A tao olyan, mint a drog – A félbalkáni, tékozló NER-elit és az összegányolt magyar futball
Nagy a némaság Vaduz óta. Garancsi István klubelnök, a fehérvári számtartó a füle botját sem mozdította. Hernádi Zsolt főszponzor (MOL Nyrt.), a Vidi pénzeinek nagylelkű csorgatója alámerült, eltűnt. Pedig a Fehérvár (tehát a Vidi) nem sokat változott az Európa Liga-csoportkör óta. Ők azok, akik a jól mutató egy-nullát (nulla-egyet) Londonban kiküzdötték. Őket kísérte Orbán Viktor magánrepülgépen Malmőtől Londonig. Ez ugyanaz a csapat, immáron Futács Márkóval megfejelve. Legföljebb, ahogy a Vaduz edzője mondta, két számmal nagyobb mellényt hordanak. („Nem láttam még olyan sznob csapatot, mint a Fehérvár.”) Vagy az egész 2018-as év káprázat volt? A szurkoló a netes kommentekben védelmező és megbocsátó. („Tavaly elkápráztattuk Európát. Kimerültünk.”)
Arról, hogy van-e magyar jövő, a miniszterelnöknek tűpontos víziója van. 2018 nyarán a horvátok világbajnoki menetelésén felbuzdulva moszkvai rezidenciájára rendelte házi tollnokát, Szöllősi Györgyöt, hogy látomását tollba mondja. E szerint a magyar és a horvát futball-lélek közös tőről fakad. Olyanok ők, mint mi vagyunk. Horvátországot kell utánozni, ontani kell a világklasszisokat. Mészáros Lőrinc eszéki mozgása, klubvásárlása, stadionépítése, a határon túli akadémiák bővülő hálózata talán épp ezt célozza. Mások szerint a helyzet komolyabb: idevezet, ha valakinek hirtelen annyi lesz a pénze, hogy nem tud vele mit kezdeni.
Muszbek Mihály gazdasági szemlélete földönjáróbb. Bár a futballban szerepe van a látványnak, a drámának és az esztétikumnak, vagyis a foci szép is lehet, de a globális, pénzalapú piacgazdaságban a versenyfeltételek dominálnak. A magyar fociba hiába pumpálnak pénzt a politikusok. Ha a pénz nem a verseny feltételeinek kialakítását szolgálja, legalább annyi kárt okoz, mint hasznot. A szereplők reakciója egyértelmű: minek tépjem magam, ha a pénzem megvan?
Pedig a harmincszoros bajnok Ferencváros ma már mindent pénzzel old meg. A valaha utánpótlásáról híres IX. kerületi klub, Albert, Varga, Sárosi nevelője alámerül a játékosok adásvételébe. Az üzleti mérleg szerint a cég veszteséges. A csapatot üzemeltető FTC Labdarúgó Zrt. a 2018-as gazdasági évben a szerény üzleti eredményt felmutató 2017-es év 70 milliós nyereségét milliárdos veszteségbe fordította. A cég összkiadása 2018-ban elérte az 5,13 milliárdot, miközben 1,32 milliárdos veszteséget termelt. Ezt csak csoportkörös meneteléssel lehet kiegyenlíteni.
Garancsi István és Orbán ViktorTény, hogy a labdarúgásba az állam, az önkormányzatok és az állammal szoros üzleti viszonyban álló cégek szakmányban kezdtek közpénzt önteni, s ez kettős hatással járt a sportra. A Ferencváros játékoskerete 2018-ra elérte a húszmillió eurós összértéket, költségvetésben az ötmilliárdot, de egyúttal hatalmas deficitet termelt. S nem mondható, hogy az értéknövekedés üzleti szponzorációból, reklámból, más üzleti tevékenységből származott volna.
Akadtak persze nyereséges klubok is, mint például az MTK (112 millió), amely egyúttal gyorsan ki is esett. A Deutsch Tamás nevével fémjelzett éra MTK-ja ingajáratban közlekedik az első- és a másodosztály közt. Deutsch elnökségének kilenc éve alatt háromszor esett ki (2011, 2017, 2019), korábban 108 év alatt erre kétszer (1981-ben és 1995-ben) volt példa.
