Marco Rossi: Elfogult vagyok Magyarországgal szemben

A szövetségi kapitány a világbajnoki selejtező után elárulta, elégedett a csapat teljesítményével, de látja min kell javítani. 

2021. március 26., 06:30

Szerző:

A magyar labdarúgó-válogatott 3–3-as döntetlent játszott Lengyelország ellen első világbajnoki selejtezőjén. Bár Marco Rossi együttese kétszer is vezetett, a győzelem végül elmaradt. A csapat több tagja szerint is felkészültek, Marco Rossi szövetségi kapitány úgy fogalmazott, kiegyenlített volt a meccs, bár a védekezésben hatalmasakat hibáztak - írja az Index.

- Maximálisan felkészültünk a lengyel csapatból, az első gól is egy tudatos támadás után született, amit sokszor gyakoroltunk a héten – mondta a 6. percben a meccs első találatát szerző Sallai Roland, a mérkőzés után. - A 60. percig tökéletesen működött az a taktika, amit előzetesen megbeszéltünk, ott viszont jött egy érthetetlen rövidzárlat, ami felborította a terveinket - tette hozzá Sallai.

A magyar csapat kapitánya, a második hazai találatot szerző Szalai Ádám később azt mondta, reméli, hogy a jövőben jobb koncentrációval akár győzhetnek is. „Ha valaki azt mondja a mérkőzés előtt, hogy 3–3 lesz a vége, biztosan pozitívabban értékelném ezt az eredményt, ha viszont belegondolok, hogy 2–0 után egy percen belül 2–2 lesz az állás, akkor muszáj kritikusnak lennem. Ennek ellenére kilábaltunk a gödörből és újra megszereztük a vezetést, utána viszont villant egyet a világ legjobb játékosa.

A Mainz csatára elmondta, teljesítménye még messze van attól, amit saját magától várna a nyári Európa-bajnokságon, de a lőtt gól nagyon jót tett neki és 34 évesen is megpróbál olyan formába lendülni, hogy az a válogatott segítségére legyen.

Marco Rossi szerint kiegyenlített volt a meccs. "Persze lehet, hogy elfogult vagyok Magyarországgal szemben, de ezt nézzék el nekem. Kétszer is vezettünk, de védekezésben hatalmas hibákat követtünk el, amilyeneket egyik ellenfelünkkel szemben sem szabadna, ahol olyan világklasszisok futballoznak, mint Robert Lewandowski, különösen nem. Főként a harmadik találat bosszantó, hiszen egész héten külön készültünk a Bayern támadójára, megbeszéltük, hogy egy percre sem szabad figyelem elől téveszteni, a 16-oson belül pedig pláne nem. Ettől függetlenül muszáj a realitás talaján maradnunk, mi nem Brazília, Franciaország, Németország, vagy Portugália vagyunk, így a világranglista 19. helyezettje ellen a 3–3 nem egy rossz eredmény.

A magyar válogatott vasárnap játssza következő vb-selejtezőjét, 20:45-től San Marino ellen lép pályára idegenben.

(Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Tudvalevő, hogy a pedagógusok munkája nagyban befolyásolja a gyerekek sport iránti elköteleződését, hiszen legtöbbször ők szerettetik meg a mozgást velük. A Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére ezért kiválasztották azokat a testnevelő tanárokat, akik többek között ennek a kritériumnak is megfeleltek.