„Egyszerű a történet, nem akarta más gyerekét nevelni...” - Széphalmi Juliska a szakításáról nyilatkozott

Széphalmi Juliska hitt abban, hogy működni fog a kapcsolatuk Kovács Richárddal. 

2023. szeptember 28., 16:11

Szerző:

Néhány hete szakított Széphalmi Juliska és Kovács Richárd. A hír váratlanul ért sokakat, hiszen a pár nyáron kétszer is együtt nyaralt, sőt egyszer velük tartott a színésznő kisfia is. Nem sokkal később azonban eltűntek a közös fotók.

„Azt mondják, minden szakításnak van tanulsága, én már tudom is, ebből mit kell megtanulnom: hogy a munkahelyeden sose jöjj össze senkivel…  Pedig látod, nekem ezt már meg kellett tanulnom, hiszen Lacival (Sánta László) is együtt dolgoztunk, és azóta is dolgozunk, ami folyamatos konfliktusokat eredményezett. De az érzelmeket, a szerelmet nem lehet irányítani, és belépett az életembe, a szívembe Ricsi”

– mondta Széphalmi Juliska a Borsnak.

Kiderült azonban, hogy a szakításnak igen komoly oka volt. A színésznő elárulta a részleteket: 

„Egyszerű a történet, nem akarta más gyerekét nevelni. Megpróbálta, nem ment… Csalódott vagyok és szomorú, mert én hittem ebben a kapcsolatban. Nagy szerencse egyébként, hogy most nagyon sűrűek a napjaim: bemutatóm volt, Lacika most kezdte az iskolát, én is visszaültem az iskolapadba, és nagyon készülök életem első maratonjára, semmire nincs időm, érezni sem...”

– tette hozzá Széphalmi Juliska. 

(Kiemelt kép: Széphalmi Juliska Instagramja)