A pénzügyi pörgés centrifugális ereje a két díszklubnál elképesztő sebességet ért el. A szurkolók éppen Bolit várják, az elefántcsontparti-norvég gólvágót – lapzártánkig meg is jött. Legendás elődjét, Bödét, Madocsa királyát a Honvédtól érkező Lanzafame túrta ki. Alig nyerte meg a csatát Lanzafame, nyomában taposott Szihnyevics. Jött Isael, a komor brazil, a szlovák Škvarka, s ekkor már Tokmac látszott befutónak. A kenyai-norvégot az elefántcsontparti-norvég válthatja ki. Mindez röpke másfél év alatt. Lanzafame Kispestre tért vissza, a vetélytárs, Böde is visszatalált a gyökerekhez, Paksra. Springer Ferenc, a legendás alapító, ha feltámadna, csodálkozhatna: a kuparajt előtt összeállt a „nemzetközi Ferencváros”, tizenhat hazai spíler mellett 17 légióssal. Különösen a keleti kontingens izmos, a „harmadik ukrán front”. (Haratyin, Zubkov, Zajcev, Szihnyevics, Ihnatenko, a Szczecinből igazolt nyakigláb grúz, Dvali.) Ők Rebrov marsall felfedezettjei. Szívósak, pattogósak, a labdát ráhagyással kezelik, három méterre pattan tőlük, de a nyomába szegődnek, utolérik. A marsall egyszer le is nyilatkozta: ideálja nem a báj és a kecs, hanem az eredményesség, őt azért fizetik. Oda se neki, ha a horvátok spanyol balszélsője, Olmo úgy bőrözi fel a Hortobágy poétáját, Sigér Dávidot, hogy az az alapvonalig csúszik, ha az egyenlítő „alig gólt”, a ronda gólt, már a mi Dávidunk fejeli. Rebrov eredménymániája annyiban igazolható, hogy most csakis ezt várja tőle a vezetés, mert az 1,3 milliárdos kemény veszteséget másképp nem lehet ledolgozni. Hogy miért? A Fehérvár FC (akkor még MOL Vidi fedőnéven) tavalyi szerepléséért az UEFA-tól 3,4 milliárd forintot kapott. A klub tavalyi eredménye 3 988 millió volt. Egy évvel korábban a nyereség – hogy érzékeljük a hazai és az eurofutball közti különbséget – 255 millió forint volt. Ez lenne a kitörési pont.
Muszbek MIhályA futball fejlődése más statisztikákban is kimutatható. Legelőször is, bajnok lett a Ferencváros, így a helyszíni nézőszám az NB1-ben 2913-ról 3281-re nőtt. A mélypont 2014-15-ben 2506 fő volt. A televíziós nézettség is 210 ezerről 218 ezerre emelkedett. A kettő közül Muszbek Mihály e másodikat emeli ki. Mert szép dolog a népes lelátó, de a helyszíni szurkolás a klubbevételeknek csak a négy-öt százaléka. Az üzletág gerincét a tévés jogdíj és a reklám adja. Magyarországon sok múlik azon, hány ferencvárosi mérkőzést közvetít az M4. Ha minden fordulóban Ferencváros-mérkőzést adnának, a nézettségi átlag elérné a meccsenkénti 300 ezret. Ha Felcsút vagy Kisvárda megy, alulról súrolja a 90 ezret. A teljes hazai szurkolósereg negyven százaléka a Fradi tábora. Muszbek szerint a játék gazdasági súlyát nem a lelátó népe, hanem az a fogyasztó adja, aki a televízió előtt ücsörög, készen arra, hogy a kilencven perc alatt tíz perc reklámot beszippantson. Fradi-meccsre a múlt idényben 10 715-en jártak (ez a szám 9000-ről ment fel), még ma is második a tavaly a kiesés szélén tántorgó Diósgyőr (4254 néző), a híres Nagyerdei Stadionba pedig – tizenhét százalékos kihasználtság mellett – 3547-en járnak. Tízezer Fradi-drukker azt jelent, hogy a Groupama Aréna kihasználtsága negyvenöt százalékos. A Fradi-pályán a páholyok és Skype-boxok bevétele – éves szinten 600-700 millió forint – már meghaladja a tízezres közönség jegybevételét.
