Tóth Vera attól félt, előjön belőle a „ritkán látott hisztis díva” a Konyhafőnök VIP-ben

Pedig volt, amikor sírva távozott a stúdióból.

2021. november 6., 07:58

Szerző:

Tóth Vera addig nem is igazán foglalkozott a főzéssel, amíg fel nem költözött Budapestre a karrierje miatt, akkor azonban nem sok ideje volt a konyhában tevékenykedni. Most mégis elvállalta az RTL Klubon nemsokára műsorra kerülő Konyhafőnök VIP-t, amire egyáltalán nem gyakorolt annak ellenére sem, hogy párja és sógora is séf. Ezért nagyon tartott attól, ha valami rosszul sikerül a műsor során, azt nem fogja tudni könnyen kezelni.

Az énekesnő manapság már sokkal gyakorlottabb a konyhában, köszönhetően annak, hogy sokszor besegít párja éttermében, mégsem tartja magát magabiztosnak a konyhában. 

„Egyáltalán nem gyakoroltunk, mert annyi dolga van, hogy nem volt ideje engem felkészíteni. Ráadásul a húgom párjával sem tudtunk gyakorolni, aki szintén séf, szóval én teljesen magamra vagyok hagyva ebben a sztoriban. A tapasztalatokat itt fogom megszerezni, de igyekszem összehozni a legjobbat, amit tudok”

 – nyilatkozta a műsor kapcsán az RTL Klub riporterének Tóth Vera. Azt is elárulta, hogy számára a főzés egy nagyon jó hobbi, amire relaxációs tevékenységként tekint, éppen ezért tartott attól, hogy a Konyhafőnök VIP-ben nyomás alatt, időre kell teljesíteni.

 „Reggel imádkoztam, amikor jöttem ide, mondtam a Jóistennek, hogy hadd őrizzem meg a hidegvéremet és a ritkán látott hisztis díva ne jöjjön ki belőlem, és megpróbálok nem káromkodni, mert azt nagyon szeretek”

 – tette hozzá az énekesnő, akinek a műsor beharangozó videója alapján nem mindig sikerült megtartania a hidegvérét, ugyanis az egyik jelenetben látható, ahogy Rácz Jenő séfet faképnél hagyva, idegesen, a könnyeivel küszködve kiviharzik a stúdióból

(Kiemelt kép: RTL Sajtóklub)