Paks: Nézhetjük az áramárat

Bár a kormány konzekvensen azt állítja, hogy a tervezett paksi bővítés költségeitől nem lesz drágább az áram – a Miniszterelnökséget vezető Lázár János szerint a tízmilliárd eurós hitel nem épül be az áramárba, Németh Lászlóné fejlesztési miniszter pedig egyenesen árcsökkenésről beszélt a beruházás kapcsán –, egyre több tény mond ellent ennek az érvelésnek.

Legújabban egy 2012-ben, tehát már az Orbán-kormány időszakában készült tanulmány, amelyet az LMP-s Szél Bernadett adatigénylése nyomán küldött meg a Paks II. projektcég: a dokumentum egy olyan pénzügyi megoldást készít elő, amellyel a költségek egy részét szét lehet teríteni az áramfogyasztókon, így persze megemelve az áram fogyasztói árát – számolt be róla a Népszabadság.hu.

Az anyagot az MVM megrendelésére készítette az Ernst & Young Tanácsadó Kft. és a Faludi Wolf Theiss ügyvédi iroda. A dokumentum szerint a reaktorépítés költségeit kétféleképpen szokták ráterhelni a fogyasztókra, illetve az adófizetőkre: az egyik alternatíva a kiemelt garantált átvételi ár, a másik pedig egy speciális tarifaelem beépítése az áramárba. Az uniós versenyjog szempontjából egyébként mindkét változat állami támogatásnak minősül. Magyarországon is létezik hasonló, például a rezsicsapdába esett távhőszolgáltatók kimentésére szolgáló kapcsolt termelés-szerkezetátalakítási díj.

Ez azonban csak kicsiny töredéke a fogyasztói árnak, a speciális tarifaelem viszont a tanulmány szerint jelentősebb tétel lenne, mivel a beruházás értékének 5-15 százalékát kellene beszedni belőle. A dokumentum tartalma ellentmond annak a kormányzati állításnak, amely szerint a lakosság semmit sem érzékel majd a paksi beruházás költségeiből, sőt a projekt nyomán 13 százalékkal csökken az áram ára. A tanulmányban ugyanakkor van még néhány elejtett megjegyzés, amely arra utal, hogy a kormány olykor a józan ésszel szemben is elsőbbséget ad a paksi bővítésnek.

Például az állami Mavir eddig alig vett igénybe olyan uniós támogatást, amelyből a határokat megközelítő, illetve keresztező áramszállítási kapacitások kiépítését lehetett volna finanszírozni – miközben a szövegben az olvasható: „a Bizottság azzal az indokkal sem feltétlenül támogatná a speciális tarifaelemet, hogy a határkeresztező kapacitások építése sokkal költséghatékonyabb megoldást jelentene az atomerőművi blokkok építésénél, továbbá ezeket a projekteket az EU a hálózatfejlesztési, gazdaságélénkítési és infrastruktúra-összekapcsolási alapokból támogatásban részesítené.” Ez azt jelenti, hogy a tartós áramfölösleget produkáló európai energiapiacról olcsóbban lehet áramot importálni, mint ha atomerőművet építünk.

Ráadásul egy másik, szintén a mostani adatigénylés keretében nyilvánosságra került tanulmányban az is benne van, hogy 2020-ig a jelenlegi paksi blokkokat is ki lehetne váltani kisebb gázerőművekkel, és – tekintve, hogy jelentős gázáremelkedést senki sem valószínűsít, a nukleáris technológia és az üzemanyag ára viszont folyamatosan nő – nagy valószínűséggel szintén jobban megérné, mint új reaktorokat építeni. A speciális tarifaelem bevezetéséről szóló 2012-es tanulmány egyébként 4–10 milliárd eurós beruházással számol – ehhez képest mára úgy változtak a költségek, hogy a 10 milliárd eurónyi orosz hitelhez jön még a 20 százaléknyi magyar önrész, és ebben még nincs benne az esetleges idő- és költségtúllépések fedezete. Utóbbiak miatt egy korábbi hatástanulmány 20-30 százaléknyi további költségemelkedéssel számol, a kiegészítő beruházások között pedig megemlít két, egyenként 100 milliárd forintba kerülő hűtőtornyot, amelyek nélkül csak akkor nem fogja túllépni a Dunába visszavezetett hűtővíz hőszennyezése a határértéket, ha egy duzzasztót (vízlépcsőt) is építenek az erőmű közelébe.