Hajdú Péter erre az egy dologra biztosan nem hajlandó

Nem az ő világa.

2021. szeptember 30., 10:40

Szerző:

Hajdú Péter és menyasszonya, Eszter első gyermeküket várják, és bár a műsorvezető már tapasztalt kétgyermekes apuka, aki ezúttal is bent lesz a szülőszobán kisfia születésénél, van, amit nem hajlandó megtenni. 

Eszter már a várandóssága felénél jár, a rutinos szülőnek számító Péter pedig igyekszik támaszt nyújtani a gyakran aggodalmaskodó kismamának.

„Éppen a napokban mozdult meg először a pocakja, azóta pedig folyamatosan figyeli, és ha mondjuk két órán át nem érez semmit, már jön és kérdezi, hogy mi történhetett. Én pedig igyekszem megnyugtatni, hogy minden a legnagyobb rendben van”

– mesélte a Ripostnak a tévés, aki azt is elárulta, hogy bár annak ellenére, hogy Eszternek császármetszéssel kell szülnie, apás szülést terveznek, de kisfia köldökzsinórját nem hajlandó elvágni.

„Mindkét gyermekem születésekor bent voltam a szülőszobában, és ez most sem lesz másképp. Ez az a csoda, amit semmiképpen nem hagynék ki, még úgy sem, hogy Eszti csak császárral szülhet, de ebben is van már tapasztalatom, vagyis nem tartok tőle. Nincs felemelőbb érzés annál, mint amikor közvetlenül a születése után a karjaimba vehetem a gyermekemet. Egyedül a köldökzsinórt nem én fogom elvágni, mert az valahogy nem az én világom”

– nyilatkozta az izgatott apuka.

(Kiemelt kép: Hajdú Péter Instagram-oldala)