A megfelelő testtartással mondják harsányan az eskü szövegét!

„Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink! Az Országgyűlés ünnepi és alakuló ülését megnyitom. Kérem, énekeljük el együtt a Himnuszt!” Szűrös Mátyás szavai 1990. május másodikán hangzottak el. „Az ülés résztvevői eléneklik a Himnuszt” – nyugtázza a jegyzőkönyv.

Nemcsak ülést, korszakot is nyitott az ideiglenes köztársasági elnök. Egykori berlini, majd moszkvai nagykövet, az MSZMP Központi Bizottságának valamikori titkára, ezen a napon az MSZP képviselőjeként egy-két órán belül az új parlament egyik alelnöke, utóbb a Szociáldemokrata Párt általános elnöke lett. Később népfronthangulatú Fidesz-rendezvények meghívottja. (Nyilván mint azon baloldaliak egyike, akik mégsem rontottak rá a nemzetükre.)
1990 májusában egyébként is másképp látszott sok minden. Valóban ünnepinek. A Himnusz után „Oszter Sándor színművész elszavalja Petőfi Sándor A nemzetgyűléshez című versét (taps).” A tényt rögzítették, a költeményt nem. Talán csatolták.

Aztán az ülést átmenetileg vezető ideiglenes államfő köszöntötte mások mellett dr. Habsburg Ottót, az Európai Parlament Magyarországgal foglalkozó bizottságának elnökét és az Egyesült Államokból hazaérkezett Varga Bélát. Ő negyvenhárom esztendővel korábban elnöke volt a második köztársaság nemzetgyűlésének. Szívhez szóló beszédet intézett a kései utódokhoz. Köztük ott ült egykori képviselőtársa is, a szintén szólásra emelkedett kisgazda, Vörös Vince, aki egykor az ideiglenes nemzetgyűlés jegyzője volt, majd tagja a nemzetgyűlésnek is. Nem sokkal ünnepi szónoklata után az 1990-es Országgyűlés alelnökeként testesített meg egyfajta szimbolikus folyamatosságot.

A munka dandárját a korelnök, Kéri Kálmán tábornok vezényelte. Miután koránál és ebből fakadóan a törvény erejénél fogva átvette az irányítást Szűrös Mátyástól, először is szép, hosszú beszédet mondott az MDF-es honatya, nagyrészt hadi pályafutására fókuszálva. E szerint Ferenc József katonája is volt, aztán Stromfeld Aurélé a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregében; majd IV. Károlyé (s e minőségében ő is üdvözölte Ottó királyfit), továbbá Horthy Miklósé. Összefoglalva ebbéli tapasztalatait: „Megismerhettem közben a német hadsereget, az olasz hadsereget, de jól ismertem magyar legénységemet is, és itt kijelentem, hogy semmi pénzért sem cseréltem volna ki azt a magyar bakát és magyar tüzért vagy huszárt akár egy német gránátossal, akár egy olasz granadierivel.”

Kálmán bácsi később egy parlamenti hétköznapon azt találta mondani, hogy a magyar hadsereg a második világháborúban „...derekasan harcolt és védte a hazát. Az, hogy kikerült a Donhoz is? Sajnos. De hát végre, engedjük meg, hogy harca igazságos volt, ha a kommunizmus ellen harcolt”. Hogy aztán mit kapott ezért az SZDSZ-frakció nevében felszólaló, szó szerint szabad és demokrata Solt Ottiliától, az az újkori magyar demokrácia emlékezetes pillanatai közé tartozik. Csak egy részlet: „Mi, szabad demokraták, kategorikusan visszautasítjuk azt a beállítást, amely a hitleri Németországgal való szövetségbe torkolló Horthy-féle politikának bármiféle értéket tulajdonít. (Erős taps az SZDSZ és Fidesz soraiból.)”

Antall József volt egyike azoknak, akik igazolták Kéri Kálmán (és a korjegyzők) mandátumát. Tudniillik a megválasztott képviselők névsorának első ötjére hárult ez a feladat. Volt, amit – a T. Házon kívül – megtagadott a tábornoktól a későbbi miniszterelnök: az agg hadfi hiába kérte őt bizalmasan, hogy nevezze ki vezérkari főnöknek, ha többre nem is, fél évre...

