Milyen fordulatban bízik?

- Matolcsy György vállalati „ingyenhitele” eléggé kockázatosnak tűnik, az esetleges veszteségeket ráadásul a büdzsé állhatja. Vagyis az MNB voltaképpen költségvetési ügyekbe avatkozott be, nem?

– A jegybanki „hitel” jó irány: a kereskedelmi bankok közbeiktatásával támogathatja a kis- és középvállalatok beruházásait, de nem avatkozik be ezzel a költségvetésbe. Ha más feltételek – piac, vállalkozói ötlet – segítik e hitelkonstrukció igénybevételét, akkor hozzájárulhat a gazdasági növekedés beindulásához. Csodát mégsem kell tőle várni. Én amúgy kifejezetten jónak tartom, ha a monetáris és a költségvetési politika támogatja egymást. Akár a gazdaság élénkítésében is.

– Valóban ez lenne a hatékony megoldás? Szakértők hosszú hónapok óta sorolják a kormányzati teendőket, a kiszámítható gazdaságpolitikától a versenytorzító intézkedések megszüntetéséig. Csakhogy a jegybanki pénzpumpa – mint az élénkítés hatékony eszköze – egyetlen prioritási listán sem szerepelt.

– Nem kell jó előre bírálni ezt a megoldást, amelyet egyébként világszerte alkalmaznak a növekedés beindítására. Tény, hogy a mostani hitelezés nem fenntartható. Érdemes akár az igénybevétel kiterjesztésén is elgondolkodni, például a lakásépítés kapcsán. Magyarországon kiugróan alacsony a hitelezési aktivitás és a beruházási ráta. A következő éveknek költségvetési szempontból is a gazdaságélénkítés a legfontosabb feladatuk. Újra csak azt mondom: ha a monetáris politika segítheti a növekedés beindítását, miért ne próbálná meg?

– Én is csak ismétlem: mert nem tud segíteni. Akkor különösen nem, ha a gazdaság spirálszerűen zsugorodik az egyszeri intézkedésektől, amelyek tovább csökkentik a fogyasztást, amitől apad az államháztartás bevételi oldala is. Sürgetőbb volna egy fenntartható költségvetés, hogy kikerüljünk ebből a körből. Tévedek?

– Én nem beszélnék spirálról! Stagnálás van, s ezen mielőbb változtatni kell. Alapfeltétele ennek a költségvetési stabilitás. Nem az E- kérésére kell tartanunk a háromszázalékos hiánycélt, hanem azért, mert az ország érdeke is ez: csak így lehet harmóniában a stabilitás és a dinamizálás. 2012-re korábban sosem tapasztalt egyensúlyi helyzet alakult ki, s már most valószínűsíthető, hogy ez 2013-ban is így lesz. Visszafogták a kiadásokat, miközben a bevételi oldal jelentősen növekedett. Bár az is igaz, hogy beruházások halasztódtak, s a magán-nyugdíjpénztári pénzek is évek óta a költségvetés körén belül maradnak.

– Annak idején – még ÁSZ-elnökként – többször is kifogásolta, hogy az adott kormány kerüli a strukturális reformokat. Hozzátette: így lehetetlen, hogy tartós maradjon az államháztartási egyensúly. A Költségvetési Tanács első emberét most miért nem zavarja, hogy a büdzsében keletkező hiányt kapkodva foltozgatják? Ezzel – számítások szerint – hatszázmilliárd forintos kockázatot is előidézhet a kormány.

– Valóban vannak kockázatok, főként a bevételi oldalon, amelyeket többször számszerűsítettem magam is. Csakhogy az államháztartás fogyasztása még jelentős szerkezeti változtatások mellett sem csökkenthető egyik pillanatról a másikra. Még nem hallottam olyan közgazdászt, aki szerint egy esetleges kormányváltás után azonnal meg kell szüntetni a különadókat. De nem is értem, miről beszél ön. A kiadási oldal egyrészt a kétségtelen megszorítások miatt tartható, másrészt azért, mert a strukturális reformok egy része megvalósult. Legalábbis elindult ezen az úton!

– Ön milyen strukturális reformokról tud?

– Egyről a közigazgatásban. Az önkormányzatokat átalakították, ami különösen fontos volt, mivel végképp tarthatatlanná vált az eddigi finanszírozási rendszer. S bár még korai minősíteni ezeknek a hatékonyságát, de tény: az önkormányzatok hosszú idő óta először zárták pozitív mérleggel az évet.

– Talán azért, mert a nagyobb kiadásaikat elhalasztották: féltek, hogy az államosítással elveszítik vagyonuk jelentős részét. S ha, mondjuk, egy iskola kifestését elnapolták, jövőre még több pénzt kell költeni rá, hiszen az épület állaga közben tovább romlik.

