidó. Sárga csillag nélkül, századosi egyenruhában hallgatta a katonák követeléseit. Nem volt elég az összerabolt zsidó vagyon, időnként száz takaró, ágyak, ötven írógép és még egy zongora is kellett egy órán belül. Domonkos nem jött zavarba: próbálta jóllakatni az oroszlánt, s közben mentette, ami menthető.

Telefonkönyvében ott volt Wallenberg száma. A svéd diplomata többször kapott hírt Eichmann erőszakos akcióiról. Érkeztek a menlevelek, nem vitt el mindenkit a halálvonat. A zsidó származású hazafi Horthyval is személyes kapcsolatban állt.

Szálasi hatalomátvétele után azonban már semmit sem ért a kormányzó menlevele. Október 15-én a Zsidó Tanács tagjai közül egyedül Domonkos Miksa, a főtitkár merészkedett be a Síp utcai irodába. Azonnal felhívta a befolyásos Ferenczy alezredest, aki korábban ígéretet tett: vigyáznak a pesti zsidóságra, nem lesznek Eichmann szolgái. Most azonban elutasítóan reagált a százados hívására. „A zsidók csak azt kapták, amit megérdemeltek.”

A gettó felállításakor Domonkos már úgy tevékenykedett, mint egy polgármester. Irodáját folyamatosan ostromolták a segítségkérők. A nyomorúságos körülmények között étkeztetést, orvosi ellátást, rendészeti felügyeletet szervezett. Óriási gondot jelentett a halottak temetése, ezt végül a Dohány utcai zsinagóga udvarán oldották meg. A vízellátás javítása végett Miksa feltáratta a házakban meglévő régi kutakat, a víz tisztaságát orvosok felügyelték. A gettó kapuján amúgy szabadon járt ki-be, nemcsak a németeket, de a nyilasokat is megtévesztette. Péter fiát megölték, István viszont Pestre jöhetett a táborból. Szökött munkaszolgálatosként, svéd menlevéllel a zsebében apjának segédkezett. Lányát, Annát egy gyalogmenetből hozatta vissza az utolsó pillanatban.

Negyvenöt után Domonkos Miksát megválasztották a pesti izraelita hitközség főtitkárának. A pesti gettó megmentéséért Tildy Zoltán a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatát adományozta „a pokol polgármesterének”. A békeévek azonban nem hoztak számára megnyugvást. Nem volt szükség többé a bátorságára, kapcsolataira, konzervatív zsidó körök a vallástalansága miatt támadták. Kifogásolták, hogy vezetőjük egy magyar katonatiszt. És persze a Rákosi-rendszerben is talajt vesztett. 1950-ben önként nyugdíjba vonult.

Ezután jött érte a fekete autó.