Muszbek felhívja a figyelmet egy fenyegető tényre: a magyar szurkolói belvilágban megszakadni látszik a tradicionális generációs lánc, vagyis az, hogy az apa viszi meccsre a fiát, a nagyapa az unokát. A szurkolótábor öregszik.
Az átlagos magyar meccsre járó életkora ötven év.
A másik statisztikai elem, amire az optimisták mutogatnak, a ranglisták végtelen útvesztője. A magyar nemzeti pontvadászat az UEFA nyilvántartása szerint a 33. legerősebb. Az 55-ös listán 47 olyan ország szerepel, amelynek valami hagyománya, futballrenoméja van. De a listán van Liechtenstein nagyhercegsége is, ajánlatos tehát az óvatosság. Nem csoda, hogy nem is kelendő áru a magyar futballista. Fénylő tehetségnek tartották Nagy Ádámot. Gyorsan eladták Bolognába, ahol kispados lett. Néha a kezdőbe is betették, utólag azonban világos, csak azért, hogy az árát némileg fölverjék. El is adták a Bristol Citynek, most az angol második ligában kezdő.
Tavaly 58 millió euró volt a válogatott keret összesített piaci értéke, ez 90 millió euróra emelkedett. Ennek titka, hogy honosítottuk Willi Orbant, s felnyomták Szoboszlai Dominik árát. A mutatószámok pedig tények: az ifi korosztályok között az U17-es nemzedék sikeres, az U15, az U19, az U20 pofozógép. Ez a jövőre vet sötét árnyékot.
Azt egyik szakértő sem állítja, hogy a futballba áramló állami szponzoráció kizárólag káros hatással járt. Ez lehetséges fejlődési irány. Igaz, más módon, de restaurálja a kádárista állami sportstruktúrát. A 2009–10-es idényben a magyar labdarúgásban az egy csapatra eső költségvetés a tizede sem volt a mainak. Az, hogy a 12 hazai csapat összbevétele fölment 31, kiadása pedig 29,5 milliárdra, látványos fejlődést mutat. Hozzá kell tenni, a pénz 35 százaléka közpénz vagy „közpénzjellegű kedvezmény”. Piaci pénznek számít a televíziós közvetítési jog és az UEFA-kifizetés.
A régi rendszerben a szponzoráció jellege (bázisvállalat, költségvetési intézmény, honvédség, rendőrség) mechanikus, de átlátható volt. Magyarországnak el kell döntenie, hogy játékosgyárként működik, mint a horvát, szerb, bosnyák futball, erős válogatott csapatot épít, vagy a klubjaival akar sikeressé válni. Az utóbbira Kelet-Európában nincs példa. A fociban nincs diplomáciai udvariasság, ez valóban második körös Európa. Nemzetközi klubok nem lesznek csak úgy, inkább csak lokális sportvállalkozások.
A Sportgazdasági nagyítónak van egy olyan oldala, amely azt mutatja, hogy a BL-csoportkör játékosainak játékjoga, játékoskerete hogy néz ki.
– Alsó hangon – állítja Muszbek Mihály sportközgazdász – azt lehet mondani, hogy húszmillió eurós alatti játékoskeret, illetve hétmilliárd alatti költségvetés alatt e körbe képtelenség bekerülni.
A kérdés tehát az, hogy kiemelünk-e két-három „nagy csapatot”, kibéleljük-e azokat pénzzel, mert a hétmilliárdot a helyi piac nem termeli ki. Ezek a klubok hasonlítanának az ötvenes évek nagy Honvédjéhez, amit adminisztratív eszközökkel a politikai vezetés szervezett, vagy a hetvenes évek Újpesti Dózsájához, amit a szocialista hiánygazdaságból fakadó kedvezmények (lakás, kocsi, kiemelt fizetés) emeltek meg.
