Kiderült: ekkor halt meg Erzsébet királynő

Az is kiderült, hogy mennyi időt vártak, mire nyilvánosságra hozták Erzsébet királynő halálhírét. 

2022. szeptember 9., 07:53

Szerző:

Tegnap este 18 óra 30 perckor jött a tragikus hír: meghalt II. Erzsébet királynő. A Buckingham-palota már 12 óra 39 perckor bejelentette, hogy a brit uralkodó orvosi felügyeletre szorul, valamint a család is rögtön Balmoralba sietett, ezért sejteni lehetett, hogy nagy a baj. A brit miniszterelnök, Liz Truss a tegnap esti beszédében bejelentette, hogy 16 óra 30 perckor értesítették a királynő halálhíréről. A protokoll szerint a kormányfőnek azonnal szólni kell, így tehát kiderült, hogy mikor hunyt el pontosan a 70 évet uralkodó II. Erzsébet. 

Ennek értelmében két órán keresztül titkolták a királynő halálhírét a nyilvánosság elől. Ennek az oka az is lehetett, hogyan a királyi család tagjai úton voltak Skóciába. Vilmos herceg, András herceg, Eduárd wessexi gróf és a felesége, Zsófia wessexi grófné közösen utaztak el, Harry herceg pedig este 8 körül érkezett csak meg - írja a Sky News.

Erzsébet királynő trónörököse, III. Károly király lett. A 73 éves király az éjszakát, Balmoralban töltötte a feleségével, Kamillával, de ma már visszatérnek Londonba. 

Még több hír Erzsébet királynő haláláról

Ez az utolsó nyilvános fotó, ami Erzsébet királynőről készült a halála előtt

Erzsébet királynő halálával Kamilla királyné lesz

Szívszorító: Itt az első fotó Harry hercegről Erzsébet királynő halála után

Erzsébet királynő állapota válságos, de Meghan Markle mégsem utazik Skóciába

(Kiemelt kép: Shutterstock)