Andrásfalvy Bertalan jelentette az Országgyűlésnek: minden rendben a korelnök és a korjegyzők (csupa-csupa fiatal demokrata: Glattfelder Béla, Deutsch Tamás, Szelényi Zsuzsa, Wachsler Tamás) papírjaival. A „korosok”, bizottsággá alakulva, szemügyre vették a többi képviselő megbízólevelét, amire az Országgyűlés virtuálisan áldását adta.

Mindezek után Kéri Kálmán ekként szólott Deutsch Tamáshoz: „Megkérem korjegyző képviselőtársamat, majd olvassa nekünk azt elő, én pedig önöket kérem, álljanak fel, és megfelelő testtartással mondják harsányan az eskü szövegét.”

„Tessék helyet foglalni. Felkérem Király Béla képviselőtársamat, aki szót kért, lépjen elő” – folytatta katonásan Kéri. „Ez valami tévedés” – közölte a megszólított. Nem is sejtette, mekkora örömöt szerez ezzel vezénylő tábornok bajtársának, aki imigyen szólt a pulpitusról: „Nagyon boldog vagyok, mert így hamarabb tudunk dolgozni. Szívesen hallgattam volna fiatal vezérkari tiszttársam szavait, de hát nem tisztel meg vele. (Derültség)” – jellemezte a helyzetet a jegyzőkönyv.

„Érdemem kevés...”

Az alakuló ülésen választották meg az Országgyűlés elnökének Göncz Árpádot (s ezzel meg is szűnt a korelnök szerepe), aki „lelkes taps közepette” foglalta el helyét a pulpituson: „Megrendülten, a pillanat nagyságának, jövendő felelősségemnek teljes tudatában köszönöm a bizalmukat.” Tisztségébe helyezésével egyidejűleg ideiglenes államfő lett, Szűrös Mátyás helyett. Rögtön javaslatot is tett az Országgyűlésnek, hogy a házelnöki feladatok ellátásával „a Magyar Demokrata Fórum által jelölt Szabad György alelnök urat bízza meg”. (Vörös Vince, Szűrös Mátyás mellé e funkcióba helyezte augusztusban a parlament a szabad demokrata Dornbach Alajost is.) Meghallgatásra talált kérése, természetesen lelkes tapssal kísérve. (Az év augusztusában a parlament köztársasági elnökké választotta Göncz Árpádot – aki tisztsége egyik kívánalmának megfelelően felfüggesztette tagságát az SZDSZ-ben –, házelnökké pedig Szabad Györgyöt, s ekkor állandósultak posztjukon.)

„Érdemem kevés, ezt a feladatot nem kerestem, de vállalom, s azt remélem, hogy az önök bizalma segít abban, hogy jó eszköze legyek a népszuverenitás érvényesülésének” – kívánta Szabad György, akkor még (Göncz Árpádot e tisztségében helyettesítve) ideiglenes házelnök. Majd megadta a szót Németh Miklós kormányfőnek – de jure ugyanis még nem Antall József volt az új rend első miniszterelnöke –, aki tette a dolgát: „Az újrakezdés egyik formális feltételeként, az alkotmány előírásainak megfelelően, ezennel benyújtom kormányom lemondását.” És a Minisztertanács – mert még így hívták – természetesen átmenetileg, az új kormány hivatalba lépéséig a helyén maradt.

Szabadon éljen

Az Országgyűlés megalakulása napján törvénybe iktatta 1956 emlékét, és ünnepnappá nyilvánította október 23-át. „1956 az ösztönzője annak, hogy ebben az országban származásától függetlenül, fizikai és szellemi munkás, paraszt, hivatalnok, polgár, vállalkozó és mindenki szabadon élhet az egyenlő jogokkal, függetlenül nemzetiségétől, legyen magyar, német, szlovák, román, cigány, horvát, szerb és mindaz a nemzetiség, amit még ismer ez az ország, szabadon és egyenlően élhessen felekezetétől függetlenül, legyen római vagy görög katolikus, legyen református, evangélikus, zsidó, unitárius, görögkeleti vagy szabadegyházak híve, szabadon éljen ebben az országban, ha betartja a törvényt, és legyen felette igazságosan egyenlő a törvény” – mondotta ennek kapcsán Szabad György.

Aligha fordult meg ekkor még a fejében, hogy tíz-egynéhány évvel idősebben önfeledten lengetett árpádsávos zászlókat is legalizál majd jelenlétével – a konzervatív Fidesz választási rendezvényének emelvényén.