Árpa Attila magyarázkodik: Nem miattam válik a táncpartnerem

Stana Alexa és Köcse György, a DWTS két táncosa csak öt hónapja házasodott össze, máris válnak.

2021. november 29., 07:49

Szerző:

A fenti képpel jelentette be júliusban Árpa Attila, hogy a Dancing With The Stars őszi évadában a partnere Stana Alexandra lesz.

„Ő lesz az. Minden mozdulatát követem. Minden szavát megfogadom. Egy nő, akinek mindene megvan, ami nekem nincs. Empátia. Ritmusérzék. Ja, és egy jegygyűrű”

– írta akkor. Stana Alexandra akkor még relatíve friss házas volt, a férje pedig szintén a Dancing With The Stars egyik profi táncosa, Köcse György. Köcse sztárpartnere a műsorban Dobó Kata volt, Halloweenkor estek ki, amint azt a 168 is megírta. Stana Alexandra és Árpa Attila azonban a döntőig jutottak és a negyedik helyen végeztek.

Nos, azt írja most a Bors a táncosnő közösségi médiában közzétett bejelentésére alapozva, hogy bár még csak öt hónapja házasok, Stana Alexandra és Köcse György elválik egymástól. A lap Árpa Attilát érte el az ügyben, hátha többet tud mondani, hiszen szemlátomást közel került a táncpartneréhez az ősszel. Árpa többek között a következőket nyilatkozta a lapnak:

egy Alexandrával boldog párkapcsolatban élek, de ő egy másik Alexandra. Így tehát egy biztos, nem miattam válik a táncpartnerem.

(Kiemelt kép: Árpa Attila Instagramja)