Moldova György özvegyének vallomása arról, hogyan ismerkedett meg későbbi férjével: Gyuri, te nős vagy?

Moldova György rögtön az elején megmondta Palotás Katalinnak, hogy soha nem fog elválni a feleségétől, akit becsül és szeret.

2025. május 26., 07:52

Szerző:

Moldova György 1934-ben született, és több, mint 70 könyvet adott ki élete során: regényeket, riportkönyveket, visszaemlékezéseket. 2022-ben, 88 évesen hunyt el, és az özvegye most a könyvet írt róla, amelyből a Blikk közöl most részleteket. Moldova György első házasságából két lány született, akik már felnőttek. Ez a házasság még tartott, amikor Moldova György 1974-ben megismerkedett Palotás Katalinnal, és bár egymásba szerettek, az író nem vált el első feleségétől, aki 2020-ban halt meg. Ekkortól kezdve élt együtt Moldova György és Palotás Katalin. 2021 karácsonyán összeházasodtak, és 2022 júniusában az író elhunyt. Az özvegye azóta is gyakorlatilag nyomorog.

Így ismerkedett össze Moldova György és Palotás Katalin

Palotás Katalin a következőket írja összeismerkedéséről Moldova Györggyel az új könyvben, amelynek címe Mindörökké Moldova – Ugye soha nem hagysz el?:

„1974-ben ismertem meg Moldova Györgyöt. Akkor még nem sejtettem – kezdhetném «tanú»-vallomásomat –, hogy ha nem is megszakítás nélküli, de sírig tartó szerelem lesz a találkozásunkból. Amikor megismerkedtünk, én már túl voltam a harmincon, ő közeledett a negyvenhez. A megismerkedés meglehetősen konvencionálisán kezdődött: meghívott egy kávéra...”

Palotás Katalin bevallja, hogy imponált neki, hogy egy országosan ismert író érdeklődik utána, de amikor ezt az első kávét itták a Vörösmarty téren 1974-ben, azért persze megkérdezte:

„«Gyuri, te nős vagy?» Azt felelte: igen. Gyerek? Nincs. Akkor jó. [...] Attól kezdve szinte naponta találkoztunk, eleinte a jó alibit nyújtó büfében, hiszen ott mindkettőnknek lehetett dolga.”

Így kezdődött Moldova György és Palotás Katalin kapcsolata. Ők ketten jó ideig csak lopva, titokban találkozhattak, amiről Palotás Katalin így ír:

„Boldogság. Azt, hogy a bujkálás szürkébb, sokszor kínos óráiban kinek mi járt a fejében, nem tudom. Erre vonatkozó kérdésemre Gyuri egyértelmű választ adott: fontos vagyok neki, jól érzi magát velem, de soha nem válik el a feleségétől, akit becsül és szeret.”

Moldova György utolsó interjúja

Nemrég került elő, illetve került fel a YouTube-ra Moldova György utolsó interjúja 2020-ból – érdemes megnézni. Az alábbi beszélgetésjó részében Moldova György Kádár Jánossal foglalkozik, akiről annak idején nagy sikerű könyvet is megjelentetett. Az írónak meglehetősen drámai a viszonya a szocialista Magyarország 1989-ben elhunyt vezetőjéhez: 1947-ben még meg akarta ölni a kommunista politikust, 2020-ban viszont már úgy vélekedett róla, hogy a huszadik század legszebb három évtizedét köszönhetik a magyarok az MSZMP hajdani vezetőjének.

Orbán Viktort is említi Moldova György az interjúban: őt tehetségesnek gondolta, de nem politikusnak, hanem hatalomtechnikusnak. Kattintson a lejátszás gombra a teljes interjúért!

(Kiemelt kép: YouTube/Retrológus)