– Ne haragudjon, de ebben semmi ésszerűséget nem látok! Miért tartották volna vissza a kifizetéseiket az önkormányzatok? A pozitív eredmény a központi költségvetés által átvállalt kiadásoknak és intézkedéseknek köszönhető. De előremutató lépések történtek az egészségügyben és a felsőoktatásban is.

– A felsőoktatás büdzséjét drasztikus csökkentették. Oktatókat bocsátottak el. A keretszámokat „véletlenszerűen” megnyirbálták. Ezek közül melyik az előremutató lépés?

– Sem az egészségügy, sem a felsőoktatás korábbi rendszere nem volt fenntartható. Változások indultak, átmeneti helyzetben vagyunk, sok bizonytalansággal, érdekütközéssel. A reformokat a világon mindenhol az adott szolgáltatási szint finanszírozhatatlansága kényszeríti ki. Mindenütt a pénzek megvágásával kezdik a nagy átalakításokat.

– Az elég nagy baj. A reform definíciója szerint a szolgáltatási szint megtartása mellett csökkennek a kiadások.

– Még nem telt el elég idő, hogy lássuk: valóban olcsóbban működik-e az új rendszer. Igaz, sok helyen megrekedtek a folyamatok. A válság okán is. Az új struktúrák beindítása igencsak költséges: az átmenetben az új rendszer végleges bevezetéséig a régit is fenn kell tartani. Pénz híján pedig az átmeneti időszak elnyúlik: ilyenkor bármilyen kormány költségcsökkentő intézkedésekre kényszerül.

– De megfelelő előkészítéssel minimalizálhatók az efféle vis maiorok, mint ezt ön is gyakran mondta ÁSZ-elnökként. Ugyanakkor a mostani kormányintézkedéseket ritkán előzték meg hatástanulmányok. Ráadásul a szakmai szervezetekkel is „elfelejtettek” egyeztetni a döntéshozók.

– Ezt csak részben magyarázza, hogy a krízis azonnali lépéseket követel. Ám alighanem igaza van: gyenge a konszenzusra való készség. Stílusváltás szükséges. Az előkészítésre fordított idő, az érdemi párbeszéd az érdekeltekkel később megtérül, segíti a megvalósítást. Bízom abban, hogy belátható időn belül ebben fordulat következik be.

– Pontosan milyen fordulatban bízik? Ez a kormány éppen most erővel kényszeríti a szolgáltatókat a rezsicsökkentésre. Önnek sikerült felfedeznie a legutóbbi intézkedésekben valamilyen konszenzusos szemléletet?

– A pénzügyi és a politikai lépések között gyakori az átfedés. Ilyen a rezsicsökkentés is. A válság terhei csak a két jövedelemtulajdonos, a lakosság és a vállalatok közt oszthatók el. Az utóbbiak mellett döntöttek, mivel a lakosság kiadásai nem növelhetők a végtelenségig.

– Persze a vállalatok mindig megtalálják a módját, hogyan hárítsák tovább a terheiket a lakosságra.

– Nem szeretném, ha így lenne. Ha mégis megtörténne, addig is van egy átmeneti időszak, amikor a lakosságnak könnyebb. Aztán kialakul egy új egyensúly: nyilvánvaló érdek, hogy a szolgáltatásokban is méltányos nyereség legyen, enélkül nincs fejlesztés. Magyarországon „gazdaságfilozófiai” okokból szelektív az adóztatás: a fogyasztást és a szolgáltatást terheli. Az energiaszektor és általában a szolgáltatók nyereségei magasak voltak az elmúlt évtizedekben. Ez megváltozott. Az optimális mértéket kell megtalálni. A cégeknek is ez az érdekük, hiszen ők abból élnek, hogy szolgáltatnak. A különadókat hosszabb távon kontraproduktívnak tartom.

– Csehországban liberalizálták az energiaszektort, és az egymással versengő nagyvállalatok végül maguk döntöttek a rezsicsökkentés mellett. Nem lehet mégis, hogy a szabadpiac hatékonyabb, mint a központi irányítás és az államosítás?

– Nem tudom elfogadni azt a gondolkodást, hogy minden eredendően rossz, ami az államhoz köthető. A szabadpiacnak is vannak tökéletlenségei. Meggyőződésem, hogy törekvésében minden kormányzat a közjót akarja. Csak más szemlélettel, másfajta beavatkozási megoldásokkal. Talán mondhatom, ez a kormány – elődeihez képest – jóval radikálisabban vezet: erős gázt ad, és erősen fékez.