Petrjak a Ferencvárosból a Vidibe is befutott. Hogy ki a piacképes a magyar mezőnyben működő légiósok csapatából, mi sem mutatja jobban, hogy azt, aki számít, villámgyorsan megveszik. De a Petrjak-féle tranzakció gondokat okozott. Nyilatkozta is Hajnal Tamás, hogy a „két nagynak”, a Fradinak és a Fehérvárnak „tisztelnie kellene a másikat”. Petrjak a szokásos utat követte: a Fradi kölcsönvette, s a bajnoki győzelem közeledtével úgy döntött, szerződést köt. Csakhogy a homályos hátterű ügynökök a tétet megemelték, és a szélsőt a Vidihez kézbesítették. A hazai átlaglégiós életkora 25-26 év, a Balkán-államokból vagy a volt szovjet régióból (Ukrajna, Belorusszia, Grúzia), illetve Romániából érkezik. A volt jugoszláv futball második vonalát képviseli. Ha a légiós brazil vagy uruguayi, nemritkán kettős állampolgár. Ha nem találnak pénzesebb csapatot, el is magyarosodnak, mint a brazil Leandro, aki 2001 óta játszik nálunk. A legdrágább tíz hazai futballista rangsorában kilenc légiós. A tizedik az évtizedes kalandozás után Splitből megtérő Futács Márkó.
A NER-csapatok bátran és előnytelenül költekeznek a légióspiacon. Eladni alig van kit, így folyamatosan bevásárolunk. Tavaly a játékospiac egyenlege 400 ezer euró veszteséget hozott. Korábban meghaladta a mínusz kétmilliós nagyságrendet. Igaz, a globális játékoskereskedelemben ezek jelentéktelen tételek.
A legdrágább hazai légiós a São Pauló-i Isael, aki Kazahsztán érintésével érkezett, s transzferára megközelíti a hárommillió eurót. Ennyit az FTC garantáltan nem fog kifizetni. Isael tehát drága, de valamiért nem is játszik, ami a félbalkáni, tékozló NER-elit természetének lényegét mutatja. Mert a hazai futballmenedzser-réteg (Orosz Pál, Garancsi, Szima úr és a többiek) vitathatatlanul összeforrt a NER-rel. Garancsi fehérvári páholyában fontos dolgok dőlnek el. Külsőre, szervezeti rendre nézve a magyar megaklub a Real Madrid adminisztrációját idézi. Amikor a Ferencváros a harmincadik bajnokságát ünnepelte, a kommentátor felvonultatta a harmincfős stábot. A sajtóst, a tolmácsot, a két kapusedzőt, a digitális főnököt, az erőnléti edzőt, a fizikoterápiás szakértőt, az orvost, a masszőrt. Hol vagyunk már a nagy időktől, amikor az első csapatot néhányan igazgatták: három-négy edző, szertáros, Eisemann gyúró és több mint negyven éven át a legendás Gyarmati doktor?
Bárhogy végződik is majd a nagy kaland – a FTC BL-szereplésétől függetlenül –, a tékozlásában is széteső, szervezetlen és összegányolt magyar futballt egyszer konszolidálni kell. Ez a világ a „taokor” futballnemzedéke. A tao olyan, mint a drog, passzívvá tesz és rabul ejt. A legkevesebb 2011-ben negyvenmilliárd forint volt, a legtöbb 2016-ban 95 milliárd. A labdarúgást az így kimentett pénz fele érte el. Az MLSZ kimutatása szerint 88 milliárd forint álcázott közpénz került ebben a formában a rendszerbe. Bizonyos értelemben, bizonyos embereknek, a taokor aranykor. Belőle táplálkozott az „andorrai akadémista” nemzedék. Vaduz hősei a tao gyermekei. Sigér Dávid is a taokor fia, de neki ezzel nem kell foglalkoznia. Aki továbbjut, annak minden el van felejtve.
